Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-128

428 Az országgyűlés képviselőházának A ^költségvetés tételei között alig találunk szociális tételeket. A kormány teljes elzárkózást és semlegességet mutat a drágasággal szemben. Hiába mutatnak drágaságot az indexek, hiába ad ki a kormány az ő havi jelentéseinek végén indexszámokat, hiába mondják ezek az indexszámok azt, hogy a múlt év ihasonló hónapjától az élelmezés 78 pontról 87 pontra, vagyis 9 ponttal drágult, a ruházat 102 pontról 115 pontra, vagyis 13 ponttal drágult, hogy egy négytaarú család létfenntartási költsége 89 pontról 96 pontra, vagyis 7 ponttal emelkedett, ezzel a drágasággal szemben semmiféle intézkedés nem történik, ezzel a drágasággal, mint élettényezővel szemben sem a közalkalmazottak, sem a munkásság szempontjából semminéven nevezendő intézkedés nem következik be. Pedig azt kell mondanom, hogy ma már tisztes családok is éheznek, ha abból a régen leszanált fizetésből kell megélniök. Azt kell mondanom, hogy a rosszultápláltság jelei már mutatkoznak az új generáción, pedig nemcsak azt a generációt nézem, amelyet Budapesten ki szoktak vinni nyaralni, mert ennek a generációnak orvosi vizsgálatai csaknem kivétel nélkül a normálison aluli tápláltságot, gyönge fejlődést, vérszegénységet és olyan egészségi állapotot jeleznek, amely minden betegségnek természetes tág talaja.. A népegészségügyre a kormány örvendetesen kezd nagyabb összegeket ^ord-Vani,^ de szerintem a népegészségügy alfa ja a nép életmódjának olyan standardra való hozatala, amelyen a betegségekkel szemben nagyobb ellenállóképességet tud tanúsítani. r t r Amíg a belügyminisztérium költségvetéseben mindössze 392.000 pengő van felvéve az ínségesek megsegítésére és az ínséges vidékeken indítandó ínségakciók lebonyolítására, ami rettenetesen csekély, kiesiny összeg, — jogosan panaszkodott ezért Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam — addig a székesfőváros költségvetésében szereplő 10'5 millió pengős szociális kiadást mindenesetre olyan összegnek kell vennünk, amely azt mutatja, hogy a keresztény főváros szociális érzéke szinte emeletekkel messze felette áll a kormányzat által tanúsított szociális érzéknek. De itt vannak a lakásproblémák, a lakásviszonyok is. Ha megnézem az állami lakótelepek lakásviszonyait, a legnagyobb elszörnyűködéssel kell és lehet csak ezekről beszelnem. A Zita-telep, a Mária Valéria-telep, az Auguszta-telep mind nagy nevekhez fűződő igen silány nyomortanyák. Ezeket annak idején hadikórházaknak építették provizórikus anyagokból egy-két évi időtartamra és íme már 22 esztendeje állanak fenn, összedolessel fenyegetnek ezek elkorhadt gerendái és azokban az életnek legelemibb szükségeletei sem találnak már megfelelő kielégítést és még mindig használatban vannak, mint állami lakótelepek. De nem is annyira ez a baj ezeken a telepeken, hanem az az erkölcsi rothadás és erkölcsi fertő, amely ezeken a túlzsúfolt és minden tekintetben kifogás alá eső telepeken a lakosoknál mutatkozik. A főváros szükséglakásai ezekhez képest palotákat jelentenek, legalábbis higiénikus, becsületes és emberhez méltó lakásokat jelentenek. (Homonnay Tivadar: Kertesházakat!) Es mégis megtörténik az, hogy a főváros szükséglakásainál, amelyek eddig adómentesek voltak, a folyó esztendőben ezt az adómentességet megszüntették, ez pedig évi 70.000 pengő újabb terhet ró a fővárosra. 1 28. ülése 1936 május 13-án, szerdán. Van azután egy törvényünk a törvénytárban, amelyet a kormányzó úr jubileuma alkalmával hoztunk, amikor a kormányzat kötelezte magát arra, hogy a kőbányai p-hegyen ezer szükséglakásos telepet fog létesíteni. Evek múlnak. Nemsokára itt lesz a második jubileum és nem érjük meg, hogy ez a kőbányai lakástelep megépüljön. Egy törvény van, amely nincs végrehajtva, bár a fővárosban bőségesen vannak még olyan nyomortanyák, amelyekről az embereket már e

&yéb szempontokból is ki kellene telepíteni. (Homonnay Tivadar: Bezzeg végrehajtják a hóhértörvényt a tisztviselőknél!) iSokan (hozták már fel, én is felhozom, hogy a kormánynak az ifjúság elhelyezkedésére irányuló mozgalma, illetőleg intézkedései, amelyeket mint szociális kiadásokat és mint szociális cselekedetet több ízben díesérőleg méltattak, szintén nem hozták meg azt a szükséges eredményt, amelyet tőlük elvártunk. Ma is úgy áll a helyzet, hogy a diplomás ifjúság egyáltalán nem tud elhelyezkedni, mert azok az állások, amelyekben őket elhelyezték vagy megszűntek vagy lejártak vagy ideiglenesek voltak, semmiféle végleges elhelyezést nem biztosítottak. (Homonnay Tivadar: Néhány Hóman-boyon kívül!) Es itt felhozták már többen, hogy az ifjúság elhelyezkedési helyein most nyugalmazott magasrangú urak ülnek. Bármennyire óddózusak is a nevek,, kénytelen vagyok néhány névvel szolgálni, akik a magyar királyi központi díj- és illetékkiszabási hivatal Szalay-utcai helyiségében nyugdíjas létükre mint szakdíjnokok működnek: Sautner Ottó nyugalmazott miniszteri tanácsos, Schreiber Ádám nyugalmazott állampénztárig igazgató, Andrásfalvy Antal nyugalmazott állampénztári igazgató, Grottó János nyugalmazott állampénztári igazgató, Kóródi Jenő nyugalmazott állampénztári főtanácsos, stb. stb. Mind kivétel nélkül tisztességes nyugdíjat kapó emberek és ennek ellenére mint szakdíjnokok elveszik a fiatalemberekkel betölthető helyeket. (Homonnay Tivadar: Több száz van ilyen!) Nem szabad az ifjúság elhelyezését ilyen módon lehetetlenné tenni. (Homonnay Tivadar: Ez demoralizál! — Ügy van! a középen.) Nem szabad az ifjúság elé ilyen példát állítaná, ha azt akarjuk, hogy az az ifjúság bigyjen és bízzék azokban a gondolatokban, amelyekben mi közösek vagyunk. (Homonnay Tivadar: Amelyeket a kormány hirdet!) A fővárosnál törvény tiltotta meg, hogy nyugdíjazott tisztviselőt bármilyen formában alkalmazzanak. Miért nem gyakorolja a kormányzat ugyanezt önmagával szem Den? De mit mondjunk a nem diplomás ifjúságról, amelynek az elhelyezése tekintetében bizonyos r /korlátokat szabnak felfelé és lefelé is. Felfelé azt, hosry általában a magasabb kvalifikációt kívánják, lefelé pedig azt,, hogy érettségizett embert nem engednek sem altiszti, sem 'munkás, sem hasonló alkalmazásba elhelyezni. Ezeknek a^ nem diplomás fiataloknak sorsa még kilátástalanabb, mint a, diplomásoké és nekünk ezekkel is és a munkásüfjúsággal is egyaránt kell törődnünk, mert az nem megoldás, hogy a Városligetnek, a Népligetnek, a Gellért-hegynek és a, kirándulóhelyeknek padjai állandóan tömve vannak fiatalemberekkel, akik babra kártyáznak. En nemcsak munkaalkalmakat kérlek ezeknek a foglalkoztatására, hanem kérem azt ds, hogy méltóztassék abban az irányban is a'