Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-129

Az országgyűlés képviselőházának 129. térbe; (különösen szívünkből beszélt azért is, mert a családvédelem 'kérdésével mélyen foglalkozott. Azt hiszem, ezekhez a nagyszerű, fejtegetéseikhez vajmi keveset tehetek hozzá, mégis a köztisztviselők iránti különös tiszteletből hátor vagyok egynémely kérdéshez hozzáfűzni a magam (megjegyzéseit. Nem .szabad elfelejtenünk, hogy a köztisztviselők legalább 2—3 fizetési osztállyal kisebb fizetési osztálynak megfelelő fizetést kapnak, mint aminőt a békében kaptak. így például, ha meg (méltóztatnak nézni egy köztisztviselői fizetési táblázatot, láthatjuk, hogy azt a fizetést, amelyet a múltban egy VII. fizetési osztálybeli tisztviselő elért, most csak egy V. fizetési osztályban tudja elérni. Vitába szállok Szász Lajos (miniszteri tanácsos úrral, a költségvetési osztály főnökével is, aki azzal akarja a (magyar tisztviselői túlprodukciót menteni, hogy szerinte Angliáiban a kereső népesség 10%-a köztisztviselő, Franciaországban pedig 8'8%-a. En úgy érzem, igen t. Képviselőház, hogy mivel mi elsősorban mezőgazdasági ország vagyunk, ez a szembeállítás nem helytálló. De természetes, hogy mivel ilyen indokkal sem lehet alátámasztani a tisztviselői túlprodukciót, ennek megszüntetésére már a tisztviselők érdekében is nagy szükségünk van. Nagyon természetes, hogy jogos a tisztviselői társadalom kívánsága, különösen a családi pótlékot illetőleg. Ezt a kérdést én úgy vélem megoldhatónak, hogy csökkentsük a nőtlen tisztviselők lakbérét és az így kapott összeget teljes egészében juttassák a nős tisztviselőknek. Kétségkívül tarthatatlan helyzet, hogy az 1212 millió pengős költségvetésből 648 millió pengő, tehát 53*2% essék tisztviselői fizetésekre, még pedig ebből 363 millió pengő fizetésekre és 285 millió pengő nyugdíjakra, de ennek főleg az az oka,, hogy nem ismernek mértéket új tisztviselők kinevezésében, főleg politikai szolgálatok jutalmazása fejében. Ennek velejárója azután az, hogy seregével küldik nyugdíjba a még szolgálatra képes, érdemes és értékes tisztviselőket. De tovább megyek: ebből már nem is csinálnak lelkiismereti kérdést, mert az iparügyi minisztériumban különösképpen konstatálható az, hogy sokévi szolgálattal bíró, érdemes, értékes tisztviselőket átugorva, kívülről neveztek ki miniszteri tanácsosokat és ezzel elkedvtelenítettek egyébként igen értékes és szorgalmas tisztviselőket. Az 1934. esztendőben 3482

;

vel, 1935-ben 4073-mal szaporították a nyugdíjasok számát. Ez tarthatatlan. Ilyen arányú nyugdíjazás sohasem volt és sokkal nagyobb országokban sem üti ez meg a mértéket. Ugyanakkor egyes tisztviselői ^kategóriákkal .szemben a legmostohább elbánást mutatja a kormány, vagy pedig nem veszi észre ezeket a kiáltó különbségeket, amelyeket helyrehozni okvetlenül szükséges volna. Csak egyet említek meg: a rendőrtisztviselői karban főiskolás tisztviselők, 40—45 éves urak, 10—15 évi várakozás után sem tudnak előremenni, 2200 pengő fizetésből és 700 pengős lakbérből kénytelenek megélni. Ügy érzem, számos megtakarítás volna elérhető ezen a téren. (A jobboldalról több képviselő távo* zik a teremből. — Br. Berg Miksa: Megint kivonulás? — Rassay Károly: Az előbh még nyolcat számoltam össze, most már csak hárKÉPVISELÜHÁZI NAPLÓ. VII, Ülése 1936 május lU-én, csütörtökön, 493 man vannak!) Az nem zavar engem, igen t. képviselőtársam. Mindenesetre a házelnök úr nagyon rosszul tette, amikor a büffébe bársonyszékeket állíttatott be, a helyett, hogy fapadokat állíttatott volna be. (Br. Berg Miksa: Szöges fapadokat! — Derültség.) Ugyanilyen helytelen az a, nagy leépítési mozgalom is, amely az Államvasutaknál konstatálható, holott tudjuk, hogy azok a tisztviselők^ a legnehezebb szolgálatot teljesítik és sokak életbiztonsága függ az ő pontos munkájuktól. Mód volna arra is, hogy különféle megtakarításokkal ezek az állam vasúti leépítések csökkentessenek. Nagyon helyesnek találnám, ha például a 29 főispánból, vagy a 334 egyetemi • tanárból a feleslegeseket elbocsátanak és így megvolna a mód arra, hogy miképpen lehetne gondoskodni ezeknek a tisztviselőknek elhelyezéséről ós illetményeiknek pénzügyi fedezetéről. Az ország szomorú gazdasági helyzete nem engedi meg nekünk, gyakorlati pártnak azt a luxust, hogy bizonyos köröket kövessünk azon a téren, amelyek személyeskedésben vélik kiélni az egész parlamenti munkásságot. Nekünk a kétségbeejtő, ínséges helyzetben fokoznunk kell munkánkat, javaslatokat kell készítenünk és nem lehet duzzogással, vagy az egységespártnál immár bevett szokással élnünk, hogy amikor nem tetszik nekünk valakinek a felszólalása, akkor egyszerűen kivonulunk. (Zaj.) A költségvetési vita során igen sok értékes felszólalást is hallottunk, nekem azonban az a véleményem, hogy a demagógia határán jár minden olyan felszólalás, amelyről magam előre tudom, hogy nem teljesíthetem vagy teljesíthető. En tisztelettel hallgattam például tegnap^ gróf Károlyi Viktor képviselőtársam beszédét a iszesziparral kapcsolatosan, de kérdem, miért mondta el azt, amikor tudja, hogy sem Fellner, sem Knob Sándor képviselőtársa nem fogja azokat az elveket valóra váltatni engedni, amelyeket Ő hangoztatott. Miért beszélnek a túloldalon kartelkérdésről, amikor a kartelvezérek az ő soraikban ülnek; miért beszélnek bankkérdésekről vagy mezőgazdasági kérdésekről, amikor a nagybirtokosok és a bankárok azon az oldalon ülnek. (Rassay Károly: A bankok és a nagy iparvállalatok igazgatóságában ülnek, nem mindig árja emberekkel együtt! — vitéz Balogh Gábor: Azon az oldalon is ülnek! — Br. Berg Miksa: Nálunk a kisgazdapártban nincs igazgatósági tag! — Rassay Károly: Itt sem!) Ezzel szemben az egységes párt túlságos érzékenysége jelentkezik akkor, amikor jogos kritikát gyakorolunk az ő munkásságuk felett. Mi fiatalok, akik a törvénytisztelet alapján állunk, tanulni jöttünk ide. Azt gondoltuk, hogy ha az országgyűlés valameyik házán sérelem esik, akkor a természetes eljárás az, hogy a Ház határoz a felett, hogy a sérelmet hogyan fogja megtorolni. Ügy véltem, hogy ilyen esetnél az a szokás, hogy az ilyen dolgot tárgyalásra elő kell készíteni, bizottsághoz kell utalni és megfelelő javaslattétel mellett szavazásra fogják bocsátani a kérdést. (Br. Berg Miksa: így történt Ulain Ferencnél! — Rassay Károly: Minden esetben így történt. Ez a legsúlyosabb házszabálysértés!) Mindenesetre csodálattal láttam tegnap, hogy beterjesztettek egy javaslatot az ország egyik legértékesebb emberére, pártpolitikusára vonatkozólag, rögtön szavaztak a dolgában, holott azt sem tudta 69