Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-129
490 Az országgyűlés képviselőházának 129. gom és kötelességem beszélni. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: De érteni is kell hozzá! — Rassay Károly: Azoktól a jogoktól azért meghalhatnak! Az a rendelet nem oldja meg à kérdést!) Még a pénzügyminiszter úrnak, mint kereskedelmi miniszternek, elődjei is foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Itt van például nálam Walko volt kereskedelemügyi miniszter úrnak egy hozzám intézett irata, amelyet 83.762/1924. szám; alatt küldött el, amelyben azt mondja, hogy mondjunk véleményt a magánalkalmazottak jogviszonyainak szabályozásáról szóló törvényjavaslatról. Azóta nem volt kereskedelemügyi miniszter, aki nem foglalkozott a problémával, a miniszter úr is volt kereskedelemügyi miniszter és a miniszter • úr is foglalkozott ezzel a kéirdéssel, aaután átment a pénzügybe — és még ma is teljesen szabályozatlan ez a kérdés. Egy miniszteri rendelet, amelyet a miniszter úr kiadott, még nem bír törvényerővel, ha pedig ez a rendelet annyira kielégítő, (Rassay Károly: Arról szó sincs!) akkor tessék nekem arra, válaszolni, vájjon szabályozva van-e az ő munkaidejük, biztosítva van-e az ő fizetésük, (Rassay Károly: Az nincs!) az ő létminimumuk, (Rassay Károly: Az sincs!), szabadságidejük, (Rassay Károly: Az igen!) az ő munkafeltételeik? (Rassay Károly: Nem!) Létminimumuk biztosítva van? (Rassay Károly: Nincs! Éppen azt mondom, hogy nincs!) Egész sorozata van itt a kérdéseknek, amely teljesen ^szabályozatlan ezen a, téren. Itt van például az, hogy igen erős cenzussal akadályozzák:^ meg a nősülés lehetőségét. Nem egy banknál azt látjuk, hogy ha egy tisztviselő meg akar nősülni és leendő feleségének van megfelelő állása, akkor egyszerűen nyugdíjba küldik, úgyszólván akkor, amikor akarják. T. pénzügyminiszter úr, ez a helyzet így nem maradhat. A kormány évről-évre ígéri, hogy a magánalkalmazottak kamarájára vonatkozó törvényjavaslatot be fogja terjeszteni. Amikor azt hirdették, hogy az érdekképviseleti rendszerire akarnak áttérni s amikor orvoskamara van — helyeslem — amikor ügyvédkaimara van, — helyeslem — kérdezem az igen t. kormányt, vájjon miért nem. csinálta meg a magánalkalmazottak kaimaráját is? Ezért határozati javaslatot nyújtok be, amely a következő (olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy a magánalkalmazottak kamarájának mielőbbi felállítására tegye meg* a szükséges intézkedéseket. Egyben utasítsa a Ház a 'kormányt, hogy a magánalkalmazottak jogviszonyait szabályozó törvényjavaslatot, amelyre vonatkozólag már több előző kormány határozott ígéretet tett, terjjessze a képviselőház elé.« Ott van a szolgálati idejük is. Őszintén megmondom megint, sajnos, ezt a rendeletet én nem olvastam, — nem átallom megmondani — mert, azt hiszem, ezen a téren sokkal (Egy hang jobbfelől; Könnyebben beszélhet! — Derültség jobbfelől.) könnyebbé tenné a helyzetemet, de engedje meg a pénzügyminiszter úr, hogy ebbein a kérdésben majd külön interpellációt intézzek hozzá, (vitéz Tóth András: Boldog lesz a miniszter úr! — Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Egészen nyugodtan, úgy sem tartozik hozzám! — Rassay Károly: Akfeíor miért avatkozott bele a miniszter úr a kérdésibe 1 ? — Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Azért, inert megkérdezte, hogy van-e rendelet és megmondottam), hogy van!) A szolgálati idejük ügye s hí es szabályozva. ülése 1986 május 14-én, esütörtökön. A vállalati nyugdíjpénztárak körül is a legnagyobb bajok vannak. A vagyonkezelésbe még mindig nem folynak be azok a nyugdíjasok, akiktől a járulékokat a vállalati nyugdíjpénztárak levonják. Azt hiszem, a miniszter úr is belátja,, hogy ezen valahogy változtatni kell, mert az, hogy a tagok 50%-át küldi ki az igazgatóság és a mellett az elnököt is az választja, a többi pedig tényleges alkalmazott, valahogyan nem helyénvaló és valahogyan sokkal szebb, sokkal megnyugtatóbb volna, ha ezek a nyugdíjasok is hozzászólhatnának vagyonuk mikénti kezeléséhez. Hiszen nem is nagyon régen, amikor egy ilyen vállalati pénztár megbukott, odalett ezeknek a szerencsétlen nyugdíjasoknak az ellátása is. Ezek olyan szociális kérdések, amelyeket . feltétlenül rendezni kell. (Helyeslés. — Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Helyes!) T. Ház! Nem akarok ezzel a kérdéssel ez alkalommal, az idő rövidsége miatt, mélyebben foglalkozni, de ezeknek az alkalmazottaknak munkaidejét mégis fel kell említenem, mert hiszen az^ érdekképviseleteik — ha ezek az adatok megfelelnek a tényeknek, mint ahogyan, azt hiszem, megfelelnek — azt mondják, hogy a magánhivatalnokok többsége, a férfiak 66 százaléka, a nők 78 százaléka napi 7—10 órát dolgozik. Ha ezt a munkaidőt le tudjuk szállítani 20 százalékkal, ha ezek munkaidejét ilyen értelemben tudjuk szabályozni, — éppen úgy, mint ahogyan a munkásoknál helyesen méltóztatik rendezni a munkaidő kérdését — jelentős eredményt értünk el. Ha helyes ez a szabályozás a munkásoknál, miért nem méltóztatik ezt a magán alkalmazottaknál is megcsinálni? (Rassay Károly: Ügy van!) Hiszen ezen a téren már körülbelül 20 százalékos leszállítás is megint a fiatalság elhelyezésére nyújtana lehetőséget. Az csak nem egészséges állapot, hogy 10 órát dolgozzék egy fiatalember 40 vagy 50 pengőért? Ez uzsora. Azt látjuk, hogy azok közül a jó urak közül nagyon sokan, vagy ne mondjuk, hogy nagyon sokan, de vannak közöttük olyanok, akik bizony a legkönyörtelenebbül járnak el ezen a téren. Ezért is nyújtottam be korábban egy határozati javaslatot a munkások vagy egyéb alkalmazottak felvétele kérdésében. Itt van a kezemben egy hatalmas nagy vállalat vezérigazgatójához intézett levelem, amelyben én arra kértem őt, hogy helyezzen el egy^ munkást. Ez a vállalat bőven kap munkát az államtól. E levél mellett kapott ez a vezérigazgató egy püspöki levelet, ez is itt van, (felmutatja.) megkapta a kerület plébánosának levelét, ez is itt van. (Felmutatja.) Valamenynyien ennek a nyomorult embernek az érdekében írtak, akinek 6 vagy 8 gyermeke van. Tudja a miniszter úr, hogy mi történt? Ebbe a borítékba, a püspök, a plébános levele és az én. levelem mellé betett a nagyhatalmú vezérigazgató úr 20 fülért, hogy ezzel az ügy el van intézve. (Mozgás. — Rassay Károly: 20 fillért?) 20 fillért! (Rassay Károly: Azt nem tudom elhinni!) Meg fogom mutatni. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Megpróbálom azt a munkást elhelyezni. A levelet méltóztassék átadni.) A levelet átadom a miniszter úrnak. Hivatalosan adjam át? (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Nem most, a beszéd után. — Rassay Károly: 20 fillért?) 20 fillért! Át fogom adni a miniszter úrnak. Ez lehetetlen, demoralizáló dolog, ezt nem lehet megtenni. A kormány ne hívja magához azokat az urakat és ne kérjen tőlük, hanem drákói szigorral, törvényhozás útján, igenis el kell rendelni, hogy ezekben a