Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-128

Az országgyűlés képviselőházának 128. ülése 1936 május 13-án, szerdán. 421 zse?: Sohasem voltam tanítványa!) Jegyzősködött mellette, azt mondta. (Csik József: Rakovszky is jegyzősködött a mostani elnök úr mellett, Esztergályos is jegyző az elnök mellett!) Különösen a föld népével nem váltotta be a Gömbös-kormány az ígéretét. Ez a költségvetés is, amely most tárgyalás alatt áll, azt bizonyítja, hogy a kormány egyáltalában nem akar változásokat. A költségvetés tisztára a régi nyomokon halad és nincs a költségvetésben egyetlenegy olyan tétel sem, amely a mellett bizonyítana, hogy ez a kormány változtatni akar az eddigi rendszeren és valami egészen új nyomokon akar haladni. Mint egy nagy földmívesváros képviselőjének, nekem különösen kötelességem, hogy rámutassak arra a nagy aránytalanságra, amely a földmívelésügyi tárca és más tárcák költségvetései között van. Mintha ennek az országnak szempontjából egészen jelentéktelen tárca volna a földmívelésügyi tárca, pedig ennek a népnek 52%-áról kellene közvetlenül gondoskodnia, közvetve pedig a mezőgazdasági vidékek iparosságáról és kereskedelméről. Nem volna szabad tehát megengedni azt, hogy egy kormány, amely feladatául tűzte ki állítólag azt, hogy a mezőgazdasági népesség helyzetén változtat, éppen a mezőgazdasági népesség, a földmívelők szempontjából legfontosabb tárcát ilyen alacsony összeggel dotálja, mint amilyennel azt teszi. A reformkormány költségvetésében ugyanis a költségvetési öszszeg 5 százaléka jut a földmívelésügyi tárca részére, az a 39 millió pengő 5%-a csupán a költségvetési összegnek. Ezzel szemben, amint erre már Eckhardt Tibor képviselőtársunk is hivatkozott mai beszédében, óriási összegekkel szerepelnek a költségvetésben a személyi kiadások az üzemeknél is, a közigazgatásnál is, és nagy összegekkel szerepelnek azok a tárcák is, amelyek — úgylátszik — hatalmi szempontból kedvesek a kormányzat előtt. Elég, ha csak arra hivatkozom, hogy a csendőrség és a rendőrség fenntartása majdnem kétszerannyi összegbe kerül, mint amekkora összeget a földmívelésügyi tárca dotálására fordít ez a kormány. T. Ház! Az államnál és az üzemeknél a személyi kiadások 53'4%-ot tesznek ki, a dologi kiadások pedig 35*7%-ra rúgnak. Ezekkel szemben a beruházásokra mindössze 2 '6% jut. Bizonyára valamennyiünket érdekel, hogy vájjon azokat a hatalmas összegeket, amelyeket személyi kiadásokra fordít, kiknek fizeti ki az állam és hogy ezek az összegek hogyan folynak szét a gazdasági életbe. Azt látjuk ugyancsak a költségvetés nyomán, hogy az államnál és az üzemeknél 116.509 tényleges alkalmazottal szemben 132.136 a nyugdíjasok száma, az. állandó munkások száma pedig 31.239. Ez öszszesen 279.884 alkalmazott. Ha csak három személlyel számítom is ezeket az alkalmazottakat, vagyis azt veszem, hogy egy-egy alkalmazott három tagú családot tart el, akkor is azt látom, hogy közel egymillió személyt kell eltartania a magyar népnek. Az államnál ugyanis 839.652 lélekről van szó, ez a szám pedig a népességnek 9'3%-át teszi ki. Azt hiszem, nincsen Európában, de talán az egész világon sem olyan ország, ahol az államnak ilyen hatalmas apparátust kell eltartania. Az állami alkalmazottakon kívül természetesen az ország népének kell még eltartania a közületek — községek, városok és vármegyék — alkalmazottait is. E téren — s ezt nyugodtan megállapíthatjuk — szintén ugyanazokon a nyomdokokon igyekeznek haladni, min az állam és ezeknél is — azt mondhatnám — szinte legfontosabb szempont az, hogy minél több tisztviselőt helyezzenek el és minden más szempontot igyekeznek kizárni. ( T. Ház! A tényleges tisztviselők és a nyugdíjasok fizetése között természetesen óriási aránytalanságok vannak. Itt sem lehet feltalálni tehát azt, amit Németh Imre képviselőtársam jogosan reklamált, hogy egyetemes nemzeti áldozatot kell hozni. Az állam és a közületek hatalmas bürokratikus szervezete fojtogatja ezt a népet. Eckhardt képviselőtársunk is nagyon helyesen utalt erre és változtatásokat követelt. Szükség is van változtatásokra. (Hunyadi-Vas Gergely: Mit csinálna a nyugdíjasokkal?) Azt mondhatjuk, hogy amióta divatbajött az emeletráépítés, azóta az állami bürokrácia nem esik kétségbe, ha nincs is eladó szomszédos telek, mert akkor egyszerűen ráépítenek a házra egy emeletet s ott helyezik el az íróasztalokat és a tisztviselőket. Ebben az országban mindenki városi vagy állami alkalmazott akar lenni. A mai fiatalság nem is gondol másra és, sajnos, az a helyzet, hogy a magángazdaságokban nem is tud megfelelően elhelyezkedni. Annyira romokban hever különösen ennek az országnak mezőgazdasága, hogy a magyar fiatalság nem is gondolhat a mezőgazdaságban való elhelyezkedésre. Pedig, ha a mezőgazdasági fejlődés egyes irányait nézzük, — azokat az irányokat, amelyekről én már ismételten szóltam itt a képviselőházban — amelyekre szerintem tervszerűen át kellene térni az egész országban, hogy olyan üzemágakat vezessenek be a mezőgazdaságban, amelyek prosperálnak, amelyeknek terményei elhelyezhetők. Ha ezeket az üzemágakat, termelési ágakat nézzük és azoknak a prosperitását figyeljük, még ha számításba is vesszük, hogy a kartelek és a különböző exportcégek le is fölözik ezeknél az üzemágaknál is a parasz.tság hasznát, a munka eredményét, még akkor is azt mondhatjuk, hogy ha a magyar mezőgazdaság tervszerűen át tudna térni ezekre az_ irányzatokra, akkor a fiatalság el tudna helyezkedni a mezőgazdaságban is és nem kellene mindenkinek az után óhajtoznia, hogy városi vagy pedig állami alkalmazottként helyezkedhessek el. Adórendszerünkre is nagyon ráférne a megreformálás. Adórendszerünk, egész államháztartásunk túlnyomórészt a közvetett adókra, a fogyasztási adókra van felépítve. A bevételi részen a 771'6 millió pengős előirányzatból 2218 millió pengő, a bevételnek 28"7%-a esik az egyenesadókra. A fogyasztási adók, — ezt valamennyien jól tudjuk és ez senki sem veszi tagadásba — a legszegényebb néprétegeket sújtják. Ha az általános forgalmiadót vesszük és azt boncolgatjuk, hogy az általános forgalmiadó túlnyomórészét kik fizetik, akkor megintcsak megállapíthatjuk, hogy ezek az összegek bizony a legszegényebb néprétegek közszükségleti cikkeiből folynak be. Óriási bevételei vannak az államnak olyan adónemekből, amelyek megdöbbentik és felháborítják a gondolkozó embert. Cukoradóból 43'5 millió pengő bevétele van az államnak. Sójövedékből 25'5, gyujtószeradóból pedig 31 millió pengő az állam bevétele. Felmerül a kérdés, hogy vájjon hol itt a fényűzés? Amikor ugyanis cukoradóból és sójövedékből ilyen hatalmas bevételei vannak az államnak, ugyanakkor fényűzési adóból, ha jól tudom, csak T6 millió pen-