Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-128

Az országgyűlés képviselőházának 128. ülése 1986 május 13-án, szerdán. 419 és kart karba öltő feudális grófokkal kell Gömbös Gyula reformszándékának megküzdenie. Ez a felsőházi vita megmutatta ezt és remélem, hogy ennek a vitának tanulságait itt az ellenzéken is megértik és megérti elsősorban az az ellenzéki vezér, aki miuap igen kedvesen a nemzeti egység pártjának úgynevezett reformfiatalságát invitálta magához. (Zaj. — Halljuk! Halljuk! — Rupert Rezső: A felsőházban ilyen grófi beszédek nem hangzanak el, mint Károlyi Viktoré!) Kedves képviselőtársam, a legnagyobb örömmel állok rendelkezésére (magánbeszélgetés formájában (Rupert Rezső: Én örülök, ha nekem közbeszólnak! Nem önképzőkör ez!) Ennek az ellenzéki vezérnek nincs helye a feudális és merkantil monopóliumok képviselői közt és mellett. Neki már egyszer adódott alkalom arra, hogy velünk együtt működjék, nem rajtunk múlt, hogy ez az együttműködés nem teljesedett be. T.i Ház! Most méltóztassék még megengedni, hogy az ország közhangulatában általában a legelevenebb erővel élő reform vágyak, reformgondolatok és reformkívánságok közül még azzal foglalkozzam igen röviden, amely napjainkban kétségkívül a legáltalánosabb. Ez a reíormvágy talán legelsősorhan gazdasági téren, a pénzgazdálkodás mélyreható megváltoztatását kívánja. Tudom azt, hogy kitűnő és kétségkívül jószándékú pénzügyminiszterünk foglalkozik az alapos és már-már elodázhatatlan adóreform kérdésével. Tudom azt is, hogy szándékainak tarsolyában hordja a thitelszeirvezet komoly és régenvárt reformját; tudom azt is, hogy a Pénzintézeti Központ ellenőrzési; jogának kiszélesítéséről is szó van." De tisztelettel bátorkodom megjegyezni azt, hogy az országi közvéleménye a pénzügyi reform terén, a pénzgazdálkodás reformja terén ennél sokkal, de sokkal többet vár. Várja, hogy felvetődjék annak az úgynevezett ősmonopóliumnak észszerű reformja, amely monopólium nemcsak az általános közvélemény szerint, hanem az érdektelen pénzügyi szakértők mindig sokasodó véleménye szerint ás akadálya a reánk kényszerített gazdasági öncélúság eredményes kialakulásának. Ez az ősmonopólium a Magyar Nemzeti Banknak adott pénzgazdálkodása monopólium» amelyet azért nevezek ősmonopóliumnak, mert minden egyéb közgazdasági monopólium a jelen körülmények között nagyobbrészt ebből vezethető le. Mindenekelőtt meg kell állapítanom azt, hogy a Nemzeti Banknak adott monopólium, amely kizárólagosabb, mint a monopólium mintájául szolgáló Peel-aet, — az _. Angol Banknak adott monopólium — szerződése, jelenleg ama nagybankok irányítóinak csaknem egyeduralmi kihasználása alatt áll, amelyek a különböző kormányok momentán pénzügyi nehézségeit is áthidalni segítenek. Es, bar teljes objektivitással, meg kell állapítanom azt is, Ihogy éppen a Gambös-konmány pénzügyminisztere, Fabinyi Tihamér pénzügyiminiszter úr volt hosszú-hosszú idők után az első, aki emancipálta magát ezeknek az átmeneti segítségéknek a befolyása alól, mégis le kell szögeznem azt, hogy a nemzeti szuverenitást képviselő kormány akár a kamatpolitika, akár a bankjegyforgalom kérdésében legfeljebb barátságos egyezkedés útján tud csak hatást gyakorolni a jegybank pénzpolitikájára. Már most ha meggondoljuk azt, hogy ebben az agrárországban a nemzeti pénzpolitikát az első forrásnál dominálóan azok irányítják, akiiknek másirányú érdekeltsége viszont az agrárhitelek drágaságát kívánja, akkor megérthetjük azt a 'mindinkább általánossá váló véleményt,, amely szerint ez az állapot tarthatatlanul egészségtelen. (Gr. Festetics Sándor: Ügy van! Nagyon helyesen mondja!) Nem is kívánok most bővebben foglalkozni azzal, hogy a nagy keservesen négy százalékra leszorított jegybanki kamatláb még mindig messze, de messze felette van a földjáradékmaik, ami egy agrárországban katasztrofális jelenség és nem akarok azzal a jelenséggei sem foglalkozni, hogy az ilyen körülmények között természetszerűleg és magától értetődőleg eladósodott földbirtoknak csak a kamatterhe 80—100 millió pengő, szembeállítva az egész mezőgazdaság jövedelmével, melyet a szakértek körülbelül 350—400 millióra becsülnek, csak azt kéredezem meg, hogy ennek az agrárországnak jegybankja miért nem adhat közvetlen hiteleket a mezőgazdaságnak? (Az elnöki széket Sztranyavszky Sándor foglalja el.) Ezek mind olyan kérdések, amelyekkel reggelig lehetne foglalkozni, én most csak éppen rámutatok ezekire a problémákra, felvetem azokat, mert foglalkozni kell velük. Itt a pénzügyi gazdálkodás kérdésénél vitába kell szállnom Éber Antal igen t. képviselőtársammal, aki kétségtelenül a legvilágosabb és legtisztább logikával képviseli itt a liberális gazdasági rend elméleti álláspontját. Ö a költségvetési beszédében a maga szempontjából kétségtelenül rendkívül tiszta logikával követelte a laisser-faire elvérek érvényesítését köz- és pénzgazdálkodásunkban. En teljes tisztelettel minden elvi meggyőződéssel szemben, azt kérdezem Éber Antal t. képviselő úrtól: hogyan képzeli ő azt, hogy megállhat ez a kis ország ennek az>elvnek, a laisser-faire elvérek maradéktalan érvényesítésével abban az Európában, amely mindig jobban és jobban autarchiára rendezkedik be és ahol minden állam, minden nemzetiség a maga életlehetőségeinek megfelelő autochton gazdasági életformáról gondoskodik? Felhívom Éber Antal igen t. képviselőtársam figyelmét arra az igen érdekes körülményre, amelyről bizonyára nagyon jól tud, hogy az orosz szovjetben minden ház falára s a lakásokban egyetlenegy jellegzetes mondat van felírva, hogy soha, soha meg ne feledkezzék az a szovjet-elvtárs erről s ez a mondát a következő: »Ne feledd, hogy egyetlen társadalmi rend és termelési rend sem állhat meg elszigetelten«. Ez annyit jelent, hogy mindig figyelmezteti a szovjet a maga tömegeit, a maga egyedeit arra, hogy minden erővel, az ön fenntartási ösztön erejével töreked jeniek arra, hogy az ő rendszerük szétterjedjen, inert ki van zárva, hogy ez a termelési rend egy elzárt területen, a többivel való összefüggéstől elszakítva meg tudjon élni. Abban az Európában, amely már réges-régen sutba dobta a laisser-faire elvét, mirjdenféle vonatkozásban, pénzügyi és gazdasági vonatkozásban, csak mi tartsuk ezt fenn? Kérdezem az igen t. Éber Antal képviselőtársamtól azt is, hogy ha ő minden bajunknak okát a tőkeképződés útjában álló általános bizalmatlanságban látja, vájjon miben bízzék a tőkeképző szorgalom és munka, ha azt látja, hogy a bankok spekulatív tevékenysége az ő 59*