Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-127
370 Az országgyűlés képviselőházának szély, és hogy minden lépésnél annak megvédésére is kell gondolni. Mi hamar felejtünk, t. Ház! (Gr Sigray Antal: Ugy van!) Visszaemlékszem az 1917-es időkre. Ez a nemzet óriási harcban állott és idehaza egy külpolitikailag abszolúte tájékozatlan közvélemény volt. (Bródy Ernő: Ma is úgy van!) Aki arról beszélt volna, hogy ezt a ' nemzetet fel fogják darabolni... (Egy hang a \ baloldalon: Azt hazaárulónak mondták volna!) \ Nem, t. képviselőtársaimi; nem bűnvádi eljárást indítottak volna ellene, hanem, azt hiszem, ] pathológikus tünetként kezelték volna nála ezt a megállapítást. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Azóta nagyon sok történt, azóta beláttuk, hogy, sajnos, rólunk, nélkülünk, rajtunk kívül történnek intézkedések és egy szép napon fölébredünk arra, hogy történelmi jog, etnográfiai határ, nemzetközi szerződés mind összeomlott és a puszta erőszak érvényesült. T. Ház! Nekünk semmi garanciánk nincs, hogy a nemzetek közvéleményében olyan változás állt volna be, hogy egy ilyen lehetőség a jövőre nézve ki van zárva akár velünk, akár más nemzetekkel szemben. Nehéz dolog külpolitikai kérdésekről a plénumban beszélni, (Halljuk! Halljuk!) mert esetleg más visszhangja van, mint amilyenre tulajdonképpen a szónok számít, de azt hiszem, hogy ilyen veszedelmekre felhívni a nemzeti közvélemény figyelmét, ilyen veszedelmekkel szemben fölemelni a figyelmeztető szót, nagy szolgálat a nemzet érdekeinek. Igaz, ma már túl vagyunk azon, hogy a revízió, mint politikai programm szerepeljen, mert ez a nemzet politikai célkitűzésének legelseje, de az út, amely hozzávezet, amely sokszor hallgatásokat parancsol, az a nagy probléma, amelynek tekintetében a kormánynak óvatosságot kell tanúsítani. Ugy látom, hogy különösen ma, amikor elemi erők ütköznek össze a nemzetközi politikában, kötelessége a magyar kormánynak, a legóvatosabb külpolitikai álláspontot elfoglalni. Ne tagadjuk, mi egy tragikus helyzetben vagyunk. A magyar külpolitikának két megfogható bázisa volt, az egyik a,z olasz barátság, a másik az angolszász népek kezdődő megértése a magyar igazság és a magyar ügy iránt. (Ugy van! a baloldalon.) Nekünk mind a kettőre szükségünk van, hogy a mi törekvéseinket békés úton a nemzetek közvéleményében diadalra vigyük. Ma ez a két tényező egymással szemben áll, ezt nem lehet letagadni. Lehet, hogy ideig-óráig, lehet, hogy lappangó viszály formájában, lehet, hogy kitörések formájában. Nekünk kötelességünk olyan külpolitikát csinálni, amely sem az olasz barátságot nem veszélyezteti, sem azokat a szimpátiákat nem kockáztatja, amelyek et nagynehezen egy évtized munkájával kivívtunk. (Ugy van! a baloldalon.) A kormánynak tehát olyan külpolitikát kell csinálnia, amely a imd erőnkkel és a mi célkitűzéseinkkel arányban áll. Nem kívánhatja a leghívebb barát sem, hogy egy nemzet túlimén jen azon a határon, amelyet életérdekei szabnak neki. Ez nem szentimentalizmus kérdése és a legkevésbbé gondolom, hogy ebben a tekintetben mi Olaszország részéről volnánk szorítva olyan lépések megtételére, amelyek Olaszországnak nem; sokat jelentenek, legföljebb taktikai sakkhúzást, de amelyek nekünk életérdekeinket kockáztatják. Ezekben az időkben nekünk neun szabad elfelejtenünk a fasiszta politüka külpolitikai alaptételét, amelyet Be127, ülése 1936 május 12-én, kedden. nito Mussolini »A fasizmus doktrínája« című munkájában világosan precizírozott. A fasiszta külpolitikai elgondolás szemben áll az örök béke elméletével. (Ugy van! a baloldalon.) És nyíltan megmondja, hogy (olvassa): »olyan elmélet, amely a béke előítéletének követelményéből indul ki, idegen a fasizmustól, imánt ahogy idegenek a fasiszta szellemtől, ha el is fogadjuk őket bizonyos adott politikai helyzetekben megnyilvánuló előnyök miatt, mindazok a nemzetközi és szövetségi alakulatok, amelyeket a történelemi tanúsága szerint könnyen elsodor a szél, imahelyt érzelmi, eszményi és gyakorlati elemek rázzák meg viharszerűen a népek szívét.« T. Ház! Nekünk ezt a tételt nem szabad elfelejtenünk az előttünk álló rendkívül nehéz időkben. Nekünk igenis olyan külpolitikát kell csinálnunk, amely megfelel a magyar nyílt, becsületes, baráti álláspontnak, de amely akár a. Népszövetségivel kapcsolatban, akár továbbmenő demonstrálásban sohasem felejtheti, hogy ebben a pillanatban olyan tényezők állnak egymással szemben,, 'amelyekre a magyar külpolitikának feltétlenül szüksége van. (Ügy van! a balodalon.) A másik veszély, amely a mi külpoitikánk elé tornyosul, az az ábránd, amely állandóan visszatér, a Kóma-berlini tengely képében. (Gr. Sigray Antal: Groteszk!) Megengedem, bogy az elmúlt hónapok mutattak olyan tüneteket, amikor a miniszterelnök úr azt hihette, hogy iaz ő elgondolása mégis valóra válhatik. Ez az elgondolás nem válhat valóra. Méltóztassék a térképre nézni, méltóztassék az itt szóbajövő érdekeket mérlegelni, 'méltóztassék megállapítani a német birodalomnak ia nyugati határok felé való abszolút desinterressememtjét, melyet ki jelentett és akkor világos, hogy ezen a ponton egy Róma-berlini tengely, kivált egy belgrádi kitéréssel, aligha jöhet létre és nekünk ilyen illúzióban nem szabad ringatni magunkat,, 'mert kritikus pillanatban annak a tengelynek, amelyet Róma és Budapest feözt építettünk, esetleg a római tartópillére meg fog gyengülni. T. Ház! Legyünk avval tisztában, hogy az abesszíniai vállalkozás Olaszországnak egy nagyon nagy dolog volt egy ott szenvedett vereség, vagy 'sikertelenség óriási presztizsyeszteséget jelentett volna, de az Anschluss létrejötte Olaszország számára nagyobb probléma az abesszíniai problémánál, mert az Anschluss létrejötte nem a jövő remények meghiúsulását, hanem a világháborúban elért eredmények pusztulását jelentené. (Ügy van! a baloldalon.) Ha én a kormánynak óvatosságot ajánlok, az nemi jelent egyet a gyávasággal és a meghúnyászkodással. Ez nem jelenti azt, faogy a kormány abszolút békés eszközökkel — és ezt aláhúzottan hangsúlyozom — ne igyekezzék minden lépésével a nemzeti szuverenitást kiépíteni. Itt van a Ikatonai egyenjogúság kérdése. Mi a magunk részéről ott állunk a kormány ímellett ebben a kérdésben, mert a katonai egyenjogúság a nemzeti szuvenérifcásnak egyik intengráns része. (Ugy van! Ugy van! balfelől) Igaz, hogy jobban szeretném 1 , a mi érdekünkben, mint gyenge, háborút vesztett, forrásaiban szegény nép érdekében, ha nem a fölfegyverkezés egyenjogúsága, hanem a leszerelés egyenlő kötelessége mondatnék ki. (Taps a baloldalon.) Ez az az út, amelyet nekünk — úgy, amint a miniszterelnök úr a múltban ezt hangoztatta is — külpolitikánkban járnunk kell és erre kell igenis koncentrálnunk külpoliti-
