Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-118
18 Az országgyűlés képviselőházának 11 8. ülése 1936 április 1-én, szerdán. Elsősorban tehát arra volna szükség, hogy a telep ínség jellegét továbbra is tartsa fenn a miniszter úr és csak azokra vessen ki lakbért, akiknek komoly, rendszeres keresetük van, de ezeket is kímélje meg a visszamenő hatálytól. No kérjenek 100—120 pengőket olyanoktól, akiknek annyi fillérjük sincs, akik talán egy életen át nem láttak annyi pénzt, amennyit most ki akarnak rájnk vetni visszamenő hatállyal elmaradt lakbéreik címén. Ez az első kérésem. A második az, hogy a miniszter úr hasítson ki valahonnan néhány ezer pengőt és tataroztassa azt a b amktelepet, továbbá, hogy az a létratulajdonos — nem tudom ki a létratulajdonos azon a telepen, tehát egy konkrét személyt nem támadhatok — ne kérhessen 50 fillért egy baraklakótól, egy koldustól, egy nyomorulttól azért, mert néhány órára kölcsön kéri a létrát. Ez egészen példátlan, el sem hittem volna, ha nem láttam volna á saját szemeimmel. Ettől eltekintve meg kell szüntetni ezeket az állapotokat. Űjból kérem tehát, hasítson ki a miniszter úr valahonnan néhány ezer pengőt és meszeltesse ki azokat a fabaraktelepeket, hogy ha már nem is tekintjük a baraklakók javát, de legalább a közegészségügyi szempontnak, bizonyos minimális egészségügyi követelményeknek tegyünk eleget. A lakbéreiknek visszamenő hatállyal való kirovásáról már beszéltem. Ezt feltétlenül méltóztassék mellőzni és a keresettel nem bírókat, az ínségmunkából élőket ne méltóztassék megterhelni, hiszen amúgy sem tudják azt a lakbért megfizetni. 15 deka lókolbászból nern lenét lakbért fizetni, ezt be kell mindenkinek látni, vagy ha már mindenképpen kell, akkor tessék lehetővé tenni azt, hogy az ínségmunkáért készpénzt kapjanak, hogy ebből a készpénzből azután fizethessenek esetleg valamilyen minimális lakbért, de nem olyant, amilyent a miniszter úr közegei ott meg akarnak állapítani. A harmadik kérésem az, hogy méltóztassék lehetővé tenni az ínségakció további lebonyolítását. Támogassa a miniszter úr Újpestet, amely szegény város, amelynek nincs erre megfelelő fedezete, amelynek a képviselőtestülete átérzi azt a sok nyomorúságot, ami ott van, azonban nem tud segíteni, inert nincs pénze. Ha más városoknak adott pénzt a pénzügyminiszter úr, akkor legalább ugyanolyan arányban siessen a miniszter úr Újpest város támogatására is, hogy viszont Újpest emberségsebb alapra helyezhesise a maga ínségakcióját és többet, jobbat nyújthasson azoknak a szerencsétlen teleplakóknak. T. Képviselőház! Mélyen t. Miniszter Ür! Nagyon-nagyon szegény emberekről van szó. Bár magam is érzem annak a súlyát, hogy itt ez után a mai nagy teatre paré után ilyen, aránylag kis dolgokkal vagyok kénytelen előállni, de ezt nem mellőzhetem, mert végtére 3000 magyar ember nyomorúsága és vergődése megéri azt, hogy néhány percig^ foglalkozzunk vele. Ezért hoztam ezt ide és várom, kérem és remélem, hogy ebben az egy esetben a miniszter úr olyan választ fog adni, amely nem engem, hanem az újpesti teleplakókat és a közérdeket is ki fogja elégíteni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A belügyminiszter úr kíván válaszolni. vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: T. Képviselőház! A most elhangzott interpellációval kapcsolatosan két vonatkozásban kívánok felelni és nyilatkozni. Az egyik az általános és elvi szempont, a másik pedig az újpesti állami szükséglakótelep konkrét kérdése. Mindenekelőtt meg kívánom állapítani, hogy a kilakoltatottabnak, továbbá azoknak, akik ma a legkülönfélébb szükséglakásokban laknak, elhelyezése nem volt, nem lehet és a jövőben sem lesz állami feladat, hanem az ezekről való gondoskodás a városoknak és a községeknek feliadata kell hogy legyen. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez nem is lehetséges máskép. Ha én itt, a t. Ház előtt most immár azt hiszem ötödször válaszolókba belügyminiszterhez intézett interpellációra államai szükséglakásokkal kapcsolatban, ennek oka az, hogy amikor a nyomorúság és a bajok még nagyobbak voltak, mint ma, az állam a felszabadult barakkokat és egyéb hasonló telepeket szükséglakások céljaira rendelkezésre bocsátotta, ennek következtében bizonyos főkig, sőt nagymértékben segítségére volt (azoknak a közületeknek, városoknak és községeknek, amelyeknek kötelessége volna és kötelessége ma is, hogy a kilakolta tottakat elhelyezzék. Meg kívánom tehát állapítani, hogy ennek a kérdésnek generális rendezésénél ebiből az elvi (szempontból fogok kiindulni. TTgy fővá-rosi, mint városi és falusi vonatkozásban is a kérdéssel személyesen foglalkoztam, úgy Budapesten, mint vidéki városokban és falun is, azt ismerem, annak elő is készítjük valamilyen formában történő megoldását. Ez, amint már előre is jelzem: nem lesz más, mint hogy ezt a határozottan terhet jelentő feladatot vállalniuk kell azoknak a községeknek^ amelyeknek területén ilyen lakásnélküli családok valami módon elhelyezhetők. Ez nem is lehet másként, mert a hajléktalanok elhelyezése nemcsak elvileg nem állatmi feladat, de gyakorlatban sem oldható meg, mert csak a községek és közületek rendelkeznek azokkal a helyi, személyi és tárgyismeretekkel, amelyek ilyen ügyből kifolyólag szükségesek. Itt szeretném megemlíteni azt is, hogy az a miniszteri biztos, akinek terhére ma elhangzanak az összes panaszok, tulajdonképpen törvényileg, törvényes rendelkezés által nincs is kötelezve arra, hogy ezeknek a kilakoltatottaknak ő szerezze meg a lakást. A miniszterig biztos hivatása tulajdonképpen az, hogy a végrehajtásoknál a törvény szigorúságát enyhítse, humanitárius szempontokat vigyen bele, s ha már szükségessé vált a kilakoltatás, az simán bonyolíttassék le, azonban de facto csak emberi szempontokból vállalta azt a feladatot, hogy maga is igyekezzék ia fővároson, a városokon, illetőleg községeken túlmenŐleg — két vidéki városról is van szó — a hatáskörébe kerülő lakókat elhelyezni. Ezekben kívántam általánosságban válaszolni az interpellációra, megvilágítva a helyzetet és hozzátéve azt, hogy itt kétségkívül végleges és gyökeres rendezésre van szükség. Ami már most az újpesti lakótelep kérdését illeti, áz igen t. képviselő úr interpellációjának első pontja az, hogy van-e tudomásom arról, hogy az újpesti állami lakótelepet, ahol túlnyomórészt munkanélküli családok laknak, szükséglakótelepnek minősítették, ennek t ellenére azonban most mégis visszamenő hatállyal terhes lakbéreket állapítottak meg, tekintet nélkül a munkanélküliségre.
