Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-125

Az országgyűlés képviselőházának 125. és közoktatásügyi miniszter: Némi túlzás Î) akkor is a tanítók számát 20%-kai kellene emelni, hogy azt az átlagos tanítónként számított gyerekszámot megkapjuk. Jól tudom, hogy ennek a 4000 főnyi tanítónak beállítása egyik évről a másikra lehetetlen, — (Kei

singer Ferenc: Miért nem lehet? Annyi az állásnélküli tanító, hogy csoda, van állásnélküli tanító elég! — Egy hang a középen: Fedezet!) — a fedezetről is fogok beszélni, — de meggyőződésem, hogy évenként 400—500 tanító beállítása feltétlenül szükséges, (Hóman Bálint vallás, és köz;oktatásügyi miniszter: Ügy van!) mint ahogy ez éppen a kultuszminiszter úr akciója folytán folyamatban is van, mert ez az egyedüli út, hogy a nyolcosztályos népoktatást végre is megvalósítsuk és ezzel valamennyire is megközelítsük a nyugati államok népoktatásának színvonalát. De ugyanilyen elsőrendű feladat — és ezt védelmi szempontból hozom fel annak igazolására, hogy népoktatásunk nívótlanságával nem a tanítóságot kívánom vádolni — elsőrendű szükséglet az is, hogy a tanítóság a nyári szünidő alatt az alföldi városokba mezőgazdasági szaktanfolyamokra hívassák be, mert az egyedüli lehetőség arra, hogy a népet helyes irányban neveljék, az, hogy a tanítók maguk is közelségbe kerüljenek legfontosabb termelési águnk problémáival. A népoktatás ilyen kimélyítése egészen csekély, azt mondhatnám, nevetséges összegeket igényel. így az előbb említett megoldás másfél-kétmillió pengővel duzzasztaná évente a kultusztárca költségvetését, ami a végleges ki fejlődésnél négyötmillió pengő állandó költséget jelentene. (Farkas István: Még mindig sok az analfabéta magyar testvéreink között! — Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: 8-5%, az előbb említett országban pedig 47%. — Farkas Isván: Nem vigasztalás az számunkra!) Meg vagyok róla győződve, hogy közmegnyugvást keltene országszerte, ha állami költségvetésünk előirányzatában ezek a tételek szerepelnének, széniben azzal a 18 millió pengős nyugdíj tehertöblettel, amelyet a Gömbös-kormány háromévi ügyvitele után ma — sajnos — kimutatni kénytelen vagyok. A mezőgazdasági alsó szakoktatás kérdésében, ahol az a helyzet, — ezt a földmívelésügyi miniszter úr is elismeri — hogy évenként legalább 10—15 téli mezőgazdasági szakiskolát kellene létesíteni, ezzel szemben a folyóévi költségvetésben nagyon szerényen húzódik meg 200.000 pengős előirányzat, mindössze négy téli mezőgazdasági szakiskola létesítésére. Meggyőződésem, hogy az általános népművelésnek és a mezőgazdasági szakoktatásnak soha olyan jelentősége nem volt,, mint éppen ima, amikor — ahogyan említettem — az állami beavatkozásnak szükségszerűen tovább kell folytatódnia, már pedig, remélem, hogy kormányunk nem képzeli, hogy az irányításnak az eszköze a kényszer^ mert annak eszköze igenis a művelt nép megértése. A magyar állam költségvetésében a földmívelésügyi tárca még az, amely nagy (figyelmet érdemel. Tavalyi beszédemben részletesen kimutattam azt, hogy 5 milliónyi agrárlakosságunk szakoktatására, gazdasági tevékenységének irányítására, a földbirtokpolitikai problémák megoldására a földmívelésügyi tárca keretében előirányzott 33'5 millió pengő elégtelen; kiszámítottam, hogy legalább kétszer, de inkább náromszor ekkora összegek lennének elegendők arra, hogy azok a problémák, amelyek a földmívelésügyi tárca keretében megK1ÉPVI8ELŐHÁZI NAPLÓ. VII. ülése 1936 május 7-en, csütörtökén. 261 oldandók, valóban meg is oldassanak. A birtokpolitikái célokra és a mezőgazdasági szakoktatásra előirányzott összegek olyan csekélyek, hogy a kormány által hirdetett mélyenjáró reformok egyszerűen nevetségessé válnak. Szomorúan kell ezt megemlítenem, mert a birtokpolitikai célokra előirányzott 2 millió pengő, amihez még a Nemzeti Banknak egymillió pengős juttatása járul, — összesen tehát 3 millió pengő — a telepítésnek csak nagyon kis, nagyon szerény megoldását biztosíthatja. ^ A telepítési javaslat tárgyalásánál felemlítettem, hogy ez a fedezet és az az elgondolás, hogy a földet a nagybirtokosnak kétharmadrészben — vagy, ahogyan az újabb módosítás mondja majd, teljes egészében egyszerre — kifizessük, ez a telepítési akciót ilyen pénzügyi alátámasztás mellett egyszerűen a mindenkor folyó parcellázás állami finanszírozásává degradálja. A statisztikák azt mutatják, hogy évenként különben is 10—12.000 katasztrális hold nagybirtokot parcelláznak. Ez az öszszeg pedig, amely 25 év alatt 78 millió pengőt tesz ki, vagyis évenként átlag 3 millió pengőt jelent, évenként csak 10.000 katasztrális hold igénybevételét teszi lehetővé. Ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy az elmúlt, vagyis a most folyó költségvetésben előirányzott 1 millió pengős ilyen előirányzat, amelyet birtokpolitikai célokra használnak, mindössze 2500 hold juttatására lett elegendő, pedig nem kétséges, hogy Vass Elek tanácsos úr óriási lelkesedése ebben a kérdésben ennek az összegnek az eredményességét még csak növelte. A jövő évre rendelkezésre álló 3 millió pengős összeg tehát ennek alapján is mindössze a most tényleg elért 3500 holdnak legfeljebb háromszorosát, tehát maximum 10.000 holdnak átvételét és juttatását teszi lehetővé. Igen t. Ház! Ilyen birtokpolitika mellett azonban meg vagyok győződve arról, hogy azokat a kérdéseket, amelyeket a birtokreform megoldásához fűzünk, meg nem oldhatjuk. Nem titkolom, — hangsúlyozom újra — hogy a radikális földbirtokreformnak a szociális szempontok mellett honvédelmi szempontjai is vannak. Hangsúlyozom újra, 'hogy a magyarságot, a magyar fajt nemcsak a tőlünk délre élő szláv és román népek duzzadó ereje, hanem nyugatról a germánság is erősen fenyegeti. A német faj törekvései közismertek. Gondoljunk arra, hogy a nyugati határvonalon a francia vasbetonsáncokkal szemben most ki fog épülni a német sáncvonal, majdnem örökre leszögezve ezt a határvonalat, de ugyanez érvényes a keleti vonalon is, az orosz-német ellentét miatt. Világos tehát, hogy ennek az erejében félelmetessé nőtt népnek fejlődési iránya egyedül a Dunamedence. Nem a hitlerizmust kívánom támadni. Nagyon jól tudom, hogy ez a német faj, a németség szempontjából újraéledést jelent, én csak azt a veszedelmet kívánom itt felemlíteni, amely a német fajnak önkéntelen törekvéséből és a kormány szerencsétlen gazdasági politikájából ma Magyarországot fenyegeti. Gondoljunk arra, hogy 1930-ban összes kivitelünknek csak 10-3%-a került Németországiba, míg 1935-ben már 25% legutóbbi hónapokban kivitelünk 30%-a a német piacra került. Nem akarom most azt kritizálni, hogy a német exportnak milyen nem éppen szerencsés közgazdasági következményei vannak, hanem azt akarom hangsúlyozni, hogy annak a veszélynek a bekövetkezése idején, amelyet az 37