Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-125
254 Az országgyűlés képviselőházának 125. ülése 1936 május 7-én, csütörtökön. mányok népe nemzetté forrt össze és nem akar többé rész lenni, mint a régi osztrák államiság, hanem önálló, független, öncélú állam akar lenni új élettel és új feladatokkal. Ez az osztrák állam, amely nem majorizálja sem területileg, sem társadalmilag, sem gazdaságilag a magyar nemzetet, nem jelent veszedelmet a magyar nemzet történelmi útja és a magyar szuverenitás számára sem. Még Kis-Magyarország sem félhet, annál kevésbbé félhet Nagy-Magyarország egy osztrák elnyomástól, egy osztrák kizsákmányolástól, egy politikai alárendeltségtől. Ez a veszedelem akkor rémlene fel, ha Ausztria nem tudná megőrizni függetlenségét és feltámadna egyszer a magyarság oldalában az óriásivá felnövekedett nagy germán gondolat feszítő és terjeszkedő ereje. (Ügy van! a középen.) Ezzel szemben még az ezer év megpróbáltatásai alatt sziklakeménnyé kalapált magyar erő sem tudna megállani. Ez az irtózatos tömegerő, ha nem is szándékoltan, de a fizikai törvényszerűség szükségességével, a tömegvonzás 'kivédhetetlen erejével felszívná az ezeréves magyar államiságot és a magyar nemzet ezer évének rettenetes harcai és véráldozatai után halálra vált szuverenitással, elsorvadt függetlenséggel vazallussá válna politikailag és gazdaságilag is és az önállóság vágyának minden égő kínjával függvénye lenne egy lelkiségétől teljesen idegen, őt meg nem értő imperializmusnak. Azt mondotta egyszer a kereskedelemügyi miniszter úr, hogy a jogfolytonosság nem fontos, az alkotmány nem fontos, a legitimizmus sem fontos: fontos az, hogy a nemzet történelmi hivatásának tudatára ébredjen. Hát éppen a nemzet történelmi hivatásának felismerése vezet minket erre a gondolatra, a legitimizmus és a restauráció, gondolatára. Ellenben nemcsak históriai koncepcióig jut el ez a gondolatmenet, mert egy ausztriai konföderáció gazdaságilag is rendkívül értékes és hasznos volna a magyarság számára. Nem azt mondom, hogy máról-holnapra, hiszen ez egy kiegyenlítődési, kiegészítődési folyamat, amely itt is, ott is átépítést követel és nagy áldozatokat kíván. Ez nem történhetik meg márólholnapra; ellenben mindkét ország gyógyulásának ez az egyetlen lehető útja. S ha így gazdaságilag talpraállt ez a nemzet, ha így gazdaságilag megizmosodott és elindult a gazdasági gyógyulás útján, akkor ez a nemzet meg tudja valósítani mindazokat az elmaradhatatlan gazdasági és szociális reformokat, amelyek szükségesek e nemzet életének a jog, az igazság és a szeretet szellemében való átszervezéséhez, amelyek megerősítik ezt a nemzetet és amelyek ennek a nemzetnek erőit felfokozzák. Es egy ilyen gazdaságilag erős, belsőleg tömör, megoszthatatlan és megbonthatatlan, történelmi erőinek teljességében lévő magyar nemzet azután sikerrel tudja munkálni azt az egyetlen és nagy célt, amelyet minden gondolkozás végére oda kell tűznünk: a revíziót. Akármilyen gondolatsort bontsunk is ki, a végén mindig ez van. A legitimizmus gondolatmenetének logikai felépítésénél is a fundamentum a restauráció, a betetőzés az integer ezeresztendős Magyarország, Ennek az okoskodásnak és ennek a gondolatsornak minden láncszeme csak eszköz ennek az egyetlen nagy és soha szem elől nem téveszthető célnak szolgálatában. Aki azonban a célt akarja, annak szükségszerűen akarnia kell az eszközöket is. Ez és egyedül ez a mi legitimista álláspontunk indokolása. Miért nemi találkozhatunk ebben az egyetlen életképes kivezető, megmentő gondolatban 1 ? Miért kell minekünk szétszakadnunk és szétszóródnunk"? Azt imondja egy indiai bölcs, hogy ha tizenkét emib er néz egy csillagot, az világhatalom. Miért nem tudunk mi legalább egy ilyen imagyar hatalommá tömörülni, görcs ösödni, keményedni ? Miért kell minekünk idegen, a magyar lélektől teljesen idegen gondolatokkal és tervekkel kísérleteznünk addig, amíg végül a sok próbálkozás után lemaradunk a történelem szekeréről 1 ? Miért kell nekünk mindig passzív adatoknak lennünk, miért nem leszünk egyszer aktív tényezők? (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) Miért 1 ? Mi mindig csodát várunk, csodaváró nemzet vagyunk, pedig osak a gyenge vár csodát, az erős maga műveli a csodát. A világ látott olasz csodát, a világ látott germán csodát, hát miért nem lát a világ végre egyszer imagyar csodát, miért nem látja egy öntudatos, életerőd, történeLmi hivatásával tisztában lévő nép elindulását világtörténelmi útján 1 Hogy a kérdés nem aktuális? En ezt a kérdést nem az aktualitás szempontjából nézem. Hitler írja a »Mejn Kampf «-ban (olvassa): »Aki prograimimiot állít fel, annak nem az a feladata, hogy valamely dolog megvalósításának időbeli lehetőségeit megállapítsa, hanem hogy a dolgot magában világosan exponálja, vagyis ne törődjék az úttal, hanem a céllal. Az eszimének elvi helyessége a fontos és nem az, hogy nehezen és mikor lehet azt keresztülvinni.« En ezt a kérdést nem az aktualitás szempontjából, nem a folyton változó és egymást kergető napi eseményeknek, hanem; ezer esztendőnek távlatából nézemi. Én nem ábrándozom el a magyar mitológia ködös szépségein és nem szövögetem a legendák álomfátyolát. En az irgalmatlan és könyörtelen valóságot nézem, a .múlt fényében ragyogó örök magyar igazságot, az örök magyar utat látom;, amelynek világossága az integer Szent Koronára vetődik. Ez, igen t. Ház, nem fecsegés és nem. komolytalanság, mint ahogyan a miniszterelnök úr Szentesen mondotta, ez az ezeréves magyar léleknek és az ezeréves magyar Igazságnak [manifesztációja. Dixi et salvavi aniirmam meam! (Elénk éljenzés és taps a baloldalon és jobbfelől. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök; Szólásra következik Lakatos Gyula képviselő úr. Lakatos Gyula: T. Képviselőház! Nehéz, majdnem reménytelenül nehéz feladatom lenne akkor, ha előttem szólott mélyen t. képviselőtársammal szemben, akinek elokvenciá jávai nemcsak én, de vájjon ki mérkőzhetnék, vagy hányan mérkőzhetnének ebben a Házban, polémikus álláspontra kellene helyezkednem. Én azonban szerencsés helyzetben vagyok, mert beszédének egyik része olyan, amelyre vonatkozóan ugyanazt kell mondanom, amit ő mondott beszédének első mondata gyanánt a szólásban őt megelőző képviselőtársával szemben: hogy megállapításaival tökéletesen egyetértek. Vonatkozik ez beszédének arra a részére, amelyben a nagy magyar papnak erkölcsi világnézletével itt olyan etikai igazságokat hangoztatott, amelyekről elismerte ugyan, hogy nem állnak ellentétben ennek az oldalnak világfelfogásával, amelyek azonban — megnyugtathatom teljesen aláhúzva és teljes hangsúlyozottsággal mélyen t. képviselőtársamat — elvei, ideáljai a Ház ezen az oldalán ülő képviselőtársaimnak is.
