Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-124

Az országgyűlés képviselőházának 12/ tényleg a bizonyos nagyszabású reformoknak pénzügyi alátámasztását jelentik. T. Ház! Már akkor általában megállapítottuk, hogy az az úgynevezett első reform költségvetés a régi síneken halad és hogy pontosan olyan költségvetés volt, mint voltak a két-három év előtti költségvetések általában. De nem tudunk felfedezni különbséget a reformparlament elé ezúttal második ízben előterjesztett költségvetésnél sem és a legjobb akarat mellett sem tudunk felfedezni irányváltoztatást, amellyel kapcsolatban azt mondhatnók, hogy most már tényleg be fog következni a reformok megvalósítása és hogy sor kerül ama rengeteg okos, bölcs és helyénvaló gondolat és tanács megvalósítására, amelyeket a tavalyi költségvetés során egyes képviselőtársaim a túloldalról is felvetettek. Az egész költségvetés tulajdonképpen nem egyéb, mint a kormány politikájának számrendszerbe való átültetése. Miután pedig Fabinyi Tihamér igen t. pénzügyminiszter úr egy igen zsenális pénzügyi kapacitás, nagyon természetes, hogy a kormányzati politikát megfelelő formában öntötte számoszlopokba, ennélfogva, ha valaki bizalommal vi seltetik a kormányzat iránt és ha valakinek a kormányzat politikája megfelel, az a költségvetést is azzal a lelkes örömmel üdvözli, amivel üdvözölte például Baross Endre tisztelt barátom, az általa hangoztatott kifogások ellenére is. De mi, akik a kormányzat politikáját nem tartjuk szerencsésnek és akik bizalmatlanok vagyunk a kormányzattal szemben, természetesen a költségvetést nem fogadhatjuk el. Az egy év tapasztalata — az első alkalommal beterjesztett költségvetés óta egy óv pergett lo — ezt a bizalmatlanságot bennünk állandóan csak növelte. Az a vonal, amely bennünket kisgazdákat a jobboldaltól elválasztott azóta, meglehetősen kiszélesedett. Ennek oka az, hogy a miniszterelnök úr által írásban is lefektetett úgynevezett nemzeti munkaterv, teljesen elszakadt a realitás gyökérzetétől. A miniszterelnök úr kilátásba helyezett ezzel a munkatervvel kapcsolatban igen szép tetteket, sajnos, azonban ezekből valóság nem lett, ezek megmaradtak ígéreteknek, úgyhogy három vagy négy esztendő óta Magyarország az ígéret földjévé változott. T. Ház! A miniszterelnök úr annakidején azt mondotta, hogy a nemzeti munkaterv is, mint általában minden Programm, annyit ér. amennyit abból megvalósítanak. Ez szállóige, de azt hiszem, szállóige az is, hogy a nemzeti munkaterv nem sokat ér. mert nagyon keveset valósítottak meg belőle és az is, amit megvalósítottak, nem úgy lett megvalósítva, mint ahogy azt a mesterségesen felcsigázott remények közepette valamennyien szerettük volna. Azt, hogy milyen ellentét van a lefektetett szép mondatok és a tények között, mindenki e széles hazában a saját bőrén is érezheti és tapasztalhatja, feltéve, ha nem tartozik a téglahordóknak vagy a pörölyforgatóknak szigorúan zárt rendjéhez. Baj van ezzel a nemzeti munkatervvel már az első pontnál. Méltóztassék megengedni, hogy . én — ellentétben Baross Endrí igen t. barátommal — nem annyira a gazdasági részre helyezzem a fősúlyt, hanem politikai vonatkozásban beszéljek, az eddig felszólalt t. képviselőtársaim a gazdasági részeket már amúgyis eléggé megvilágították. A nemzeti munkaterv 1. pontja szerint a kormányzás célja az, hogy a nemzet minden ülése 1936 május 6-án, szerdán. 215 tagja részére az elérhető legnagyobb erkölcsi és anyagi jólétet biztosítsa. Ez igen szép, igen nemes, igen helyes elgondolás, amit valameny nyien lelkesen üdvözöltünk. A képviselőválasztások során mi magunk is ezzel a rózsaszínű könyvvel harcoltunk, mint ellenzékiek, mi magunk is azt mondtuk, hogy ezért a célért szállunk küzdelembe és mi leszünk a legboldogabbak, ha abban a szerencsében részesülünk, hogy a miniszterelnök urat innen az ellenzéki padok ról is segíteni, támogatni tudjuk ennek az igazán gyönyörűséges célnak elérésében. Tehát az anyagi és erkölcsi jólét biztosítása, ez a kettős feladat áll a kormányzat előtt. Talán kezdeni először az anyagi jóléttel, mert a mai nehéz gazdasági viszonyok között, sajnos, az anyagi jólétet néha az erkölcsi jólét elé is helyezzük. Nézzük, hogy az anyagi jólétre vonatkozólag miket müveit egy esztendő alatt a kormány, melyek azok a törvények, amelyek az anyagi jólét különös felfokozására alkalmasak. Nem tagadom, hogy egynémely hasznos és üdvös intézkedés történt, mert hiszen elképzelhetetlen az, hogy egy kormányzat semmi jót ne csináljon. (Farkas István: Ráhibázik a jóra!) Egy olyan ikormány, amely azzal a céllal indult neki a világnak, hogy csupa jót fog tenni, (Farkas István: De azt csak tévedésből csinálja!) természetes, hogy csinált jót és helyeset is. Szerintem azonban akkor felelt volna meg tulajdonképpen kitűzött céljának, ha ezek az anyagi jólétet előmozdítandó törvényes alkotások a hatalmas tömegérdekek kielégítésére és a hatalmas tömegek anyagi jólétének emelésére is alkalmasak lennének. Itt van a három legfontosabb gazdasági törvény, amelyre maga a kormányzat is úgy hivatkozott állandóan, hogy ezek lesznek azok az intézkedések, amelyek ezt a súlyos elesettséget, ezt a nehéz gazdasági nyomottságot majd megoldják, itt van nevezetesen a gazdák talpraállítása. Bár nincs különbség gazda, iparos, kereskedő és más egyéb foglalkozásúak között, csak azt nézzük és keressük, hogy jó, derék, becsületes, dolgos magyar emberrel állunk-e szemben, mégis az első vonalba a gazdákat kell helyezni, mert tagadhatatlan, hogy ők alkotják a magyar társadalom zömét, tehát először is az elesettségből a gazdát kell felemelni, mert a gazda lesz azután az, aki segít viszont a többi társadalmi réteg talpraállításában. Három törvény, három nagy intézkedés volt. Hihetetlen nagy reményeket fűztek hozzájuk. Ez a három törvény a gazdaadósságok rendezése, a hitbizományi reform és a telepítés: ez a trilógia, ez a hármas törvényköltemény, — ha szabad így kifejeznem magamat — amely azután, sajnos, háromfelvonásos drámává változott. A gazdaadósságok rendezésére nézve jellemző, hogy a mezőgazdasági kamarák kezdenek mozogni, hogy a gazdaadósságokat rendezze a kormány. Hát igen furcsa és igen különös: amikor most nemrégiben rendeztük a gazdaadósságot, amikor azt méltóztatik mondani a kormányzatnak, hogy ezt az égető kérdést kihúzta a magyar társadalom testéből, alig malik pár hét és maguk a legjobban érdekelt gazdák jelentkeznek, ^ hogy ez a rendezés rossz. Hiába voltak tehát itt megelégedve, — már akik meg voltak elégedve — maga a gazda nincs megelégedve. Nem is lehet megelégedve, t. Képviselőház, mert hiszen az egész gazdaadósság-rendezésben a gazdáknak egy jelentéktelen kis töredéke részesül, nem az összes