Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-124
196 Az országgyűlés képviselőházának boljunk, csak megerősít abban, hogy helyesen jártam el, amikor szavazatomat ebben a pillanatban igennel adom. le. (Éljenzés ég taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot, számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik'? vitéz Kenyeres János jegyző: Gratz Gusztáv! t Gratz Gusztáv: T. Képviselőház! Előttem szólott t. képviselőtársam felvetette a parlamentáris praxisnak azt a régi vitás problémáját, vájjon helyes-e, ha a költségvetés kérdését a képviselő a politikai bizalom szemszögéből tekinti, és nem volna-e helyesebb az az, álláspont, amely minden képviselő kötelességévé tenné, hogy a kormánynak megadja az eszközöket az alkotmányos kormányzás folytatására., Előttem szólott t. képviselőtársam olyan értelemben döntötte el magára nézve a kérdést, hogy a költségvetés -megszavazása nem bizalmi kérdés. A képviselő ur részéről természetesen könnyebb volt erre az álláspontra helyezkedni, mert hiszen ha a költségvetés megszavazását bizalmi kérdésnek tekintené, akkor is megszavazta volna a költségvetést. Megengedem, na az én szavazatomtói függne az, hogy a kormány megkapja az alkotmányos kormányzás folytatására szükséges eszközöket, akkor talán én is tépelődnék azon, szükséges-e a költségvetést megszavazni, vagy lehet-e ellene állsát foglalni. Miután azonban a helyzet nem ilyen, a parlamentáris országok gyakorlata szerint igen is 'bizalmi kérdésnek kell tekintenem a költségvetés megszavazását. (Ugy van! balfelöl) Ezért vagyok bátor a t. Ház engedelmét kérni arra, hogy megindokoljam az én álláspontomat, amely szerint azt a politikát, amelyet az igen tisztelt kormány és a mögötte álló többség képvisel, nem tehetem magamévá, és kénytelen vagyok arra az álláspontra helyezkedni, hogy a költségvetést nem fogadom el. Nagyon szívesen foglalkoztam volna — éis beszédem során talán lesz is erre alkalmam — Farkas Elemér t. képviselőtársamnak azzal a fejtegetésével, amellyel szembeállította a gazdasági intervenciónizmust és a liberalizmust. Most csak egy megjegyzésre szeretnék szorítkozni: helytelennek tartom, ha a gazdasági intervencionizmus rendszerét szembe áLlítják a liberalizmusnak egy olyan túlzó formájával, az abszolút laisser-faire rendszerével, amely a gyakorlatban, azt hiszem, sehol és soha nem létezett, de egészen bizonyosan soha sem létezett Magyarországon. A gazdasági élet irányítása természetesen mindig feladata volt a kormányoknak, de a gazdasági élet irányítása alatt mást szoktunk érteni, mint irányított gazdálkodás alatt (Ugy van! balfelől.) A gazdasági életet irányították a nyolcvanas évek során, amikor Matlekovics iparfejlesztési törvényével megteremtették a magyar ipar alapjait, amelyeket később továbbfejlesztett a koalíciós kormány, a gazdasági életet irányította Wekerle Sándor a maga adótörvényeivel, amelyek megteremtették a szeszipar fejlődésének, a cukoripar megteremtésének lehetőségét. Ez a gazdasági élet irányítása volt. Amit azonban irányított gazdaság alatt értünk, az egészen más, az, hogy az állam, vagy az állam által teremteti és protegált bürokratikus szervezetek maguk űznek ipart, kereskedelmet. Ezt a rendszert a magam részéről perhorreszkálom és helytelennek tartom. De ezt a rendszert nem azzal az abszolút és teoritikus liberalizmussal kell •4. ülése 1936 május 6-án, szerdán. szembehelyezni, amely — mint mondom — a gyakorlatban sohasem létezett, hanem azzal az okos és előrelátó rendszerrel, mely tényleg alkalmazásban volt és amely tényleg előrevitte az ország gazdasági fejlődését. T. Ház! Amikor először van szerencsém felszólalni a t Háznak erről az oldaláról, gondolataim önkéntelenül is visszatérnek arra az időre, '— véletlenül éppen ma harminc éve ennek (Éljenzés a baloldalon.), — amikor először kerültem be a Képviselőháziba és amikor a szemben lévő oldalon foglaltam helyet. Akkor onnan képviseltük azokat a politikai eszméket, amelyek az én politikai gondolkodásomat egész életemen keresztül a legjobban befolyásolták: a szabadéi vüségnek gondolatát és annak az alkotmánytiszteletnek az eszméjét amelybe a királyhűség is bele van értve. (Vitéz Makray Lajos: Éljen!) Ma azok, akik ezekhez az eszmékhez hívek maradtak és nemcsak hívek maradtak, hanem képviselni és hirdetni is akarják ezeket, jobbára ideszorultunk össze az ellenzék /padjaira. T. Ház! Én sokszor feltetteim magamnak a kérdést, vájjon tényleg idejét imiultae mind az a sok szlép eszme, amelyért mi annak idején lelkesedtünk, hogy ezeknek ma már igazán nincs semmiféle jogosultságuk és hogy azok felett valóban lehet-e ma már napirendre térni? Kötelességszerű alapossággal és gondossággal vizsgáltam meg ezt a kérdést, de mindig újból és újból arra a meggyőződésre jutottam, hogy ezeknek az eszméknek a uaúló politikai divatokon messze túlmenő jelentőségük Van, hogy ezeknek azi eszimléknek a hirdetése ma sem felesleges dolog és hogy ezeknek az eszméknek lehet és meggyőződésem szerint lesz még a jövőben nagy szerepük. Hiszen, ha valamely mag nem kel ki, t Képviselőház, ebből még nem kell okvetlenül arra következtetni, hogy a mag rossz és nem termőképes, inert lehet hogy az a terület, amelybe elvetődik, meddő és terméketlen és ez az oka annak, hogy a mag nem kel életlre. De az a poiltikai talaj, amelybe a politikai eszmék magva elvetődik, változásoknak van alávetve és márólholnarjra előállhat az a helyzet, amikor ez a mag kikel, gyökeret hajt, virágot és termést hoz, T. Ház! Az én politikai elgondolásomat kora fiatalságomtól kezdve leginkább az a nagy aggodalom befolyásolta, amely bennem megvolt azon veszélyek tekintetében, amelyek Magyarországot a maga exponált politikai helyzetében mindenkor fenyegették. Ennek oka talán részben az, hogy én Erdélyben nevelkedtem fel, ahol talán különösen éreztük annak a helyzetnek a súlyosságát, amely e tekintetben fennállott és amely bizonyos kételyeket és aggodalmakat támasztott bennünk a magyarságnak a magyar nemzetnek, a 'magyar állam jövőbeli biztonsága és épsége tekintetében. En már olyan időkben, amikor mindenki biztosítottnak tartotta Magyarország függetlenségét, ezekkel a komoly aggodalmakkal voltam eltelve és olyan időkben, amikor mások rózsás álmokat szőttek a magyar imperializmusról, én magam részéről komolyan töprengtem a»on, hosry miképpen lehetne a fennforgó veszélyeket elhárítani. Ezek az aggodalmak a trianoni békeszerződésben, sajnos, tragikus módon igazaknak bizonyultok. De ezek az aggodalmak még most sem multak el téliesen, mert azi a nehéz helyzet és azok a súlyos viszonvok, amelyek közé a sors a magyarságot itt a Dunavölgyében helyezte,
