Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-123

Az országgyűlés képviselőházának 12 tapasztalhattuk, hogy a tőkekamatadót ugyanakkor felemelték 5%-ról 10% ~ra, vagyis 100%kal és azt tapasztalhattuk, 'hogy amikor ezek a jelenségek mutatkoztak, ugyanebben az időben a gazdaadósságok rendezése kapcsán %%kai megadóztatták a betéti állományt az egyes pénzintézeteknél. Vagyis valóban mindent elkövettek abban az irányban, hogy a tőkeképződésre való ingert, amely elvégre mégis csak természetesen, a kamatjövedelemben mutatkozik, mesterséges eszközökkel elnyomják. Most le akarnám vonni ebiben a tekintetben a 'konklúziót, amely abban áll, hogy amikor eizt a kérdést tárgyaljuk, ne méltóztassék a pénzintézetekre gondolni, amelyeknek népszerűsége és amelyek súlyának elismerése korántsem olyan generális, mint ahogy azt a kormánypárt vezérszónoka ma feltüntette, és ne méltóztassék a betevőikre gondolni, akik ebben a Házban az elismerésnek, «okkal kisebb mérvét és jogaiknak és érdekeiknek sokkal kisebb honorálását látják, noha Bud t. képviselőtársam ráutalt arra, hogy itt mennyire a kisemberek betéteiről van szó. Egyet azonban mindig méltóztassék figyelembe venni. Azt, hogy (hiábavaló minden harc a munkanélküliség ellen addig, amíg nincsenek termelési eszközök. Termelési eszköz a tőke, a tőke pedig nem képződhet máskép, mint hogy valakire csábító legyen jelenlegi fogyasztásáról lemondani azért, hogy az így félretett pénzt a termelés céljaira mint tőkét rezerválja és azért olyan kamatot kapjon, amelyet ne a 'kormány írjon elő számára, hogy egyik-másik pillanatban egy különleges helyzetben egy pillanatnyi 'könnyebbséget szerezzen magának, hanem ahol a kamatláb alakulása a tőkepiac szabad folyásának következménye. Méltóztassék elhinni: a gazdasági élet törvényszerűségében az összefüggések világosak, bármit is méltóztatnak ez ellen felhozni. A munkanélküliség fogalmát nem lehet máskép levezetni és a tőkéképződéssel összefüggésbe hozni, mint úgy, hogy nincs munka tőke nélkül, nem lehet tőke tőkeképződés nélkül, tőkeképződés nem lehetséges bizalom nélkül, és bizalom nem lehetséges, ha mesterséges hatósági beavatkozások szabályozzák a piac helyett a betéti kamatot. (Farkas Elemér: Sok egyéb ok van!) Vannak egyéb okok is, mint ahogy az előbb egyre reámutattam, (vitéz Várady László : Ha a tőke 8 százalékot kap, akkor oda fog menni! — Zaj.) Méltóztassék elhinni, hogy az említett tényezők és a betétek ilyen alakulása között az összefüggést letagadni, kétségbevonni azért, mert ez kényelmes, nem lehet. De van más ok is. Megint visszatérek a 'bizalom kérdésére s a hatósági beavatkozás kérdésére és itt meg akarom említeni, hogy a bizalom — amelyről egy angol miniszter, Halifax lord az angol alsóházban azt mondotta, hogy a bizalom olyan növény, amely igen kínosan, nehezen fejlődik — olyan tényező, amelyről nyíltan meg kell mondani, hogy annak kialakulását szintén befolyásolja az, amely — megengedem, egy teljesen megérhető lelki kényszer súlya alatt — 1981 óta, a gazdasági és pénzügyi összeomlás óta gyakran mutatkozot, hogy tudniillik^ a pénzügyminiszterek ebben az időben — inkább az elején mint most — igyekeztek az állam kötelezettségein oly módon enyhíteni, hogy nem megállapodást létesítettek a hitelezőkkel, hanem vagy egyoldalúan, vagy egy Jbizonyos douce violence útján igyekeztek megváltoztatni . ülése Í936 május 5-én, kedden. 161 olyan szerződéseket, amelyek jogszerűen meg voltak 'kötve, igyekeztek olyan kötelezettségeket, amelyek terhelték őket, módosítani és ezáltal elhalványították azt az azelőtt kialakult teljes meggyőződést, amely az állami hitelnek és minden hitelnek az alapja, hogy ami egyszer megállapodás tárgya volt, azt utóbb kétségbe vonni többé nem lehet. Nem akarok ebben a tekintetben részleteket előadni, mert távolról sem áll szándékomban, hogy itt a multat, ami már megtörtént, bíráljam, csak azért hozom fel, mert gondolom, hogy mégis csak kötelességünk arra utalni, hogyna azt akarjuk, hogy nálunk a bizalom atmoszférája újból helyreálljon, akkor az ilyen pillanatnyi eredmények kedvéért — látszanak bár azok mai költségvetési helyzetünkben igen fontosaknak — sem szabad, sem nem lehet meggyőződésem szerint hozzányúlni a megkötött szerződésekhez, az elvállalt kötelezettségekhez. Volt egy nagy francia pénzügyminiszter, báró Louis, aki XIV. Lajostól egészen Lajos Fülöpig, Franciaország történetének legszörnyűbb idejében ötször hivatott meg pénzügyminiszternek — utoljára 77 éves korában — és akinek pénzügyminiszterré való meghivatása mindig azzal az eredménnyel járt, hogy a bizalom helyreállott; a francia járadék hihetetlen módon felemelkedett, a lakosság hite az államban megerősödött. Igaz, hogy rendszerint 6—8 hónap után félre is tették öt a pénzügyminiszterségből. Ez a báró Louis, amikor arról volt szó, hogy Napoleon uralmának megdőlése után kell-e az új francia államnak a napóleoni adósságokat is magáévá tenni, a következőket írta (olvassa: »Meg kell fizetni az adósságokat, teljes egészükben meg kell fizetni, (Sulyok Dezső: üreg csáklyás volt!) ez a tisztességes emberek kötelessége és ez az ügyes embereknek a viselkedése. Ezen az úton az ország a helyett, hogy elszegényednék, meggazdagszik, mert helyreállítja a közhitelt, a közhitei útján a magánhitelt és a magánhitellel az üzleti forgalmat.« Erre az igazságra hivatkozom, amikor eszembe jut, hogy sa költségvetésnek a pénzügyi bizottság előtt folyt tárgyalása során két miniszter is felvetette azt a kérdést, vájj an mik ma azok az értékek, amelyekbe olyan tőkéket, amelyeket konzerválni nagy közérdek volna, be lehetne fektetni. Emlékszem, amikor a belügyi tárca költségvetését tárgyaltuk és a társadalombiztosítási pénzek elhelyezéséről volt szó, akkor azt mondta Kozma belügyminiszter úr, hogy: »Én azt hiszem, bárki bármennyire ismeri a mi gazdasági életünket, nem fog tudni ma egy olyan befektetési módot megállapítani, amelybe értékállandóság, biztonság és jövedelmezőség szempontjából hosszú időre ezeket a tökéket be lehetne fektetni. Ugyanezeket mondotta Fabinyi pénzügyminiszter úr akkor, amikor a biztosítási vállalatok kérdéséről, az életbiztosítási díjtartalékok befektetéséről volt szó. Nekem — annak ellenére, hogy Fabinyi pénzügyminiszter úr igen megtisztelő módon rám hivatkozott — valóban igazat kell neki adnom: én sem tudnék ilyet mondani, én csak egyet tudok mondani, mint legjobb meggyőződésemet és ez az, hogy addig, amíg az államhatalom nem hagy békét a gazdasági életnek, amíg nem szűnnek meg a folytonos incidentális beavatkozások, amíg a piac áralkotó tevékenységét nem kötjük le minden pillanatban hatósági rendszabályokkal, amíg senki nem tudhatja, hogy azt, amibe vagyonát ma fekteti, holnap, vagy holnapután micsoda hatósági rendszabály ozás fogja érni, addig valóban nagyon nehéz olyan