Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-123

156 Az országgyűlés képviselőházának 123. ülése 1936 május 5-én, kedden. sok helyen düledezik az iskola és merem állítani, — mert jelentésem váltó jellegével bír — hogy sok helyen életveszélyes is. Mi a tiszántúli képviselők, állandóan kopogtatunk a kultuszminisztérium kapuján, hogy kérelmeinket előadhassuk. Nagyon örülök, hogy itt, az igen t. Ház színe előtt, hálás köszönetemet és elismerésemet fejezhetem ki a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr szakmunkatársainak azért az odaadó segítségükért és támogatásukért, amellyel kérdéseinket vallásfelekezeti kérdések kiküszöbölésével elintézni óhajtanak. Igen t. Ház! Mi felnőttek mindannyian felelősséggel tartozunk a gyermekkel szemben. De kérdem, nem a legnagyobb felelősséggel tartozik-e éppen az országgyűlési képviselő és mi mindannyian, akik itt vagyunk, legalább is, akik apák vagyunk. Nekünk be kell látnunk azt, hogy a gyermek életünknek nem eszköze, hanem életünknek célja. S ha én odatekintek az ország északkeleti és keleti részére, a határra, ahol 7—8—10 gyermekes a családfő, ahol tehát ezek a földi vagyonban szegények, de Isten áldásában a gyermekekben gazdagon ott virrasztanak a csonka test szélén, akkor nekem ezeknek a leszármazottaknak érdekében, annak a kis fiatal gyermekhadnak, leendő katonabajtársaimnak érdekében, akik előtt még nagy feladatok állanak, kérnem kell a kultuszminiszter urat, adjon számukra még egy pár tantermet, építsük meg, renováltassuk meg düledező iskoláikat és még befejezetlen templomaik megépítéséhez adjuk meg a kellő támogatást. Én kijelentem, hogy képviselői megbízatásom ideje alatt a gyermekek érdekében kérni sohasem szűnök meg. Ezek után a felvilágosítások után tisztelettel kérem a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, tegye bölcs mérlegelés tárgyává azt, hogy a tantermek és az iskolák tekintetében hová való az a bizonyos említett súlypont. A hadsereg utánpótlásának kérdése szerves Összefüggésben van a népegészségüggyel, a népegészségügy pedig a kórházakkal és én azt hiszem, nem végzek haszontalan munkát, ha felhívom az igen t. Ház figyelmét az ország északkeleti és keleti részében levő kórházi viszonyokra. '/A belügyminiszter úrnak nép-egészségügyi tekintetben kiadott intézkedései mindnyájunk előtt ismeretesek, és azokat az elgondolásokat, amelyekkel ezt fejleszteni akarja, mindnyájan hálás elismeréssel nyugtázzuk is. Ha mégis Szabolcs vármegyével kívánok foglalkozni, ezt teszem azért, mert nem érdektelen tudni, hogy ez a vármegye ebben a csonka hazában két tekintetben vezet. (Az elnöki széket Kornis Gyula foglalja el.) Vezet a szaporulatban és vezet a halálozási esetek számában. A statisztika szerint Szabolcs vármegye születési százaléka 37"6, míg az CE • szagos születési átlag százaléka 24'6. Ezzel ellentétben halálozási száma 19*6, míg az országos átlag 14"%. Ez a szaporulat tehát kedvező körülmény, a halálozási esetekre azonban fel kell figyelni. Ezt a kedvezőtlen helyzetet lényegesen tompítani fogják a belügyminiszter úr által már kiadott népegészségügyi intézkedések, de lényegesen csökkenteni lehet ezt az arányszámot okszerű kórházfejlesztéssel is. Nagyon kérem a belügyminiszter urat —: s szeretném, ha kérő szavaim hozzá eljutnának, — hogy tegye mérlegelés tárgyává alábbi elgondolásaimat még akkor is, ha ezek nem egy szakembernek, hanem egy katonának egyszerű gondolatai. Nem vitás, hogy a Dunántúl kórházak tekintetében sokkal jobban van dotálva, mint a Tiszántúl. Ez mindenesetre megcsonkításunknak az eredménye. Soha sem szabad azonban szem elől tévesztenünk azt, hogy a hadsereg csak onnan tud sorozni, ahol van mit soroznia, tehát ez a tény paranesolólag követeli a hadsereg érdekében azt, hogy ott kell megerősíteni és ott kell megtartani a fejlődőképes magyarságot, ahol nagy a szaporulat. Beszéltein az ebben a kérdésben járatos barátaimmal és ők oktattak ki engem abban a tekintetben, hogy egy kórház akkor van helyesen telepítve, ha egy olyan kör közepén fekszik, amelynek fél átmérője 25—30 kilométer. Ez azt jelenti, hogy akkor a perifériákon lévő kis faluk szegény emberei szekéren könnyen meg tudják közelíteni azt a kórházat. Azért hangsúlyozom, hogy szekéren, mert ismerve az ország északkeleti részén levő vasúthálózat gyér s égét, ha még akarna is valaki a kórházba vonattal bejutni, ezt éppen a vasút hiánya nem engedi meg. Ha ebből a szempontból vizsgálom az ország északkeleti részében lévő kórházakat, — a kisvárdait, a sátoraljaújhelyit és a mátészalkait — akkor örömmel kell megállapítanom, hogy ezek ideálisan fekszenek. De most otthagyom északkeletet és megyek az ország keleti részébe, arra a vidékre, amelynek ezidőszerint én vagyok az országgyűlési képviselője. Itt azt látom, hogy 50—60 kilométernyire fekszik egymástól a két legközelebbi kórház: a debreceni és a nyíregyházai kórház. Az a tiszteletteljes kérésem lenne tehát a belügyminiszter úrhoz, hogy talán állítson be a járás székhelyén egy mentőautót, mert így 15—20 perc alatt az a segélyre szoruló szegény beteg ember beszállítható lenne a kórházba. Ez volna az olcsóbb megoldás. A másik hathatósabb, de drágább megoldás az volna, ha a járás székhelyén, Nyiradonyban^ — szerény akarok lenni, igénytelen a kéréseimmel — csak egy 25—30 ágyas kis kórházat lehetne felállítani. Szabolcs vármegyének a statisztika szerint Összesen négy kórháza van. Ha a katonai kórházat és a nagykállói elmegyógyintézetet nem számítom, akkor marad kettő: a nyíregyházi és a kisvárdai. Szeretném felhívni az igen t. Ház és a belügyminiszter úr figyelmét a kisvárdai kórház rendkívüli fontosságára. Ez a kórház 150.000 ember jólétét szolgálja, de csak 83 ággyal. Tiszteletteljes ' kérésem tehát | az lenne, hogy ezt az ágyszámot idővel emeljük fel, — amint említettem, nem radikálisan, nem máról-holnapra, hanem egy bizonyos sorrend betartásával — mert a mostani viszonyok között, ha a 83 ágyra 150.000 embert kell számítanunk, akkor egy ágyra 1807 lélek esik. Ez a kisvárdai kórház 1935-ban egy év alatt 2585 beteget ápolt, az volna tehát az ideális, .ha egy ágyra körülbelül 500 ember jutna. Utolsó két javaslatommal jövök most, igen t. Ház. Ezt már a tiszántúli gazdák érdekében teszem. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Azt gondolom, talán szemrehányásban is részesülhetnék a Ház részéről, mert kifogásolhatnák ezt; hiszen most volt a gazda adósságok rendezése, azt megelőzőleg pedig a védettség nyilvánítása. Ez mind így is van. Hogy a gazdaadósságok rendezése, különösen^ a kisembereknél miiven óriási eredménnyel járt, azt mi vidéki képviselők tudjuk legjobban, mert merem ál-