Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-123
138 Az országgyűlés képviselőházának lí A rutének!) Azért mondóim; ezt, hogy; »szór- i ványos kivételektől eltekintve.« Mi ennek a magyarázata? Nem lehet ezt másképpen (megérteni, mint 'történelmi beállítottságban; t. i. zavarta a magyarság t és a nemzetiségek egymás közti megértését az 1848/49-iki szabadságharcunk árnyéka. 1848/49ben egy sátáni gonoszsággal (kiszámított politika állította egymással szembe ennek az országnak törzslakosságát, a magyarságot a nemzetiségekkel, 'gyilkolták, pusztították egymást* s ennek véres emléke, Jellasicsnak, Jankunak, S túrnak és Urbánnak az emléke mint felmeredő árnyék ott állott egészen a szentistváni Magyarország összeomlásáig ennek a kérdésnek a hátterében és akadályozta azt, hogy ennek az országnak a lakossága, a magyarság és a nemzetiségek valaha is őszintén megérthessék egymást. Volt azután egy másik szempont is, amely a megfelelő atmoszféra kialakulását lehetetlenné tette, az t. i., hogy a -magyarság nem volt úr a saját portáján. Közjogi vonatkozásban sohasem tudta megvalósítani a maga célkitűzéseit. Es mit tesz ilyenkor az ember 1 ? Hogy mutassa, a »ki, ha nem én« duhaj és elkeseredett elve alapján, hogy -mégis valaki a saját házában, üt egyet arrafelé, amerre éppen tud. Ártatlanok voltak ezek az ütések; annak, áki kapta, nem ártott, de ártott annak, aki adta. Ez is ritkán fordult elő, de előfordult, pl. a Bánffy-éra alatt, amely felfelé a legjobban tudott görnyedni — akkor volt a híres memorandum-per — s előfordult mégegyszer: amikor a koalíció nemzeti pártjai meggyőződtek arról, hogy Bécs felé nem tudják a magyar 1848 akaratát keresztülvinni, akkor jöttek olyan nemzetiségi intézkedések, amelyek nekünk nem használtak, de a nemzetiségek hangulatát elkeserítették velünk szemben. A helyzet tehát az, hogy nem mi voltunk az elnyomók, hanem az elnyomottak, hiszen Erdélyben szisztematikusan húzták ki alólunk a földet, (Gr. Bethlen István: Ügy van!) lépésről-lépésre voltunk kénytelenek hátrálni szégyenteljes módon a magyar impérium virágkorában, és ezzel szemben úgy voltunk beállítva, mintha elnyomók volnánk, ki voltunk kiáltva az egész világban történelemhaimisítások alapján elnyomóknak, holott mi voltunk a szó szoros értelmében az elnyomottak. Hasonlóan szomorú kép tárul elénk, ha az ország közéletének társadalomgazdasági frontját vizsgáljuk a háborúelőtti időben. A nemzeti társadalomnak kialakulását én a legjobban egy fizikai hasonlattal tudnám megvilágítani. Azok a szerves növényi anyagok, amelyek a nagy kataklizmák következtében a föld. mélységébe kerültek bele, 'alakítottak ki később különféle fizikai erők ráhatása következtében a kőszenet. Ahol a viszonyok megfelelően kedvezők voltak, ahol minden tényező harmonikus összeműködése. maximális fokban biztosítva volt, ott ebből az anyagból gyémánt lett. Másutt, ahol a viszonyok kedvezőtlenek voltak, maradt az anyag hitvány lignit. Ugyanaz az anyag mind a kettő, ugyanannak a szerves folyamatnak az eredménye, kialakulása és lehet-e mégis a kettőt érték szerint egymás mellé állítani? A nagy nyugati államokban» ahol a nemzeti társadalmak kialakulását nem zavarták bántó momentumok, kialakult a 'gyémánt; nálunk a nemzeti társadalom kialakulása megmaradt a lignit fokán, nálunk lazán egymás mellé lerakódott, atomizált rétegek képezték azt a társadalmat, amely még nem emel'3. ülése 1936 május 5-én, kedden. kedett fel a kollektív nemzeti öntudat legmagasabb fokára. Mi a nemzeti élet? Tudat és akarat. Tudat megismerni a nemzet feladatait, a nemzet öszszességének, együvétartozásának összes lehető szempontjait és akarat arra, hogy ezeket a szempontokat a lehető legjobban szolgáljuk, az összesség érdekékben a lehető legjobb eredményt hozzuk létre. Azokban az államokban, ahol ez a nemzeti átalakulás zavartalanul megtörténhetett, ez a tudatos akarat, amelyet egy szóval nemzeti léleknek nevezhetek, kifogástalanul működött. Zökkenők ott is voltak természetesen, hiszen emberi művekben mindenütt így van,, nagy általánosságban azonban az irányvonal határozottan haladt a cél felé: a nemzet minél jobb, minél tökéletesebb önkifejlesztése felé. Nálunk azonban a Mohács után bekövetkezett vérzivataros iszázadokban ez a folyamat megakadt és nem is tudott befejeződni a mai korszakig. Ha most azt, nézzük, hogy ennek a társadalomnak egyes osztályai miképp helyezkedtek el a társadalmi organizmusban, akkor azt kell mondanunk, hogy nincs az ország társadalmának egyetlenegy olyan rétege, amely a maga feladatának magaslatán állt volna. Az arisztokrácia, amely egy megelőző korszakban a legjobbakat adta még a nemzetnek és ifjabb Wesselényi Miklós báró, Széchenyi István gróf, Eötvös József báró, Batthyány Lajos gróf személyében ideálokat tudott adni a nemzetnek, ebben a korszakban, bár szintén voltak kiváló tagjai, akiknek érdemeit meg kell örökítenünk minden ilyen alkalommal, amikor róluk beszélünk, — egy Apponyi Albert, ifjabb Andrássy Gyula, Zichy Nándor vagy Károlyi Sándor gróf — azonban nagy általánosságban — és ezt meg kell állapítanom, akár tetszik, akár nem — az arisztokrácia .megfeledkezett a maga történelmi hivatásáról. Nem volt jobb a helyzet a középosztálynál sem, (Ügy van! Ügy van!) sőt talán a háború előtti magyar társadalom legnagyobb sebe az volt, hogy nem volt tulajdonképpeni középosztálya. A birtokos középosztály alól kicsúszott a talaj; a jobbágyfelszabadítással kapcsolatos kártalanítási kérdéseket az abszolutizmus kormánya szándékosan húzta és halasztotta, kegyként csak azoknak juttatott valamit, akik behódoltak, akik ellenben gerincesek, akik a legjobbak voltak, azok tönkrementek a rendezetlenség súlya alatt és lassanként ezért, meg azért, mert a magyar birtokososztáiy nem volt az életre nevelve és a kapitalizmus hamis fegyvereivel nem tudott bánni, kicsúszott az ősi talaj a magyar gentry lábai alól. Ennek az osztálynak azok a tagjai, akik a hivatalnoki pályán helyezkedtek el, többnyire idegen miliőben találták magukat, nem tudták hol vannak, nem tudtak hirtelen akklimatizálódni, nem ismerték fel helyzetük következményeit és vagy fejet hajtó famulusai lettek a mindenkori kormányoknak, vagy elkallódtak, elpusztultak, megszűntek nemzetük számára értékek lenni. A parasztság nem élt politikailag öntudatos életet. Szavazataiért csak a választások idején folyt versengés, egyébként azonban két statisztikának az adatává lett, a kivándorlásistatisztika és az adó-statisztika adatává; azonban komoly, lélekbemenő, a problémák gyökeréig hatoló gondoskodás, ennek a parasztosztálynak a megnevelese, a nemzet egyetemes érdekeinek a szolgálatába állítása és egy ag-
