Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-123
134 Az országgyűlés képviselőházának 1 • szegénysorsú betegek után járó ápolási díjak es szállítási költségek, valamint a szegény betegek részére rendelt gyógyszerek költségeihez való hozzájárulás foglalja le, ezen a címen ugyanis 14 3 millió pengő az előirányzat. A fertőző és népbetegségek elleni védekezés költségeit az új költségvetés kereken 210.000 pengővel emelte fel. Az így rendelkezésre álló öszszeg, amely jóval meghaladja az egymillió pengőt, lehetővé teszi az eddig fennállott 60 falusi egészségvédelmi körzeten felül még újabb 50 ilyen egészségvédelmi körzetnek létesítését, a falu egészségvédelmének folytatólagos^ kiépítését: hosszú idők mulasztásának pótlását súlyos gazdasági viszonyok között is. A gyermekvédelem, főként az állami gondozásban álló gyermekek eltartása, minthogy az arra rászorultak létszáma a gazdasági válság következtében állandóan nő, ismét nagyobb tétellel szerepel a költségvetésben. Utóbbi célra — tudniillik a gyermekek eltartására az 1932/33. évi költségvetés még csak 4*7 millió pengőt, a jövő évi költségvetés már 5*5 millió pengőt szán. A csecsemővédelem intézményeire, ezek megszervezésére, az Országos Stefánia Szövetség támogatására a költségvetés évente 1 millió pengőt meghaladó kiadást irányoz elő. A társadalombiztosítás költségeihez való 3*3 millió pengős hozzájárulás, valamint a közjótékonysági kiadások 4 6 millió pengőt elérő összege mutatják nem csupán a társadalom^ ínséges helyzetét, de a kormány felelősségérzetét is a társadalom Ínséges helyzetének lehető enyhítésére. (Peyer Károly: Es a kormány nem fizeti az adósságát a társadalombiztosítónál! — Zaj.) Kétségtelen, hogy a lehetőség még messze marad a szükségesség mögött. A városi és vidéki munkásság szociális támogatása terén az államnak még sok feladata van, amelyet meg kell oldania, de éppen ez a költségvetés és ennek a költségvetésnek a szociális intézkedésekre vonatkozó tételei bizonyítják egyrészt azt, hogy a kormány tisztán látja ezen a téren kötelességét és az adott lehetőségek között iparkodik is segíteni, másrészt pedig biztosítékul szolgálnak abban a tekintetben is, hogy mihelyt a viszonyok lehetővé teszik, az eddigi előirányzatnál magasabb Öisszeggel siet ezeknek a céloknak a támogatására. A szociális feladatok fontosságát ugyanis — mint éppen a költségvetés 'bizonyítja — elsősorban maga a kormány ismerte fel. A vallás- és közoktatásügyi tárca kiadásainál az előző évhez képest 1*8 millió kiadási többlet jelentkezik. Ezzel az összeggel a kultusztárca dotációja kiadási főösszegként a 914 millió pengőt érte el, tehát az állami közigazgatás összes kiadásainak 11*7 százalékát foglalja magában. (A Magyarországon időző külföldi újságírók megjelennek a baloldali karzaton.) T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy előadásom megszakításával a képviselőház valamennyi tagjának nevében melegen köszönthessem kedves vendégeinket, az újságíró urakat. (Élénk éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon.) A vendégnek Magyarországon mindenkor kijáró szíveslátáson leiül, összekapcsol bennünket velük az az igazság, amelynek ők foglalkozásuk révén harcosai és szolgái egyben s amely igazság nekünk a legnagyobb bizakodásunk. Isten hozta őket, érezzék magukat nálunk olyan jól, mint amilyen szívesen mi őket fogadjuk. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon.) T. Képviselőház! Azt voltam bátor mon3. ülése 1936 május 5-én, kedden. dani, hogy a kultusztárca kiadási előirányzata az összes állami közigazgatás kiadási előirányzatának 11'7 százalékát foglalja le. Ha azonban figyelembe vesszük az egyes tárcáknál jelentkező kulturális vonatkozású kiadásokat is, úgy a magyar költségvetés kulturális jelentősége még inkább kidomborodik. Ezeket a költségvetés különböző tárcáinál szereplő összegeket most nem akarom részletesen felsorolni, csupán a végösszeget említem meg: ezeknek beszámításával a kultusztárca költségvetése 96'7 millió pengős előirányzatot mutat. Ez a bőséges dotáció bizonyítéka annak, hogy Magyarország mai legyengült és megcsonkított állapotában is megtartja, sőt minden eszközzel fejleszteni törekszik kulturális színvonalát. Szinte azt mondhatnám, erejének végső megfeszítésével. Ezt az erőfeszítést talán úgy domboríthatnám ki legszemléltetőbb en, ha a kultusztárca kiadásait a gazdasági minisztériumok kiadásaival hasonlítom össze. A kultusztárca ellátmánya az összes igazgatási kiadásoknak 117 százaléka, a földmívelésügyi tárcáé 4'4 százalék, a kereskedelmi és iparügyi minisztériumoké együtt 6'2 százalók. Vagyis a kultusztárca 11'7 százalékos ellátmányával szemben a három gazdasági tárcáé összesen 10'6 százalék még ma is, noha, mint említettem, a kormány a nemzeti termelés fontosságának tudatában fokozott gondot fordít a gazdasági tárcák megfelelőbb ellátására, amint azt az előbb a beruházásoknál volt alkalmam szemléltetővé tenni. Az az arány, amelyet a kultusztárca ellátmánya a gazdasági tárcák ellátmányaival való összehasonlításban mutat, nem fedi az egyes tárcák fontosságának sorrendjében általánosságban elfogadott nézetet, de látszólag nem fedi azt az elvet sem, amelyet a kormány a költségvetés alapjává tett. Ennek a látszólagos ellenmondásnak magyarázatául bátor vagyok utalni arra, hogy a háború és a háborút követő forradalmak alatt elhanyagolt kultúrszükségletek az ország újraépítésének folyamán váltak időszerűekké, szóval olyan időben, amelynek a gazdasági válsággal nem kellett számolnia. Ezeket a nagyszerű, de megfelelő kiadással járó intézményeket a kormány örökül kapta és csak természetes, hogy fönn igyekszik ! őket tartani, azoknak a kiadásoknak ellenére is, amelyekbe ezek a kultúrintézmények természetszerűleg kerülnek. A ^kulturális szükségleteknek a gazdasági tárcákkal szemben mutatkozó ilyen aránytalansága szinte valamennyi európai állam költségvetésében megtalálható és ebből a nemes vetélkedésből Magyarország sem vonhatja ki magát. A kormány a nemzeti termelés érdekeinek fokozott védelmét nem is a kulturális színvonal csökkentésével, nem is a kulturális intézmények megszüntetésével igyekszik elérni, hanem azon a módon, amelyet az előbb a beruházásoknál kimutatni voltam bátor. T. Képviselőház! Ha tételenkint vizsgáljuk a kiadások emelkedését, legelsősorban is az 5'8 millió pengő összegű nyugdíjtehernövekedésen akadhat meg a szemünk. Ez az 5"8 millió megoszlik a közigazgatás és az üzemek között. Nem lehet vitás, hogy ez a növekedés az egész állam pénzügyi mérlege alapjainak helyes kialakulása szempontjából aggályokra adhat okot. A nyugdíjteh er növekedését a kormány megakadályozhatta volna, de csak egyetlen módon, mégpedig a tisztviselők szolgálati idejének felemelése révén,
