Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-122

Az országgyűlés képviselőházának 122. ülése 1936 május 1-én, pénteken. 127 beruházásai, azonban, mint arra már Festetics képviselő úr rámutatott, én is elmondom miről van szó. Arról van szó, hogy síncsere tekinte­tében például, ami mellőzhetetlen, a szükség­letnek egy szerény töredéke elégíthető csak ki, azonkívül itt van a motorosítás és a speciális hűtőkocsik építésének folytatása, itt van to­vábbá a sínautóépítés folytatása és a bizton­sági berendezések tökéletesítése. Ezek mind vi­tális érdekek, melyekre hasonlíthatatlanul na­gy obb összeg is kevés volna, mint ez az 5 mil­lió, továbbá az az 5,900.000 pengő, amely a Máv. költségvetési keretén belül szerepel ezek­re a célokra. Ha megnézem a másik összeget, azt a 13'4 millió pengőt, amely útépítésekre megy, akkor a kép teljessége és a félreértés eloszlatása vé­gett ki kell terjeszkednem a következőkre: Rég vallott nézetem, amit azt hiszem a kö­rülmények, igazolnak, az, hogy iaz útügy terén három feladat van, melynek rangsora a kö­vetkező : Az első dolog a létező utak karbantartása és javításaimért nem érdemes új utakat épí­teni, ha a régiek teljesen leromlottak. {Helyes­lés jobb felől.) Mi a helyzet ebben a tekintet­ben? Az, hogy még négy év előtt egymillió és néhány százezer pengő volt az állami utak karbantartására felvéve a költségvetésbe. Ezt fokozatosan felemeltük — most megint egy fél­millió pengővel emeltük — négymillió pen­gőre, ami még mindig kevés, de hasonlítha­tatlanul több, mint amennyi eddig rendelke­zésünkre állt és ezt egy-két év alatt egy nor­mális színvonalra, ötmillió pengőre kell fel­emelni» Ez a válaszom mindazokra a kívánsá­gokra és panaszokra, amelyeket a meglévő utak rossz karban létére vonatkozóan a vita során felhoztak. A második, talán még fontos abb feladat a bekötőutak építése. Számtalanszor felhoztam ezt az adatot, de úgy látszik, sokan, szántén nem hallották vagy nem olvasták, így kény­telen vagyok megismételni. A bekötőutak épí­tése a mi jogrendszerünk szerint nem állami, hanem községi és megyei feladat. Amikor ke­reskedelmi miniszter lettem, kezdeményeztem azt az újítást, hogy bár ez nem állami fel­adat, mégis, mivel a bekötőutak építése vitá­lis és fontos dolog» (Ügy van! Ügy van! jobb­felöl.) próbáljunk erre pénzt előteremteni: ad­jon az állam évente egy-két milliót és próbálja megharmadolni a költségeket, vagyis adjon a község kézi munkát, fogatot, adjon hozzá út­alapjából a vármegye is és adjon egyharma­dot az állam is, próbáljuk így előbbrevinni a dolgot. Azt hiszem, egészen meglepő eredmé­nyeket értünk el; mert amint a múltkor ex­pozémban már említettem, a legutóbbi három és fél évben nem kevesebb, mint 302 község jutott, összesen több mint 1600 kilométert ki­tevő köves bekötőúthoz, nem is említve azt, hogy több, mint 1000 kilométer nem köves be­kötőút is épült három és fél év alatt. Bár én is azt mondom» hogy nagyon messze vagyunk a kívánatos, ideális állapottól, mégis sokkal közelebb vagyunk hozzá, mint három és fél évvel ezelőtt. (Ügy van! Ügy van! jobbfelőt) Még tovább kell mennünk azonban ezen az úton és ezért külön egymillió pengős összeget bocsátottam régebbi követeléseikből a várme­gyék rendelkezésére, hogy a bekötőutak építé­sét előrevigyük. Ez azért nem szerepel ebben a törvényjavaslatban, mert erről külön történt gondoskodás. ' Harmadsorban jön a nagy összekötő utak építése. Itt természetesen bizonyos ökonómiá­val kell élnünk, mert ezek rendkívül nagy ösz­szegekbe kerülnek és ha takarékosság nélkül, korlát nélkül fogunk bele az útépítkezésekbe, akkor nagyon eladósodunk, tehát itt is a leg­szükégesebb teendőket kell kiikeresnünk. Meg­csináltuk a Bécs—Budapest—Kecskemét—Sze­ged országhatárszéli nagy transzkontinentális utat a legnehezebb időben és ezzel világszerte elismerést vívtunk ki a magyar utaknak. Meg­csináltuk a balatoni körutat és a balatoni út hibás részeit kijavítottuk, sőt egy részét a ve­lencei-tó felé teljesen átépítettük. Számos egyéb utat is kijavítottunk és átépítettünk. Most, hogy a Duna-Tiszaközén megcsináltuk ezt a transzkontinentális utat, szükséges, hogy nyugat felé is legyen ilyen kiváló utunk. A Budapest—Veszprém közötti rész már megvan, most következik a veszprém—szentgotthárdi út megépítése. A 13'4 millió pengőnek az orosz­lánrésze erre megy,, továbbá némely balaton­körüli bekapcsolódó útrészek építésére, azután a budapest—'miskolci útnak és Heves megye útjai egyrészének — amelyet annakidején nem építettek ki és rossz állapotban van — átépí­tésére; megy továbbá egy-két kisebb helyre, többek között a teljesen rossz állapotban lévő, Pestszentlőrincről kivezető szakasz átépíté­sére, (Helyeslés a jobboldalon.) két iszezónra elosztva. Ügy a kereskedelmi tárca, mint a pénz­ügyi tárca oldaláról nyugodt lelkiismerettel ál­líthatom, hogy nagy eredmény,, ha ezekben a nehéz időkben ezt megtesszük., Ha tehát meg­nézzük azt, hogy útjavítás, bekötőutak épí­tése és nagy utak építése érdekében együttvéve mit teszünk, akkor azt kell mondanom, hogy viszonyainkhoz és erőnkhöz képest igen nagy teljesítményekre mutathatunk rá. (Ügy van! a jobboldalon.) Ami a törvényjavaslat végrehajtása során kontemplált fedezési módot, a kötelező jegyek kérdését illeti, ki kell jelentenem,, hogy ez be­vált intézkedés, mert amióta kereskedelmi mi­niszter lettem, tehát több, mint 3 és fél év óta, soha egy fillér tőketörlesztéssel, vagy kamat­tal késedelemben nem voltunk. A nagyvállal­kozóknál, akik már régebben bon dókat vettek, kikötöttem, hogy tudnom kell, hol vannak ezek a bondok és ha elzálogosítás történik, iákkor az csak az én tudtommal történhetik, mert nem akartam, hogy ezek a piacon szerepelje­nek. Ennek az lett az eredménye, hogy ezek a bondok 90 százalékos árfolyamot értek el, te­hát teljes értékkel szerepelnek s a differencia csak a hat évre való hitelezésből adódik, úgy­hogy ezek kitűnő papirosok lettek és itt vesz­teségekről azon idő óta szó sincs. Természete­sen ha készpénzzel tudnánk fizetni,^ ez nagy könnyebbséget jelentene, de a világ legna­gyobb államaiban is úgy van, hogy a lényeges beruházásokat nem a költségvetésen belül, ha­nem állami hitelből, állami kölcsönből szokták finanszírozni. Itt természetesen csak arról van szó, hogy a kisebb ember részére, akinek tőkeereje ki­sebb, bizonyos finanszírozási lehetőségeket biz­tosítsunk. Hogy hogyan lesz, azt nem tudom, de hogy erről gondoskodni fogunk, azt hiszem, arra garancia az, amd a múltban történt. Mél­tóztatnak tudni, hogy a múltban éppen a ki­csiny emberek lekonkurrálták a komoly válla­latokat. Néha bizony nem a legjobb tapaszta­lataink voltak, mert amikor megkapták a ren-

Next

/
Oldalképek
Tartalom