Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-122

Az országgyűlés képviselőházának 122. beruházásokra igényibe vehető összeg legnagyobb részét imár végrehajtott munkálatok szükség­lete foglalja le. Ez azt jelenti, hogy a jövő esztendőre be­ruházásra előirányzott, illetőleg előirányzandó, —• hiszen még nem is tárgyaltuk le ezt a költ­ségvetést itt a Ház plénumában — tehát beru­házásokra igénybevehető összegek már el van­nak költve olyan munkákra, amelyeket már elvégeztek, úgyhogy nagyon tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a jövő esztendei költség­vetésben előirányzott beruházási összegekből a magyar gazdasági életnek a következő költ­ségvetési év során valami haszna lesz. Ez az összeg tehát, amelynek kölesönkép­peni felvételéről itt szó van, — mint mondot­tam — olyan csekély, hogy ebből a gazdasági életnek isemmi haszna nincsen, márpedig na­gyobb arányú közmunkák nélkül nem lehet megindítani, nem lehet »felkurblizni« a ma­gyar gazdasági életet. Már évekkel ezelőtt kö­veteltük igen sokan, — én akkor még a túlol­dalról, más képviselőtársaim erről az oldalról — hogy a kormány álljon a helyzet magasla­tára és nagyobb arányú beruházásokra vállal­kozzék. Voltak akkor különböző, igen nagysza­bású tervek, olyan tervek, amelyek talán a pil­lanatnyi szükséglettel nem voltak indokolha­tók. Tárgyaltak és komolyan tanácskoztak ak­kor a Tiszántúlon végzendő nagyarányú csa­tornázásokról, a Duna-Tisza csatornáról, szó­val olyan munkálatokról, amelyek sokezer embert egyszerre foglalkoztatnak, ahova köz­pontosítani, levezetni lehetett volna, mint egy csatornán keresztül, a munkanélküliek sokezer főnyi tömegét, ahol alkalmazni, foglalkoztatni, dolgoztatni lehetett volna intellektuelleket, fő­iskolásokat, érettségizetteket, ipari munkáso­kat, szakmunkásokat, kubikosokat. Ezekkel a munkálatokkal lehetővé vált volna egy csomó ember kézbentartása és ezek a munkálatok alig-alig kerültek volna többe, mint amennyit azok az összegek jelentettek, amelyeket az el­múlt évek folyamán jótékonyság formájában inségmunkáknál vagy segélyezéseknél adtak ki; bocsánat a szóért, ha azt mondom, hogy: dobtak ki, mert nagyon jól tudjuk, hogy a segélyezésnek és a jótékonykodásnak az elmúlt esztendőkben tapasztalt formája, ha pillanat­nyilag, egy-két emberi életet meg is mentett az éhenhalástól, a gazdasági életet viszont nemcsak hogy nem erősítette, hanem egyene­sen lerontotta. Sajnos, ilyen nagy elhatározásra a kor­mány nem volt hajlandó és ebből a mostani javaslatból azt látjuk, hogy ma sem érzi át annak fontosságát, hogy a leromlott gazdasági viszonyokon elhatározó lépéssel segítsen, ellen­kezőleg azt látjuk, hogy egyre több és több rendelettel, intézkedéssel nehezíti meg a gazdasági életet. Néhány héttel ezelőtt olvastam egy kor­mányrendeletet, amely megbontja az ipari szakmát. A szerelő- és bádogosszakma például ezentúl több szakma lesz. Annak a szer elő vál­lalkozónak, aki eddig gáz-, vízr- és bádogszere­lési munkálatokat végzett, ezentúl választania kell, hogy gáz-szerelési, víz-szerelési, vagy bádogos-szerelési munkálatokkal kíván-e fog­lalkozni. Ha az a kisiparos eddig nem kapta meg az egyik munkát, ha nem kapott munkát ezen a. munkapiacon, akkor keresett a mási­kon. Ezentúl azonban vissza lesz szorítva, rész­letmunkákból kénytelen élni. Az egész vona­lon ilyen gátakat, ilyen nehézségeket okozó KÉPVISELŐHÁZI ÉRTESÍTŐ. ülése 1936 május 1-én, pénteken. 123 rendeleteket látunk, olvasunk, a másik olda­lon viszont nem. látunk nagy elhatározásokat. Éppen ezért meg kell állapítanunk, hogy a gazdasági élet ilyen körülmények között szük­ségképpen a végpusztulásba fog szaladni. A közmunkák fontosságának hangoztatása mellett vigyázni kell arra is, hogy semmikép­pen se essünk abba a hibába, hogy ezeket az állam által elvégzendő közmunkákat ínsége munkák formájában végeztessük el. Budapes­ten és a vidéken irányárak lesznek az ínség­munkák alacsony, feltűnően alacsony herei, a magánvállalkozás, a magángazdasági élet arra fog hivatkozni: ha kapnak embereket, munká­sokat, munkavállalókat, akik fillérekért dol­goznak az ínségmunka során, akkor ezeknek a f magángazdasági életben sem kell magasabb béreket kapniok. Ez pedig általános leromlást jelent. Igaz, hogy az elmúlt esztendők során az Országos Társadalombiztosító Intézetben .biz­tosítottak létszáma emelkedett, ami nyilván­valóan azt mutatja, hogy több ember jutott kenyérhez. Ha azonban 'megnézzük a biztosí­tottak által befizetett díjjárulékokat, akkor azt tapasztaljuk, hogy a díjjárulékok összege viszont alig emelkedett. Ez pedig azt bizo­nyítja, hogy több ember jutott ugyan munká­hoz, munkabérük azonban csökkent. Bár he­lyeselni tudom azt, hogy töibb ember kapjon egy-egy falat kenyeret, nem tudom helyeselni azt, hogy ezáltal az életstandard is csökken; a munkabérek csökkenése, az életstandard csök­kenése következtében ugyanis az ipar, keres­kedelem és a mezőgazdaság terményeinek el­helyezési lehetősége is csökken. Méltóztatik tehát mindebből látni, hogy tel­jesen indokolt az a megállapításunk, hogy. ez a 27 millió pengő beruházási kölcsön kevés, hogy ezzel semmit sem tud segíteni a kormány. De kifogásolom ennek a kölcsönnek, amint már bátor voltam mondani, a formáját is. Ki­fogásolnom, helytelenítenem kell, hogy a köl­csön egyik felét kincstárjegyekre, kincstári váltókra veszi fel a kormány, amivel tulajdon­képpen az ú. n. transzferkasszát terheli meg, vagyis olyan összeghez nyúl, olyan összegből vesz kölcsönt, amely nem a mienk. De (még inkább kifogásolnom kell a kölcsön másik for­máját. Az útépítési kölesönök problémáját ugyanis a kormány hitelműveletekkel akarja meg­oldani. Figyelmeztetnem 1 kell late igen tisztelt túloldalt és a pénzügyminiszter urat is, hogy néhány esztendővel ezelőtt a kereskedelemügyi minisztérium, 'ilyen hitelműveletek útján lebo­nyolított útépítéseket. Akkor úgynevezett út­építési bonokkal fizetett a kormány. Ezeket a bonokat a vállalkozók kénytelenek voltak áruba bocsátani és kiderült, hogy a magyar kormány által kilaidott bonok árfolyama rövid idő alatt az eredeti érték 60—'65 százalékára csökkent. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Most if el­ment nagyon, mióta a Gömbös kormány van! Mióta eltiltottuk az árubabocsátást! Azóta tel­jesen rendben van!) Tudom, azáltal, hogy fel méltóztattak emelni az értékét laz áruba bocsá­tás eltiltásával csak azt méltóztattak elérni, hogy az a vállalkozó súlyos anyagi viszonyok közé került, mert ő abban a reményben adott hitelt a mlafgyar államnak, bqgy a magyar ál­lam bonjaiért fog valahol pénzt is kapni. Azért zálogba tettek ilyen bonokat és a zálog­nál, azt hiszem, 40 vagy 50 százalékot tudtak 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom