Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-100

80 » Az országgyűlés képviselőházának 1ÔÛ bizonyos vonatkozásban gyakorlatilag is né­mileg 1 már orvos oltattak, azonban tulajdonkép­pen még mindig megoldásra várnak. Ilyen régi kérése, óhaja a (kisiparosságnak az építő­ipari helyzetnek végleges rendezése,, mert ma száz különféle rendelet szabályozza az építő­ipar (helyzetét és ez a zavaros, kaotikus hely­zet sok tekintetben hozzájárul ahhoz, hogy az építkezés nem tud úgy megindulni és nem olyan rendszeres, mint ahogy az kívánatos volna. Itt van továbbá a hatósági üzemek kor­látok közé való szorításának, illetőleg meg­szüntetésének problémája. Erre vonatkozólag* amint méltóztatnak tudni, ugyancsak van már egy törvényes rendelkezés érvényben és ennek a rendelkezésnek eredményeképpen az Összes hatósági és közüzemek vizsgálat alá is vétet­tek és azokat az üzemeket,, amelyek azonnal megszüntethetőtk voltak, meg is szüntették már. Erről a helyről is kérem azonban a kor­mányt és elsősorban az iparügyi! miniszter urat, hogy a még meglévő hatósági üzemek további megszüntetése, illetőleg további össze­vonása mielőbb történjék meg, mert az ipa­rosság ezekben igen erős és egészségtelen kon­kurrenst lát. Igen fontos probléma továbbá, amelynek megoldását az iparosság állandóan szorgal­mazza, az iparos-eladósodottság kérdése is. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) iAtmint a gazdák eladósodtak abban az időiben, amikor a (konjunkturális 1 magas árak mellett tudták a magas kamatterheket fizetni, ugyanabban az időben adósodtak el az iparosok is. Az iparos­ságnak — nézetem szerint — tehát jogos és méltányos óhaja az, hogy valami hasonló for­máiban történjék meg az iparos-adósságok ren­dezése iis, amint az a gazdaadósságokkal tör­tént. Legalább is bizonyos formában a védettség léptettessék életbe a kisiparosoknál is, mert ma számos esetet tudnék felsorolni, amikor az iparos egész berendezését, műhelyét, gépi fel­szerelését elárverezik annak ellenére, hogy az annakidején felvett tartozásának 90%-át ne­héz verejtékkel már letörlesztette, de az utolsó részletekkel adós maradt. Az államnak sem érdeke az, hogy ezek az adóalanyok elpusztul­janak és hogy ezek a kisiparosok elproletarizá­lódjanak, mert hiszen ezáltal értékes tagjait veszíti el a polgári társadalom. Ugyancsak igen fájó problémája a kisipa­rosságnak, de a tanyai kisgazdatársadalomnak is, — és ezért, valahányszor erről a helyről fel­szólalok, nem mulaszthatom^ el, hogy ezt szóvá ne tegyem — a jelenlegi házadótörvénynek ki nem elégítő volta és ezért kívánom ennek mi­előbbi megreformálását. Ebben a kérdésben nekem az a már több ízben hangoztatott fel­fogásom, hogy azoknál a háztulajdonosoknál, amelyekben az illető gazda vagy iparos maga lakik családjával és műhelyt vagy üzletet tart ugyanabban a házban, amely épület tehát nem haszonhajtó munkanélküli ingatlan, amelynél az erős, progresszív megadóztatás igenis he­lyes, hanem ahol ez a ház tisztán és kizárólag az ő munkásságának, mesterségének kiegészítő része, az ilyen házaknál a házadókulcsot egé­szen másképpen kell megállapítani, mint az olyan háztulajdonoknál, amelyekből az illető­nek munkanélküli jövedelme van. Ügy tudom, hogy a házadónak s általában az adóreform­nak a kérdése munkában van már a pénzügy­minisztériumban; cnagyon kérem az iparügyi . ülése 1936 március 3-án, kedden. miniszter urat, hogy a kisiparosságnak erre a méltányos és jogos óhajára annakidején a tár­gyalások során legyen tekintettel. További óhajok, amelyeket az iparügyi mi­niszter úr éppen olyan jól ismer, mint én: a vásárügy végleges rendezése, a vándoripar kérdésének rendezése és (hasonló kisebb jelen­tőségű kérdések. Nagyon gyakran szoktak ellentétet konstru­álni egyrészt a kisipar és a nagyipar között, másrészt a kisipar és a kereskedelem között. Un a magam részéről teljes objektivitással meg kell hogy állapítsam', hogy ha vannak is ilyen ellentétek, — aminthogy mindig voltak és mindig lesznek ellentétek bizonyos foglalko­zási ágak és szakmák között — ezek az ellen­tétek nem lehetnek olyan nagyok és sohasem szabad, hogy olyan nagyok legyenek, hogy azokat a foglalkozási ágakat egymással szem­beállítsák. Nézetem szerint nem is lehet, mert hiszen nem is tudok éles határvonalat vonni a kisipar, a kézműipar, a középipar és a nagy­ipar között, éppúgy, ahogy nem tudok éles ha­tárt vonni a kereskedelem és a kisipar között sem, mert nagyon sok olyan iparost ismerek, főleg vidéken, aki egyúttal kereskedő is, aki­nek egyúttal üzlete is van, nem is beszélve a vásározó iparosokról, akik saját portékájukat széles ez országban igyekeznek árusítani. De nem lehet ilyen ellentét a nagy- és kis­ipar között sem. Legfeljebb ott találunk és ta­pasztalunk ellentéteket, ahol a kisiparos a nagyipar árucikkeit kénytelen tovább feldol­gozni. A továbbfeldolgozó iparokban, így első­sorban a cipész- és csizmadiaiparban, vala­mint a bádogosiparban a szervezett és több­nyire kartelekben tömörült nagy gyáripar ki­tartja cikkeinek árát és csak készpénzért, szi­gorú fizetési feltételek mellett szolgálja ki a kisiparost, aki viszont — mint már említettem — a legtöbb esetben kénytelen hosszabb időre kihitelezni, akinek azonban, amikor veszteség éri, — mert vásárlójától nem tudja behajtani árujának árát — a gyáriparos nem engedi el a feldolgozott bőrnek vagy más árunak az árát. Van ilyen ellentét — hogy egy érdekes példát hozzak fel — a bútorkereskedő és bútor­asztalosok között is. A bútorasztalosok — s ez igen érdekes jelenség — Budapest környékén, főleg Újpesten és Rákospalotán telepedtek le csoportosan. Igen jónevű kisiparosoknak egy­más mellett. vannak ott a műhelyei, egész utcasorokon csupa asztalosműhely van, akik azonban, nem lévén módjuk a fogyasztókkal közvetlen összeköttetésbe jutni és ennélfogva nem lévén alkalmuk a vevőknek áruikat sem megmutatni, szükségszerűen kezükbe esnek a bútorkereskedőknek, akik kihasználva ezeknek a derék bútorkisiparosoknak kényszerhelyze­tét, bútoraikat egészen alacsony áron, sokszor önköltségi áron veszik át és azután ezeket a bútorokat különböző budapesti bútorkereske­désekben drága áron adják el a fogyasztóknak. Régóta érzi ezt a kisiparosság, sőt a mérv­adó körök is érzik, hogy valamiképpen segí­teni kellene ezen a helyzeten, mert lehetetlen dolog, hogy a kisiparosság teljesen ki legyen szolgáltatva a bútorkereskedőknek. És evég­ből alakultak is kisipari szövetkezetek. Ezek a kisipari szövetkezetek azonban nem tudták elérni a kívánt célt, annál az egyszerű oknál fogva, mert forgótőkével nem rendelkeztek. Nem volt elegendő ugyanis az, hogy az újpesti kisiparosnak bútorát beállítsák valami helyi­ségbe, mert a kisiparosnak hónapokig, sőt éve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom