Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-100
Az országgyűlés képviselőházának 100. ülése 1936. évi március hó 3-án, kedden, Sztranyavszky Sándor és vitéz Bobory György elnöklete alatt. Tárgyai: Elnöki előterjesztések. — Az ipari közigazgatás egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló törvényjavaslat. Hozzászóltak : Görgey István, Esztergályos János, Friedrich István, Mózes Sándor. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az interpellációs könyv felolvasása. — Az ülés jegyzökönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen voltak : Bornemisza Géza, Winchkler István. (Az ülés kezdődött délután í óra S perckor.) (Az elnöki széket Sztranyavszky Sándor foglalja el.) Elnök: A t. Ház ülését megnyitom. Az ülés jegyzőkönyvének vezetésére Huszár Mihály, a javaslatok mellett felszólalók jegyzésére vitéz Kenyeres János, a javaslatok ellen felszólalók jegyzésére pedig Vásárhelyi Sándor jegyző urakat kérem fel. Bejelentem a t. Háznak, hogy az egyes bizottságokban megüresedett jegyzői tisztségékre a földművelésügyi bizottság vitéz Kenyeres János, a mentelmi bizottság vitéz Tóth András és a társadalompolitikai bizottság Tóth Pál képviselő urakat választotta meg. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Bemutatom a t. Háznak ,a függőiben levő indítványok és interpellációk jegyzékét. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Napirend szerint következik az ipari közigazgatás egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló törvényjavaslat (írom. 197, 199.) vitájának folytatása. Szólásra következik Görgey István képviselő úr, aki beszédének elmondására a legutóbbi ülésünkön halasztást kért és kapott. Görgey István képviselő urat illeti a szó. Görgey István: T. Képviselőház! Előre is szíves elnézést kell kérnem azért, mert felszólalásom során olyan kérdésekkel is kívánok foglalkozni, amelyek egyrészt általánosan ismertek, másrészt amelyekkel a most folyó vita során már több képviselőtársam is foglalkozott, de az a meggyőződésem, hogy a magyar kisipari társadalom nemcsak megérdemli, hanem joggal el is várhatja, hogy a magyar törvényhozás a kisipart érdeklő összes problémákkal lehető alapossággal és minden kérdést objektíve megvilágítva foglalkozzék. (Esztergályos János: Es lehetőleg semmit a Dunába nem önteni!) A most tárgyalás alatt álló ipari novella különösképpen alkalmas arra, hogy a kisipar helyzetével, főképpen pedig a magyar kisipar jövőjével a törvényihozás ezzel a javaslattal kapcsolatban foglalkozzék. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VI. A kis- és kézműipar társadalmi helyzetéről és gazdasági szerepéről valóban már sok szó esett itt a magyar törvényhozásban, így én ma csak annak megállapítására kívánok szorítkozni, hogy, amint a falvakban és a tanyákon a magyar kisgazdatársadalom f az a termelő osztály, amelyre mint pillérre épül fel az egész nemzet, azonképpen a városokban viszont mint termelő osztály elsősorban a magyar kisiparosság volt az, amely a városok gazdasági és kulturális fejlődését nagyiban előmozdította. Nem közömlbös tehát az ország egyeteme szempontjából, hogy ez a társadalmi osztály, ez a foglalkozási ág miképpen boldogul ebben az országban. (ügy van! a baloldalon.) Éppen azért méltóztassanak nekem megengedni, hogy mielőtt a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat bírálatába mélyednék bele, egészen röviden rámutassak azokra a bajokra és okokra, amelyek azt eredményezték, hogy a, magyar kisipar annyira leromlott, annyira elsorvadt és sok iparág teljesen el is pusztult. A magyar kisiparosság létszámáról nincsenek pontos adataink, mert csak azoknak az önálló kisiparosoknak számát ismerjük, akik ipartestületekhez tartoznak. Ismerjük t ezenkívül a tanoncok és a segédek számát is. Ha mindezeket összegezzük, meg kell állapítanunk, hogy legalább 300.000-re kell tennünk Magyarországon az önálló kisiparosok számát. Bele kell számítanunk ebbe a számba természetszerűleg a falvakban és tanyákon működő azokat az önálló kisiparosokat is, akik részben mint önálló iparosok, részben mint konvenciós iparosok működnek a falvakon, akik egy ipartestülethez sem tartoznak, tehát nincsenek az ipartestületekben nyilvántartva. A segédek számát kereken 200.000-re, a tanoncokét pedig 90.000-re számítva, megállapíthatjuk, hogy hozzátartozókkal együtt legalább 1,000.000 —1,200.000-re tehető azok létszáma, akik közvetlenül, vagy közvetve kisipari munkából élnek. Ez a társadalmi osztály tehát olyan nagy értéke a nemzet összességének, hogy azt elpusztulni nem szabad engednünk. Vizsgáljuk meg tehát az okait annak, hogy a magyar kisipar miért romlott le ennyire. Azért kívánok ezzel a kérdéssel pár percig foglalkozni, mert rendszerint abba a hibába VA
