Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-112

466 Az országgyűlés képviselőházának 1 beltelkeknek és legalább is mekkorának kell lennie annak a telephelynek, amelyre a telepest letelepítik és er re vonatkozólag azt mondja ez a telepítési törvény, hogy az ilyen telephelynek legalább 10 holdnyinak kell lennie és a maximuma, amelyre a telepest telepíteni lehet, 80 hold. A vételár megállapítása szabad egyezkedés tárgyát képezte; nem volt tehát kényszer. Maga a törvényhozás úgy kontemplálta ezt a telepítést, hogy maguk a nagybirtokosok fognak rájönni annak szükségességére, hogy az országban községeket telepítsenek, vagy ha nem is telepítenek egész községeket,^ akkor a községekhez bizonyos részeket telepítenek, és ebben az esetben a beltelkek területét és a telephelyek területét is megállapította. Nem kellett tehát fizetni a vételár 30%-át ahogyan ezt a telepítési törvényjavaslat most megkívánijia. Hiszen miből fizessen az a kisbirtokos, akinek ma 8, vagy 10 gyermeke van, miből fizesse meg a neki juttatott föld vételárának a 30% -át, amikor mindenki pártküilönbség nélkül megállapíthatja, hogy ebben az országban a föld jövedelme úgyszólván a semmivel egyenlő, alig biztosítja a; földet megmunkáló ember megélhetését, az illető alig tudja belőle eltartani családját? Hogy lehet akkor azt követelni, hogy a törpebirtokos vagy kisbirtokos rendelkezzék olyan tőkével, amelyből kifizethetné a föld vételárának 30%-át, amelyhez ennek a javaslatnak alapján hozzá akarja őt a kormány juttatni? A régi 1894 : V. te. tehát sokkal szociáli- . sább gondolkozást mutatott, amikor 15. §-áb.an azt rendelte, hogy (olvassa): »A telepeseknek az állami alapból a 7. §-ban foglalt feltételeknek mieigfelelőileg 400 frtig terjedhető házépítési kölcsön, valamint azon kedvezmény is adható, hogy az első két évben a, vételárat ne törlesszék, hanem csak a 4% kamatot fizessék és a harmadik évben kezdjék meg a törlesztést«. Ha ezelőtt 42 esztendővel a magyar törvényhozás ilyen szociális gondolkozásra valló módon gondoskodott a telepítés lehetőségéről, akkor csodálkozni kell azon, hogy 42 esztendő múlva, 1936-ban, amikor ugyancsak egy telepítési törvényjavaslatot hoznak a Ház elé, nem ilyen módon és nem ennek a telepítési törvénynek alapján intézik a telepítést, amely pedig ma is érvényben van (Dinnyés Lajos: Ügy van!), és amellyel kapcsolatban nem lett volna a kormánynak más teendője, mint gondoskodni azokról az eszközökről, (Dinnyés Lajos: Kibővíteni!) — ha nem is kényszerúton, de mindenesetre adópolitikai beavatkozással, —- amelyek annak a jobb belátásnak elfogadására kényszerítették volna a nagybirtokosokat, hogy adóterheik csökkentése céljából is érdekükben áll a telepítés áldásthozó munkájához hozzáfogni és a telepeseket megfelelő földhöz hozzájuttatni. Érdekükben áll megfelelő földhöz juttatni hozzá a telepeseket abban a szellemben, — ahogyan azt az 1894. évi V. törvénycikk is megkívánta, — hogy a telepest hozzuk abíba a helyzetbe, hogy ne legyen kénytelen a vételárat azonnal fizetni, .amikor a földhöz hozzájutott, hanem engedjünk neki egy kis levegőt, engedjünk neki egy kis kereseti lehetőséget^ engedjük meg neki azt, hogy a földön gazdaságilag megerősödhessék, hogy egy kis jövedelmet tudjon magának összegyűjteni, hogy egy kis beruházást tu-díjom földjén eszközölni, tehát — ahogyan ez a régi telepítési törvény nagyon helyesen meghatározta — az első 1 2. ülése 1936 március 23-án, hétfőn. két éven keresztül ne kelljen neki vételárat fizetni, hanem csak a vételár kamatját és a harmadik évtől kezdve kezdje törleszteni a neki átengedett fötld vételárát. A háború előtti telepítések anyagi eszközök és következetesség hiánya miatt nem tudták megvalósítani társadalmi és földbirtokpolitikai céljaikat s nem javították meg a háború előtti Magyarország nagyon kedvezőtlen földbirtokmegoszlását. A magyar kormányok nem állottak a helyzet magaslatán. (Dinnyés Lajos: A kormány általában nem szokott a helyzet magaslatán állni!) mert sokszor kicsinyes osztályszempontok miatt veszélyeztették a súlyos nemzeti érdekeket. A helytelen birtokmegoszlás következtében a háború után újabb földbirtokpolitikai eszközöket kikényszerítették a különböző körülmények, amelyek a háborúval vannak kapcsolatban. A háború után egészen új agrárpolitikai követelések feszegették a régi földbirtokszerkezet kereteit és különböző körülmények voltak azok, amelyek a földbirtokpolitikai javaslatokat a törvényhozás elé kényszerítették. Katonai érdemeket kellett jutalmazni, a véráldozatokat kellett jutalmazni, az embereket a pályájukon szenvedett veszteségekért kellett kárpótolni, az Özvegyeket, árvákat kellett kártalanítani, a harctéri szenvedések és kockázatok közösségének és egyenlőségének demokratizáló hatását kellett figyelembe venni, a viszszatérő katonáknak és foglyoknak idegenben szerzett tapasztalataikról szóló előadásaival kellett számolni és a forradalmak tanulságait kellett levonni. (Dinnyés Lajos: Ügy van!) A földbirtok helyesebb megoszlásáról szóló 1920. évi XXXVI. törvénycikk, bár a hozzáfűzött reményeket és várakozásokat nem teljesítette, mégis sokkal nagyobb mértékben nyúlt a kérdések megoldásához, amennyiben mintegy 260.000 embert juttatott házhelyekhez, 400.000 embert juttatott kisebb föld tulajdonába és végeredményben 1,100.000 holdat használt fel földbirtokpolitikai célokra. Ezenkívül az 1921. évi XLV. te. módot adott arra, hogy az ezer holdon felüli földbirtokoknál bizonyos progresszióval 15—20%-ig terjedő vagyonváltság címén különféle ingatlanokat vegyenek igénybe, úgyhogy végeredményben az 1920-as és 1921-es törvényhozás az egész rendelkezésre álló földbirtoknak mintegy 30%-át mozgósította. Ezeknek a törvényeknek a hatálya nem állott meg a hitbizományok határainál, (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) de nem állott meg a kötött és egyéb birtokok határainál sem. Jogi felfogásunk és mai jogrendszerünk szerint semmi jogi és morális akadálya nincsen annak, hogy a jelenleg tárgyalás alatt levő telepítési törvényjavaslat éppen úgy éreztesse hatását a hitbizományi birtokokkal, valamint egyéb kötött forgalmú birtokokkal szemben, mint ahogyan ezt érvényesítette az 1920-as és 1921-es törvényhozás. Az 1920. évi földbirtokpolitikai rendelkezések, annak ellenére, hogy mintegy 1,100.000 holdat juttattak a magyar földmívelő nép kezeihez, nem valósították meg azokat a rémé ' nyéket, amelyek ehhez a törvényhez fűződtek. A legnagyobb hiba az volt, hogy a juttatott földeket a nagybirtokosok lehetőleg a lakott területektől nagyon távol adták, (Dinnyés Lajos: Ügy van! Messze!) úgyhogy ezeknek a kisebb területeknek a megmunkálása a törpebirtokosoknál nem volt kifizetődő, nem volt rentábilis, a legtöbb esetben csak káruk volt belőlük, ftzért ott hagyták ezeket a birtokokat.