Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-112

456 Az országgyűlés képviselőházának 11 gatagába, amely a bírói intézkedéseknek is rovására esik. Erre az elmúlt évtizedekben számos példa volt. Éppen ellenzéki oldalról panaszkodtak sokszor, hogy nem helyes, hogy a lakásügyek elintézés vei bírákat bíztak meg, (Ügy van jobbfelől.) továbbá, hogy az Ofb. hatáskörébe tartozó ügyek tekintélyes részét bírák hatáskörébe utalták stb. Ne szaporítsuk tehát a lehetőségeket azzal, hogy ismét olyan intézkedéseket kívánunk a bíróság hatáskörébe utalni, amelyek teljesen idegenek tőlük. Méltóztassék szem előtt tartani, t. Ház, az 1848:111., te. rendelkezéseit, a miniszteri felelősség elvét, amelyre mai alkotmányos életünk egyik legfontosabb pillére tulajdonképpen alapozva van. A miniszteri felelősség a legnagyobb alkotmánybiztosíték, amelyet mai alkotmányjogunk értelmében el lehet képzelni. Ha tehát egy törvényben a miniszter az ő miniszieri felelősségével felel azért, hogy az intézkedése ket a törvény szellemében fogják megtenni, akkor a magam részéről nem tudom elfogadni azokat az aggályokat, amelyek a miniszteri felelősséget nem látják megfelelően súlyos nak olyan kérdéseknél, amely kérdésekben ki zárólag a miniszter hatásköre van megállapítva. (Dinnyés Lajos: Ha már legalább egy minisztert felelősségre vontak volna, akkor elismerném ennek jogosultságát!) Nyugodt lelkiismerettel merem állítani. hogy a javaslat egyáltalában nem nyúl bele a szükségesnél mélyebben a magánjogi tulajdoni rendszerbe és nem forog fenn semmi olyan sérelem, amely alkotmányjogi vagy magánjogi vonatkozásban aggályos lehetne. Éppen ezért tehát a magam részéről a törvény javaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a .jobboldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Huszár Mihály jegyző: Soltész János! Soltész János: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! — Felkiáltások jobbfelől: Hol van a pártja?) Amikor a földkérdéshez nyúlunk s amikor a földdel foglalkozunk és a földből élő emberek sorsáról határozunk, akkor a magyar nemzet sorsát döntjük el. Nagy kérdés az, hogy ilyen földbirtokreform-kérdésnél milyen legyen az a lépés, amelyet a magyar törvényhozás e téren tesz. Ha rövid a lépés, az is éppen olyan veszélyes lehet, mintha túlhosszú a lépés- A helyes mértéket ilyen kérdésnél mindenkor az élet parancsoló szüksége szabja meg. A lefolyt vita során azonban innen az ellenzéki oldalról már igen sokan kimutatták azt, hogy ez a törvényjavaslat nem számol a parancsoló szükséggel s az egész földkérdést úgyszólván csak látszat formájában oldja meg. Éppen a független kisgazdapárt vezérszónoka, Eckhardt Tibor t. képviselőtársunk kifogásolta, hogy ezt a törvényjavaslatot olyan időpontban hozzák azt a parlament elé, amikor nek a törvényjavaslatnak nem volt meg a kellő légköre. (Úgy van! Úgy van! a balodalon.) Egy törvényjavaslatnál rendkívül fontos, hogy meglegyen annak a kellő beállítottsága, s olyan időpontban hozzák azt a parlament elé, amikor annak szüksége felmerül és amikor olyan viszonyok vannak, hogy a törvény a való életbe átmenve, •megtermékenyíti a magyar életet A mai, időkben, amikor a mezőgazdaság jövedelmezősége úgyszólván a nullával egyenértéikű, amikor a 'nagyipari árak olyan magasak, hogy a mezőgazdaság a nyersanyagát 2. ülése 1936 március 23-án, hétfőn. heszereznii úgyszólván képtelen, amikor minden nagy- és kisgazdaság úgyszólván teljesen le van rongyolódva ipari cikkeiben, akkor elsőrendű szükség lett volna, hogy a kormány elsősorban rendet teremtsen abban a nagyipari dzsungelben, amely a magyar életnek a legnagyobb fosztogatója. A kormánynak elsősorban arról kellett volna gondoskodnia, hogy ebben az országban egészséges adórendszert léptessen életbe. (Úgy van! Ügy van! balfelől.) Mert a mai adózási rendszer a terheket mindenkor a kisemberek vállára rakja, olyan adóterheket állapít meg, amelyek ma a kisbirtokososztály tisztességes megélhetését úgyszólván teljesen lehetetlenné teszik. (Dinnyés Lajos: Ígérték az adóreformot is! — vitéz Szalay László: Majd jön! — Dinynyés Lajos: Nem érünk rá kivárni!) Amikor megnézünk egy adókönyvet a gyakorlati életből, azt látjuk, hogy bár abban csak hat pengő földadó van kivetve, mégis 60 pengőre emelkedik fel, amikor az összegezés megtörténik. Ez a mai gazdasági helyzet valódi fényképe a kisemberekre nézve. (Horváth Zoltán: 9%-os kamatot, 3%-os behajtási illetéket kell fizetniök. Bele kell pusztulni ebbe!) Követelte a független kisgazdapárt, hogy elsősorban orvosolja a kormány azokat az igaztalanságokat, amelyek az Ofb. körül és a Faksz. házak körül felmerültek, mert köztudomású, hogy annak idején, amikor az Ofb. földbirtokreform során ezer pengőkért adták át a földeket, olyan terheket róttak a földhözjuttatottak vállára, hogy annak eleget tenni teljesen képtelenek voltak s ma azokért a földekért, amelyek csak 300, vagy 400 pengőt érnek, ezer pengős terhet rónak a magyar népre. (Dinnyés Lajos: A legnagyobb igazságtalanság ! — Horváth Zoltán: Ezt kellene reparálni! — Br. Berg Miksa: Hol vannak azok, akik a 8 órás üléseket kérték? — Horváth Zoltán: Hol van Temple, illenék itt ülnie! — Zaj.) A Faksz.-házaknál ugyanez a helyzet, mert amíg a Faksz.-házasok bírtak fizetni, addig mindegyik fizetett is, de amikor az országra rászakadt 3-4 esztendőn keresztül a hihetetlen aszály, teljesen képtelenek voltak eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek. Most pedig, amikor ilyen igazságtalanságok és ilyen méltánytalanságok ritkítják a magyarság sorait s mindenféle ínség és nyomorúság kétségbeesést okoz, akkor beszélnek a telepítés kérdésének olyan új megalapozásáról, amelyet egyáltalában nem lehet komolynak tekinteni. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Dinnyés Lajos: így van ez Jenes! — Br. Berg Miksa: El is bújik, nem szereti hallgatni!) A törvényjavaslat bírálatánál nem mellőzhetjük azokat a szempontokat, amelyeket a kormány, illetőleg a földmívelésügyi miniszter úr önmaga állít elő abból a célból, hogy a javaslat szükségességét megindokolja. Azt mondja a javaslat, hogy Nagy-Magyarország összterületének 39%-a volt nagybirtok, ami egészségtelen állapot volt. Ez igaz, de akkor nem volt meg a magyar kormányokban az elhatározó képesség és a rátermettség arra, hogy ezen a helyzeten változtassanak. Ha azt kérdezem, hogy a kormány hajlandó-e levonni az elmúlt idők konzekvenciáit, azt kell látnunk, hogy ismételten nem hajlandó levonni. Mert amikor a földhöz nyúl, olyan bátortalan kézzel és olyan szerencsétlenül próbálkozik ezzel a problémával foglalkozni, hogy az semmiképpen sem alkalmas ennek a nagy horderejű kérdésnek a megoldá-