Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-98

Az országgyűlés képviselőházának 98. ül neki a kereskedő, hogy ez túlságosan sok, de 350 pengőért megveszi. Minthogy 24 bútorüzlet, van egymás mellett, a kisiparos nem adja oda a bútort az elsőnek, hanem elmegy máshoz is. Igen ám, de akkor megy telefonon a figyelmeztetés: vigyázz, mert én csak 350 pengőt Ígértem. Ott tehát, már csak 300-at, a következőnél már csak 200-at Ígérnek. Erre visszamegy a kisiparos az első kereskedőhöz azzal, hogy visszajöttem, odaadom a bútort 350 pengőért. A kereskedő azonban erre azt mondja: végtelenül sajnálom, barátom, de én vettem már éppen ilyen bútort 200 pengőért. Mit csináljon az a szegény kisiparos? Egész tőkéje elvész munkájával együtt. Éppen azért én azt mondom, nemcsak a ruházati, cipő- és szőrmeipart, hanem az asztalosipart, a bútoripart is védenünk kell, mert ez a bútoripar európai hírre tett szert. Meg kell csak nézni egy ipari kiállítást, az ember szeme szinte nevet azon a szépségen, amit kidolgoznak ezek az iparosok a bútoron, mégis a bútoriparost teljesen kihasználják a bútorkereskedők. De mi történhetik igen t. miniszter úr? Az történhetik, hogy valaki nem talál megfelelő bútort, mire a bútorkereskedő r elővesz egy árjegyzéket azzal, hogy tessék válogatni. Az illető kiválaszt egy szoba bútort, a kereskedő felveszi a rendelést, elhivat egy kisiparost és azt mondja neki: csináld meg ezt nekem. Mondjuk, hogy ez rendben van, de akkor a bútoroknál ugyanott vagyunk, mint a ruházati cikkeknél és a cipőnél. Itt csak akkor lehet segíteni, ha be lesz szüntetve. (Friedrich István: Nem olyan baj, ha a kisiparos munkát kap!) Ha nekem cipő vagy ruha kell, akkor elmegyek ahhoz a kisiparoshoz, akinek rendes ipar jogosítvány a van és az a kisiparos vissza fogja kapni régi vevőit, vissza fogja kapni régi megrendelőit. (Rajniss Ferenc: Egész Budapest a közvetítő kereskedelemből él! — Friedrich István: Nem olyan baj, ha a kisiparos munkát kap!) Felvetődött itt az, hogy a kereskedelmet meg kell védeni, mert az itt van a központban, a kisipar pedig mindenütt künn van a perifériákon. Elhiszem, igen t. Képviselőház, hogy a kisipar nincsen itt a belvárosban. De miért nincsen itt a Belvárosban? Aki visszaemlékszik a régi időkre, az láthatja, hogy a régi cégek firmái, cégtáblái lekerültek a falról. Kisiparosok voltak ezek, de nem bírták azt a szabadversenyt, amelyet itt a szabad ipar, a liberális gazdasági rendszer bevezetett. Ezek az iparosok ennek a gazdasági rendszernek lettek áldozatai és a többiek nem is mernek megpróbálkozni, mert már eleve tudják, hogy kalkulációjukat nem fogják megtalálni, tudják, hogy ők a belváros számkivetettjei, nekik csak a perifériák maradnak, ők onnan csak a kész munkát vihetik a be városban lévő fényes üzletekbe. Állítom, hogy ha ebben : az irányban szigorítás bekövetkezik, akkor a kisipar megint be fog jönni a belvárosba, hogy elfoglalja azt a régi helyet, amellyel a kézműiparnak annyi dicsőséget szerzett. (Friedrich István: Suszterek még vannak ott! Nagyon jó cipőt csinálnak!) A többi is mind vissza fog jönni, nemcsak a suszterek. A 17, §-ban arról van szó, hogy a^ miniszter eltilthatja azt, hogy az ipari munka és a kereskedelmi szakma egy helyiségben bonyolódjék le. Mivel ez megint csak az ipar kijátszása ; volna, azért mi azt kívánjuk, hogy a miniszter KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VI, ése 1936 február 27-én, csütörtökön. 33 ezt ne »eltilthassa«, hanem »eltiltsa«. (Müller Antal: Nagyon helyes!) A 18. § arról szól, hogy az iparigazolványt meg lehet vonni. Kétségtelenül súlyos szakasz ez, amely ellen sokan szólaltak fel és amely miatt sokan vannak aggodalommal eltelve. Mi, akik résztvettünk a bizottság ülésén és hallottuk az igen t. miniszter úr nyilatkozatát, tudjuk, hogy ez nem olyan súlyos, mint amilyennek látszik és ahogyan egyesek beállítják, de mindenesetre kívánatos dolog, hogy a végrehajtási utasítás leszögezze, hogy milyen esetekre vonatkozhatik ez csupán. Semmiesetre sem vonatkozhatik a rendőrhatósági büntetésekre, nem vonatkozhatik apró-cseprő iparkihágásokra. Mindezeket az eseteket ki kell onnan emelni, de ezt a végrehajtási utasításba — lehetőleg analóg eseteket felhozva, hogy a végrehajtó hatóság tudja, hogy hogyan kell ezt a szakaszt alkalmazni — ezeket az eseteket bele kell venni. Nem elegendő, nem megnyugtató, hogy az érdekelt iparos elmehet a közigazgatási bíróság elé, amelynek objektivitásáról mindannyian meg vagyunk győződve, hogy ott igazságot fog kapni, amennyiben vele igazságtalanság történt; ennél sokkal fontosabb az, hogy ilyen megszorításoknak ok nélkül ne leg;\en kitéve, hogy a végrehajtási utasításban felsorolt esetekből az iparhatóság lássa rögtön, vájjon ez a szakasz alkalmazható-e a szóbanforgó esetre, vagy sem. A 20. §-ban az oktatásról van szó. Itt csak az volna a tiszteletteljes kérésem, hogy helyezzünk nagy súlyt a vallási oktatásra. En Temesvárott is, meg ideát is oktattam, tanítottam tanoncokat és azt láttam, hogy bizony ez az a pont, ahol legtöbbet kell bajlódnunk, amellyel legtöbbet kell törődnünk. Éppen ezért nagy súlyt kell fektetnünk rá, hogy-ne legyen ez kizárólag csak annak a fiúnak lelkületére és a pap buzgóságára bízva, hanem legyen az biztosítva, hogy mint a többi iskolánál, úgy itt is a kötelező vallásgyakorlaton kelljen résztvennie a tanoncnak. Ezzel együtt jár az, hogy ha nem felel meg, ne elégtelent kapjon, hanem egyszerűen semmiféle bizonyítványt ne kapjon és ilyeténképpen ne lehessen felszabadítani. A 21. §-nál a tanulási időhöz szeretnék néhány szót fűzni. Takács igen t. képviselőtársam már említette, hogy a munkaidőnek ez a beosztása nem felel meg teljesen az igazságnak. Azok az iparosok is, akik megelégedéssel vették tudomásul, hogy hat elemi iskolához kötik a tanoncnak való felvételt, nem hagyták megjegyzés nélkül a tanoncidő megállapítását. Azt kívánják, hogy a négy polgárit végzett legalább két és fél évig legyen tanonc, akinek hat középiskolája van, az legalább két évig, akinek pedig érettségije van, annál az időminimum egy esztendő legyen

% Mert itt tényleg nem az érettségi bizonyítvány számít, hanem — amit a közmondás mond — »a gyakorlat teszi a mestert.« Fél év alatt még a szerszámok nevét is alig fogja megtanulni, nemhogy magát a mesterséget és egy esztendő lehet az a legkisebb idő, amelyre egy érettségizett fiatalembernek szüksége van, hogy felszabaduljon, segédlevelet kapjon. A 25. §-nál kértem az igen t. miniszter urat, hogy megnyugtató kijelentést tegyen az ipartestületek összevonására vonatkozóan. Meg is kaptuk a megnyugtatást; az eredeti szöveg a következőképpen módosíttatott: »az illetékes ipartestületek meghallgatása után.« 5