Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-111

416 Az országgyűlés képviselőházának : tesznek ki, felosztásra tehát csak 3 millió ka­tasztrális hold maradna, amely terület a gaz­dasági cselédeknek, napszámosoknak, hónap­számosoknak és egyéb mezőgazdasági munká­soknak még 5 katasztrális hold földdel való ellátására sem lenne elegendő, mert hiszen erre is körülbelül 4 millió katasztrális holdra lenne szükség. Ha azonban a teljes felosztást mégis végrehajtanék, akkor 3,450.000 embert juttatnánk földhöz, amivel szemben 1,050.000 ember maradna föld nélkül a jelenleg ősterme­léssel foglalkozók közül. Nem lenne tehát ele­gendő föld az igények kielégítésére és meg­szűnnék a mezőgazdaság szempontjából any­nyira fontos közép- és nagybirtok, ami a leg­túlzóbb radikális irányzatnak sem felelne meg. Szovjet-Oroszországban 1928-ban 400.000, 1929-ben 1 millió, 1930 elején 6 millió és 1930 májusában 12-5 millió üzemet, vagyis a kis- és közép-parasztgazdaságok 50%-át egyesí­tették nagyüzemekké. Ennek az lett a követ­kezménye, hogy a nagy gazdasági egysége­ken belül a termelési területek megnagyob­bodtak és a termelés majdnem kétszeresére emelkedett. Lettország telepítése intő példa arra, hogy a mezőgazdasági ingatlanokat teljesen felosz­tani nem szabad. Dr. Seraphim professzor, a rostocki »Német Mezőgazdasági és Telepítési Kutatóintézet« igazgatója beutazta Lettorszá­got és észrevételeit »Siedlungstempo und Sied­lungserfolg« című könyvében ismertette. A 6-5 millió hektár kiterjedésű országban az ag­rárreform előtt 48% nagybirtok, 1% egyházi bir­tok, 11% állami birtok és 40% parasztbirtok volt. Az 1930. évi földreform végrehajtása után a 40% parasztbirtokhoz még 20% új paraszt­birtok és 36% állami, valamint 4% egyéb birtok alakult. A nagy mintagazdaságokat felparcel­lázták, a kastélyokat, nagy istállókat és egyéb gazdasági épületeket felosztották a kisgazdák között; ezek az épületek azután, tekintettel arra, hogy senki gondozni, tatarozni nem akarta, pusztulásnak indultak. Magam is lát­tam olyan fényképet, amelyen egy nagy te­hénistálló volt ábrázolva; csak a falai állot­tak még, tető nélkül, omladozóban volt. Ha­zánkban a tömegtermények és főleg a gabona­neműek termelési eredményei a (nagybirtokon 20%-kai kedvezőbbek, mint a 100 holdon aluli kisbirtoknál. Nagy hiba volna tehát a termelés terén vezető szerepet játszó, népeltartó képes­ségű nagybirtokokat szükségtelenül feldara­bolni. Szerény véleményem szerint a javaslat nem radikális és nem is túlzottan konzervatív. Kellő pénzügyi megalapozottság nélkül a telepítést keresztülvinni nem lehet. A telepítés végrehaj­tása és a végrehajtás tempója mindig a pénz­ügyi helyzettől függ. A javaslat szerint a tele­pítési alap lehetővé teszi 270.000" katriroid-mező­Igazdasági ingatlan megvásárlását és kisbirto­kokra való felosztását, valamint 150.000 kat. holdnak kishaszonhérletekbe való adását. Ilyen imódon 420.000 kat. hold területen 25 év alatt kö­jrülbelül 35.000 önálló kisbirtok létesülhet. Ha ezt összehasonlítjuk a németek 1919 óta folytatott rengeteg pénzbe kerülő telepítési te­vékenységével, amely 16 év alatt mindössze 67.000 önálló parasztbirtokot alapított, a mi szá­mításba vett 35.000 parasztkisíbirtokunkkal szemben, akkor nem lehet lekicsinyelni a jelen javaslatnak kilátásba helyezett eredményét. Mégis, Németország 67 millió emberből álló nagyhatalom és ha mi 9 milliós népesség mel­11. ülése 1936 március 20-ÓM, pénteken. lett 35.000 önálló kisbirtokot tudunk 25 év alatt létesíteni, akkor ezt lekicsinyeiLni nem lehet. (Ügy van! jobbfelol.) Nem tudok egyetérteni azzal a vélemény ­nyel sem, hogy ez a törvényjavaslat politikai szempontokat rejt magában. Amidőn a magyar föld problémáiról van szó, akkor nem tudom elképzelni, hogy ebbe politikát lehessen bele­vinni. (Ügy van! jobbfelol.) En a magyar rö­göt és a magyar röghöz ragaszkodó magyar nép sorsát a magyar nép szent ügyének tekin­tem. (Helyeslés jobbfelol.) T. Ház! Ez a javaslat teljesen a magántu­lajdon alapján áll. Az igénybevett földek tu­lajdonosai teljes kártalanítást kapnak a Tele­pítési Alapból, még pedig kétharmadrész azon­nal kifizetendő készpénzben, egyharmadrész pedig 25 év leforgása alatt, egyenlő évi részle­tekben, évi 3'5%-os kamattal törlesztetik. A hátralék az esedékesség' évére kivetett közadó törlesztésére is fordítható. A haszonbérbeadás kötelezettsége pedig nem jelent egyebet, mint azt, hogy a földtulajdonos a föld hasznosításá­nak haszonbérbeadási módját alkalmazza. Egyesek,, amint azt előbb már említettem, kifogásolták, hogy a házhelyekre nem gondol ez a javaslat. Ezt kénytelen vagyok megcáfolni, mert hiszen ez a javaslatban benne van, a ja­vaslat a házhelyekről igenis expressls verbis kimondja (olvassa): »A jelen törvény végrehaj­tása keretében törekedni kell arra is, hogy a falusi lakosság családi otthon létesítésére al­kalmas házhelyet szerezhessen.« (vitéz Kenye­res János: Nem jól olvasták el! — Rupert Re­zső: Nem állapít meg igényt!) A javaslat a szociális szempontokat sem téveszti szem elől. A nagybirtokot fokozatosan veszi igénybe és olyan'mértékben, hogy a gaz­dasági alkalmazottak érdekeit megvédje s csak olyan hányadrész átengedésére kötelezi a nagy­birtokost, hogy a megmaradó birtokból a rajta élő gazdasági cselédek és munkások megélhe­tése biztosítva legyen. Sőt 'még az eddig meg­volt cselédeket is megtarthatja, mert hiszen az átvett és kártalanított birtokrészei bői megmaradó földbirtokát intenzívebben instruálhatja, intenzí­vebben gazdálkodhatik rajta, aminek eredmé­nye az lehet,, hogy több cselédet tarthat, mint amennyit tartott. í Ezenkívül a 'birtokszerzőknek előnyöket I nyújt a javaslat a vagyontáruházási illeték alól való mentesség, továbbá a haszonbérbeadás, ( valamint a telekkönyvi bejegyzések illetékmen­tessége folytán. A első birtokszerző abirtofcba­lépéstől számított három év tartamára a föld­adó alól mentesül, ha a birtokos más község­ből költözött új 'birtokába. Az ilyen birtokos az első évben sem kamatot, sem tőketörlesztést nem teljesít, a második évben csupán kamatot, a harmadik évben pedig törlesztést is fizet. A haszonbérlő-birtokszerző az első évben felment­hető a haszonbér fizetése alól. . A háromnál több gyermekes családokat kamatmérsékléssel, illetőleg a haszonbérösszes: alacsonyabb mérv­ben való megállapításával támogatja a törvény­javaslat. Ezenkívül figyelembe veszi a hősi halált haltak gyermekeit, valamint az örökbe fogadott gyermekeket is. Külön kell kiemelnem azt a körülményt, hogy a telepítési törvényjavaslat szerkeszté­séné] a földmívelésügyi kormány nem hagyta figyelmen kívül azokat a gyakorlati tapasz­talatokat, amelyeket a Vitézi Rend tizenöt éven keresztül a telepítéssel kapcsolatban szer-

Next

/
Oldalképek
Tartalom