Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-110

Az országgyűlés képviselőházának 110. ülése 1936 március 19-én, csütörtökön. 393 Ha Kállay Miklós t. képviselőtársam beszédét hallgatom és olvasom, ha Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam kétségtelenül rendkívül érdekes fejtegetéseit nézem és újra elolvasom, neun találok konkrét nyilatkozatot abban a tekintetben, hogy akár Kállay Miklós képviselőtársam, akár Eckhardt Tibor képviselőtársam melyik üzemformát tartja helyesnek és melyik üzem forma kiépítését tartja szükségesnek. Homályos célzásokat kapunk az egyes felszólalásokban. Dicséretesen kicsendül ugyan a polgári ellenzék részéről elhangzó felszólalásokból, hogy hallatlanul súlyosnak és nehéznek ítélik meg a helyzetet; különösen Eckhardt Tibor t. képviselőtársam beszédéből állapítható meg, hogy a dolgok így tovább nem mehetnek. De a Képviselőháznak is és az egész magyar közvéleménynek, elsősorban pedig azoknak, akik e kérdésnél érdekelve vannak, a magyar földtelenöknek szükségük van konkrét válaszra. Homályos célzásokkal nem lehet ezt a kérdést elintézni. Ha nem jól mennek a dolgok úgy, ahogy mennek, hogyan menjenek? Ez a kérdés. Ha rosszul vannak a dolgok úgy, ahogy vannak, ha a nagybirtok elmaradt módon gazdálkodik, ha nem alkalmas arra, hogy kulturális szempontból a magyar népet kielégítse és megfelelően ellássa anyagi javakkal is, akkor mi jöjjön a helyébe, milyen változás jöjjön, milyen reformra van szükség? Ez az igen nagy kérdés és erre kell választ adni. Bethlen István gróf képviselőtársunk beszédében többek között azt mondotta (olvassa): »A föld jövedelme nemcsak a föld minőségétől függ, hanem függ a föld termőképességétől, az éghajlati viszonyoktól, a földbe fektetett tőkének és munkaerőnek a mennyiségétől, a termés előidézése céljából alkalmazott szaktudástól, a forgalomtól, a piaci viszonyoktól és sok • egyébtől.« Számadatokkal bizonyította beszéde folyamán, hogy a mezőgazdasági népesség életviszonyai Magyarországon a legrosszabbak. Az ő számadataiból még azt is ki lehet olvasni, — hiszen meg is jegyezte ezt — hogy a környező államokban, a tőlünk keletre fekvő államokban is jobbak a mezőgazdasági nép anyagi viszonyai, mint Magyarországon. Dehát ki felelős ezekért a viszonyokért? Ki felelős azért, hogy a magyar mezőgazdaság ide jutott, illetőleg a háború után nem mozdult ski azelőtti állapotából. Kik akadályozták meg ezen a téren az egészséges, demokratikus fejlődést. Kik törték össze a régi kisgazdapártot és kik verették széjjel a szociáldemokratapárt vidéki szervezeteit ebben az országban? Kik taposták el azokat az erőket, amely erők nélkül nincsen haladás és nincsen fejlődés. Ideig-óráig vissza lehet szorítani bizonyos vágyakat, bizonyos változásokra való törekvést és igyekvést, de ezeknek a vágyaknak, törekvéseknek és igyek veséknek visszaszorítása azt eredményezi azután egy ország életében, amire Bethlen gróf igen t. képviselőtársunk hivatkozott. Hát a háború óta eltelt azokat az időket, mikor látni lehetett, hogy más országokban milyen irányban fejlődik a mezőgazdaság, kik nem használták fel ebben az országban? A föld termőképességének emelésére kik nem fordítottak több igyekezetet? A munkaerő minőségének megjavítását kik hanyagolják el állandóan és kik nem akarnak még ma sem ezen a téren komoly és mélyreható változásokat? A szaktudás fejlesztésére a háború óta már igen sok idő lett volna. Mezőgazdasági szakoktatásunk a legelmaradottabb egész Európában és főleg ennek a következménye, hogy a magyar nép, a magyar mezőgazdaság idejutott. Üj piacok teremtésének is vájjon ki állt volna útjába? Ha a beszédeket olvassuk, ha hallgatjuk a felszólalásokat, mindezeket illetőleg tájékozatlanságban maradunk. A reformkormány, a reformtöbbség elárulja szándékát, így legalább tisztába jövünk azzal. Ök, a reformkormány, a reformtöbbség idehozták ezt a törvényjavaslatot, ebből látjuk, hogy nem akarnak komoly változást. Ebből a törvényjavaslatból, amely a legkomolyabb és legnagyobb kérdésével foglalkozik ennek az országnak, világosan és tisztán látszik a reformkormány tehetetlensége. Én nem látom azokat az erőket az igen t. jobboldalon, amelyek állítólag — Alföldy képviselőtársam szerint — megvannak. Miért nem kényszerítették ezt a kormányt bátrabb és erőteljesebb lépésre, ha egyes felszólalásokból olykor mégis esak kicsendül, hogy ismerik a hibákat és tisztában vannak azzal, hogy mire volna szükség, (vitéz Csiesery-Kónay István: Azokkal a nehézségekkel, amelyekkel meg kell küzdenünk!) Ez az ötször ötéves terv szemfényvesztés, csak alibi igazolás. A választás folyamán a kormánypárt részéről is mindenki megígérte, a kormányelnök tírtól kezdve, a^ telepítést^ Mindenki megígérte, hogy változásokat óhajt és változásokat hoz ezen a téren. A kormánypárt is megígérte, mint ahogy valamennyien megígértük. Csakhogy mi nem tudjuk beváltani ígéreteinket, mi szívesen megszavaznánk sokkal radikálisabb és mélyrehatóbb törvényjavaslatot, aminthogy a követelésünk is ez. Önöknek, a többségnek azonban módjukban állana az Ígéreteket beváltani, de nemcsak módjukban állana, hanem kötelességük ' is volna beváltani ezeket az Ígéreteket, (vitéz Csicsery-Rónay István: Tegnap soknak tartották! — Egy hang a jobboldalon: A kisgazdapárt soknak tartotta! — Dulin Jenő: A konklúziónak tapsoltunk!) Hiszen a nemzeti munkatervben is benne van a telepítés, miért nem veszik elő? (Propper Sándor: Benne van a titkos választójog is!) A miniszterelnök úr ígéretei sokkal messzebbre menteik, mint ez a javaslat, felelős állásban lévő egyéneknek pedig ígéreteiket kötelességük megtartani. A miniszterelnök úr azonkívül Nagyatádi Szabó István örökségét is átvette. Abban az emlékkönyvben, amelyet Nagyatádi emlékére, tiszteletére kiadtak, olvastam, hogy Nagyatádi azt mondotta egy alkalommal: Gyula fiam, vigyázz a magyar parasztra. (Malasits Géza: Vigyáznak is a csendőrök! — Derültség.) Ha Nagyatádi Szabó István programmját megnézzük, azt látjuk, hogy bizony ez a Programm sokkal többre kötelezné az örököst, a miniszterelnök urat. A szociáldemokratapárt 1930-ban, amikor földbirtokpolitikai programmját megalkotta, összegyűjtötte minden egyes magyar pártnak földbirtokpolitikai programmját, a frakcióknak és egyéneknek célkitűzéseit is. Ebből a gyűjteményből olyasom fel Nagyatádi Szabó Istvánnak és az ő pártjának törekvéseit. A következőket mondja (olvassa): »Követeljük az állam részére a kisajátítási jog törvénybeiktatását, az egyházi, pénzintézeti, városi, községi és a többi összes kötöttbirtokokra nézve, ezeken kívül a 200 holdon felüli magánbirtokokra nézve is, valamint a háború alatt szer59*