Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-109
380 Az országgyűlés képviselőházának 1 Kálmán-féle időkből. — Zaj a bal- és jobboldalon.) ... első helyen kandidálja a helybeli nemzeti egység pártjának elnökét, a volt városbírót, a második helyen egy nyugdíjas öreg tanítót, a harmadik helyen egy másik nyugdíjas tanítót, szóval még két statisztát. (Dinnyés Lajos: Strohmann-rendszer! — Zaj.) Amikor ez történt, bent volt a névszerinti szavazást kérő kérvény. Erre való tekintet nélkül, a főszolgabíró elrendelte a választást, holott legfeljebb 150—200 ember volt bent a teremben és a folyosón és a*z emeletre vezető lépcsőn zsúfoltan állt a nép. A főszolgabírónak röntgen-szemmel kellett volna bírnia, hogy megállapíthassa, hogy ez a nagy tömeg mit akar. (Zaj a jobboldalon.) Benne van a törvény 79. §-ában, hogy a választás felkiáltás vagy szavazás útján történik és hogyha tíz választó szavazást kíván, az elnök azt elrendelni tartozik. Azon kezdem, hogy ha nem is lett volna benn a névszerinti szavazást kérő ív, akktor is kötelessége lett volna ezt elrendelni. (Zajos ellenmondások jobb felől.) Bocsánatot kérek, honnan tudja, hogy 2700 ember mit akar, honnan tudja, mit akar az, aki kinnt áll a piacon. (Meskó Rudolf: A törvény nem íria elő! — Zaj. — Egy hang a jobboldalon: Lehet elrendelni, de nem köteles.) Hangsúlyozóim, hogy a betódult nép nem volt mind választó. Senki sem ellenőrizte. Elhangzik egy éljen és erre az éljen szóra a főszolgabíró a Nep. helyi elnökét kijelenti megválasztott bíróinak, s az eskületételnél üdvözli, mint a nép bizalmának letéteményesét, s az újonnan kinevezett bíró megköszöni a népnek bizalmát. (Zaj.) Történt ez nem Mucsán, hanem egy nemes városban, amelynek nemesi diplomája ott fekszik a régi sárvári Öregvár levéltárában. 1329ben adta az Anjou-király ennek a városnak a nemeslevelet. Ennek a nemes városnak kiváltságlevelében benne van, hogy ez a város, Sárvár városa, függetlenül minden oligarcha főúrtól, a Kanizsayaktól, a Nádasdyaktól, bíráját szabadon választja. Hatszáz éven- keresztül ez a nemes város maga választotta bíráját. A múlt héten felállott itt az iparügyi miniszter úr, egy gyönyörű beszédet tartott az iparososztályról és arról a megbecsültetésről, amelyben joggal van része a magyar iparostársadalomnak. Kilencszáz tagot számlál az az ipartestület, egy kifogástalan, becsületes ember áll az élén és most jött abba a városba, alig pár hónapja az új főszolgabíró, aki nem m ismerheti a vátfos összetételét, (Egy hang jobbfelől: Jogerős?) Megfellebbeztük a határozatot, de idehozom ezt azért, mert tévesen magyarázzák az 1886: XXII. te. 77. §-át. Tiszta helyzetet kell itt teremteni. (Dinnyés Lajos: Kiskirályok!) Kérdem, uraim, miért kell ezt megcsinálni? Gyönyörű szép egység, békesség volt abban a városban, tíz esztendőn keresztül egy keresztényparti főispán állott annak a vármegyének az élén, nem volt ott semmiféle baj, elástunk mindenféle csatabárdot. (Baross Endre: Akkor is úgy választottak!) Egyetlenegy esetben sem történt, most pedig rendszerré vált. Ez ellen valamikép fel kell emelni szavunkat. A szabadságjogokat mégis csak tiszteletben kell tartani és nincs az az érdek, amiért a magyar nemzetnek legvelészületettebb jogát, a szabadságot lábbal tiporhatják. Nemrég olvastam Ravasz László gyönyörű 9. ülése 1936 március 18-án, szerdán. szép dolgozatát. Le van benne írva, analizálva van benne a magyar nép, a magyar faj karaktere. Megírja benne Eavasz László, hogy a magyar nemzet lelke mire reagál. Azt mondja: reagál a harangszóra, mert szereti Istenét és vallását, reagál a zengő trombitaszóra, mert kezében a kard és akárhová hívják, katonanemzet, szívesen megy. Reagál a muzsikára, tiszta a lelkiismerete, derűs a lelke, a csatába meghalni is dalolva megy. Reagál a pacsirtaszóra és úgy lép a barázdára, mintha Isten templomába menne, de, azt mondja, ez a szabadságszerető turáni faj nem reagál a parancsszóra, (Baross Endre: Meg kell tanítani! — Zaj a baloldalon.) ha indokolatlanul és jogtalanul éri, mert akkor felüti fejét és azt mondja: Csak azért is, eb ura fakó. Annál fájdalmasabb ez a jogtalan, igazságtalan, méltánytalan, békezavaró eljárás, mert éppen március idusának vigiliájának szomorú preludiuma volt. Ha így játszunk a szabadságjogokkal, attól tartok, hogy utolsó kincsünk tüzénél alig mernek melegedni a rab magyarok a megszállott területeken és alig lesz olajcsepp, amellyel reménységük tüzét és mécsesét szítani tudjuk. Kár, hogy nincs itt a t. belügyminiszter úr, akiről gyönyörű cikket írt a »Vasvármegye« című hírlap. Azt írta a belügyminiszter úrról, aki felé még az ellenzék részéről is elismeréssel szólunk, hogy (olvassa): »A (belügyminiszter, mikor közrendészeti intézkedéseket tesz, nem harmatozhatja mindig rózsavízzel a közönséget. Alkalmazkodnia kell egyrészt- pillanatnyi helyzetekhez, másrészt a kormányzat általános törekvéseihez. Ámde az olyan meszszebbre nyúló intézkedéseknél, ahol az övé az iniciatíva, mint például a speciális tárcajavaslatoknál, Kozma Miklós már csakugyan a maga képére formálhatja tervezeteit.« Ugyanakkor, amikor így ír a »Vasvármegye« a belügyminiszter úrról, a helyi lap így szólítja meg az újonnan kinevezett bírót (olvassa): »Községbíró úr! Ön a mai nappal a hivatalos hatalom jóvoltából elfoglalja Sárvár nagyközség legmagasabb hivatali tisztjének székét, a községbíró székét.« Azután konstatálja, hogy Sárvár polgársága szavazás nélkül maradt, akaratát nem nyilváníthatta az iparos, a gazda és a polgári társadalom óriási többsége. ! Ez a szegény város, azt mondhatnám, talán 30—35%-ában proletár lakosságai bír. Ott vannak a mi munkásaink, akik járták a külföldet és ne gondolják uraim, hogy ezek minden infekció nélkül tértek vissza. A polgárság, az iparosság, a gazdatársadalom, ez a gerinces, hazafiasság szempontjából teljesen megbízható társadalom volt az, amely helyét 1919 januárjában, februárjában és márciusában elsősorban állotta meg. Jól emlékszem rá, hogy amikor már minden vörösbe borult, március 15-ét 4— 500-an ünnepelték a gazdákkal és az iparosokkal és nem féltünk a vörös terrortól, (Éljenzés a középen.) pedig talán egész Dunántúlon ez a pici kis fészek volt az, ahol az akkori hadilőszergyárban, a műselyemgyárban a monarchiának majdnem minden kétségbeesett exisztenciája, desperádója volt összegyűjtve és állt ott előttünk. Ez a gazdatársadalom, ez az iparostársadalom megállta a helyét (Éljenzés jobbfelŐl és középen.) és ezt a méltatlan megbántást nem érdemelte meg. Nagyon szépen kérem az igen t. belügyminiszter urat és az ő képviselőjét, az államtitkár urat, hogy a megbántott
