Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-108
Az országgyűlés képviselőházának 108. ülése 1936 március 17-én, kedden. 349 amelynek ma tagadhatatlanul előtérben kell lennie. Ez a javaslat gondoskodik arról is, hogy olyan esetekben, amikor nem áll kellő tőke rendelkezésire, vagy pedig nem alkalmas megoldás valakinek azonnal tulajdonba juttatása, bérlettel, sőt örökbérlettel lehessen megoldani a kérdéseket és lehetővé teszi azt is, hogy az a bérlő egy bizonyos idő múlva és a vételár vagy becsérték bizonyos részének megfizetése után tényleg tulajdonába jusson annak a földnek. Amikor ezzel a törvényjavaslattal foglalkozom, azt hiszem teljesen mentesíteni tudom magamat a pártpolitikai keretektől és azt hiszem, hogy tisztán törvényhozói mivoltomból kifolyólag foglalok állást, mert ezekben a nehéz és súlyos időkben minden magyar képviselőre az a kötelesség vár, hogy tényleg csak ezt a gondolatot, a magyar nemzet, a magyar polgárság összességének érdekeit tartsa szem előtt. Tudom és belátom, hogy vannak nehézségek. Készséggel elismerem, hogy vannak hibák és ezeket a túloldalról könnyű felhozni. Végeredményben kritikával élni mindig kellemesebb és könnyebb. (Br. Berg Miksa: Ez a kötelességünk! )Nemi is vonom kétségbe, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Kötelesség kritizálni azt is, ami jó? — Zaj bal felől.) Ezt a nehéz állapotot és a külpolitikai helyzetet figyelemb evévé, — amelyről nem akarok szólni, mert azt tartom, hogy nem tartozik ide a Házba — az a nézetem, hogy tényleg félre kell tennünk mindent, ami elválaszt egymástól & össze kell fognunk. Ezeknek a kérdéseknek taglalásánál és tárgyalásánál le kell bontanunk a politikai válaszfalakat, amelyek esetleg egyik képviselőt a másiktól elválasztják, mert ha nem is tudunk tökéleteset alkotni, ha nem is tudunk olyat alkotni, ami mindnyájunk meggyőződése szerint a legjobb volna, az a fontos és az a lényeges, hogy tegyünk valamit. Ne topogjunk egy helyben, hanem tegyünk egy lépést előre. Cselekedjünk tényleg a nemzet javára és felvirágoztatására. Amikor ezt a javaslatot a magam részéről a legnagyobb örömmel üdvözlöm, ezt nemcsak abból a bizalomból folyólag teszem, amellyel a kormány iránt és annak elnöke iránt viseltetem, hanem annál a meggyőződésemnél fogva is, hogy törvényhozói kötelességem szerint járok el, amikor örömmel teszem magamévá ezt a javaslatot. Ez a javaslat hitem és meggyőződésem szerint tényleg hivatva van szolgálni a magyar mözőgazdaságmak, a magyar munkásnak, a magyar földdel foglalkozó kisbirtokosnak érdekeit. Ez a törvényjavaslat nagy lépést tesz előre arra felé, hogy ma tényleg föld nélkül és a legnagyobb nyomorban és nélkülözésben élő magyar testvéreinket a magyar földnek részeseivé tegye, abban az elgondolásban, hogy a magyar földnek részese százszorosan és ezerszeresen fog ragaszkodni a magyar hazához és részt fog venni a szebb és boldogabb magyar jövendőnek az előkészítésében. A javaslatot a magam részéről általánosságban elfogadom. (Éljenzés a jobboldalon és a középen.) . Elnök: A napirend tárgyalására megállapított idő letelt, a vitát ezért félbeszakítom. Javaslatot teszek arra vonatkozólag, hogy a Ház legközelebbi ülését holnap délután négy órakor tartsa és annak napirendjére tűzze ki: a ma í tárgyalt törvényjavaslat vitájának folytatását. Méltóztatnak napirendi javaslatomat elfogadni? (Igen!) A Ház az elnök napirendi javaslatát elfogadja. Következik az Indítvány- és interpellációskönyv felolvasása. Az indítványkönyvbe újabb bejegyzés nem történt. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációskönyvet felolvasni. Veres Zoltán jegyző (olvassa): 1. Báró Berg Miksa — a belügyminiszterhez — a tiszaeosegi üldöztetések és törvénytelenségetk tárgyában; 2. Czermann Antal — a földmívelésügyi miniszterhez — a borellenőrzésnél alkalmazott rendszer és felszámított díjak tárgyában; 3. Takács Ferenc — a földmívelésügyi miniszterhez — az Országos Falusi Kislakásépítési Szövetkezet közérdekellenes működéséről; 4. Dulin Jenő — a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterhez — Gáspárdy Elemér kinevezése, illetve nyugdíjazása tárgyában; 5. Huszár Mihály — a belügyminiszterhez — a sárvári bíró választás tárgyában. Elnök: Ezzel kapcsolatban bejelentem, hogy a felsorolt képviselő urak — báró Berg Miksa képviselő úr kivételével, aki írásbeli interpellációt jegyzett be — interpellációikat a holnapi ülésen fogják szóval megindokolni. Javaslom egyúttal, hogy az interpellációk meghallgatására hét órakor térjünk át. Méltóztatnak javaslatomat elfogadni? (Igen!) A Ház így határoz. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvéneik felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni. Veres Zoltán jegyző (felolvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Van valakinek észrevétele a felolvasott jegyzőkönyvre? (Nines!) Ha nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik este 7 óra 53 perckor.) Hitelesítették : © Kolossváry László s. k. Endre Zsigmond s. k. naplóMralő~bizoU»ági tagok. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VI. 53