Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-106

280 Az országgyűlés képviselőházának 106. ülése 1936 március 12-én, csütörtökön. itassa meg azt, akivel együtt fog dolgozni, Végre is neki személyes felelőssége ez. Ennek következtében ezt az indítványt elfogadom. Váasonyi János igen t. képviselőtársam a kollektivizmus és az individualizmus szempontjából bírálta ezt a törvényjavaslatot. Nem tudok belemenni az elbírálásnak: ebbe a formájába és választ sem tudok adni, mert reám igazán meglepetésszerűen hatott,, (hogy ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban ez a gondolat egyáltalában felmerülhetett. Nem látom ebben ia törvényjavaslatban sem a kollektivizmus, sem aa individualizmus tendenciáját, én egészségügyi tendenciát látok benne. A felszólalások során felmerült az az aggodalom, hogy ia városoknál és a községeknél nehézségekbe fog ütközni az orvosi fizetésekhez szükséges költségek; behajtása. Tisztázni szeretném ezt a kérdést: itt nines szó arról, hogy valamely város, vagy község, szóval közület,, többkiadásra köteleztessék. Eddig is megvoltak nekik ezek a kiadásaik és fizették: eddig ás; ezentúl neon fognak többet fizetni, esiak azokat a terheiiket tartják meg, amelyeket eddig is viseltek. T. Ház! A fentiekben a magam részéről kimerítettem mindazt, amit a törvényjavaslattal kapcsolatban általánosságban mondani és felelni kívántam.^ Meg vagyok róla győződve, hogy ez a törvényjavaslat a preventív orvosi szolgálat ellátásának alapjává fog válni. A preventív orvosi szolgálat és a népegészségügy egy igen tekintélyes része azon múlik, hogy azok az orvosok, akik ezt a szolgálatot ellátják, mennyire felkészültek, mennyire lelkiismertesek és mennyire függetlenek. Ez a törvényjavaslat egy külön erre a szolgálatra specializált orvosi gárdát nevel és ez a specializálódás a preventív orvosi szolgálat felé Európaiszerte mindenütt a világon jelentkezik és mutatkozik. Ez egy külön nagy tudománnyá változik, amelynek alapja kétségtelenül az általános orvosi tudás és gyógyítási praxis. De azután a specializálódás történik és a preventív orvosi szolgálat éppen olyan szakszerűvé válik, mint ahogyan szakorvos a szemorvos vagy szakorvos az operatőr. A preventív orvos tehát ugyanezen elbírálás alá esik a tudomány szempontjából. A felkészültség hozzá meglesz, mert két tanulmányi retortán megy keresztül mindenki, aki a tisztiorvosi tisztet el akarja érni. Természetes, hogy a törvényjavaslat toleráns és tolerál ötesztendei átmeneti időt. Erre szükség van, mert nem is tudnánk talán egyszerre ennyi hallgatóval lehallgattatni a szükséges tanfolyamokat, ha a törvénynek ez a része azonnal életbe lenne léptetve. Meg vagyok róla győződve, hogy ez a törvényjavaslat hatásában nagyon hasznos és üdvös lesz. Talán nem is méltóztatnak gondolni, hogy eddig mennyi nehézséggel és bajjal kellett megküzdenie annak az orvosi karnak, amely el akart valamit érni a preventív orvosi szolgálat terén. Ezentúl nem fog többet előfordulni, hogy egy egészségügyi intézmény látogatására kimenő tisztiorvos előtt becsukják az ajtót, azt mondván, hogy az úrnak pedig hozzánk semmi köze; pedig ez az eset nem egyszer, nem kétszer, hanem számos esetben fordult eddig elő. És nem fog előfordulni az, hogy intézményeknél, amelyek közadakozásból vagy állami segélyből élnek, mindenkinek legyen ingerenciája az orvosi kinevezésekre, csak éppen a belügyminiszternek nem és annak a hatóságnak nem, amely úgy a végzett munka, mint a költségek felhasználása szempontjából ellenőrzést gyakorolni köteles. T. Ház! Nyugodt lelkiismerttel bocsátom útjára ezt a törvényjavaslatot és köszönetet mondva a felszólalt képviselő uraknak, akik valamennyien a javítás és az előrevitel jegyében beszéltek, tisztelettel kérem, hogy azt elfogadni szíveskedjenek, (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik Takács Ferenc képviselő úr! Takács Ferenc: T. Képviselőház! Nagyon szerettem volna a miniszter úr előtt beszélni, mert olyan kérdéssel kívánok foglalkozni, amelyet a törvényjavaslat egyáltalán nem érint. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt beszédemnek erre a részére rátérnék, kénytelen vagyok megállapítani, hogy az ország egészségügyi elmaradottságáért a régi kormányzatok is felelősek. Az államháztartás és a községi háztartások kedvezőbb helyzete idején kellett volna már ezekkel a kérdésekkel foglalkozni és akkor ma már kétségtelenül sokkal előbb lehetnénk, mint ahol vagyunk. Azok a súlyos mulasztások azonban, amelyeket az előző kormányok már elkövettek, csak fokozottabb munkával, fokozottabb tevékenységgel hozhatók be. A javaslattal kapcsolatosan beszélni kívánok a tanyai népesség egészségügyi viszonyairól, természetesen és magától értetődően a falusi lakosság egészségügyi viszonyairól is. A községek közül azokkal, amelyeknek lakossága az 5000-ret eléri vagy méghaladja, a javaslat foglalkozik és ezeknél a községeknél kötelezővé teszi, hogy orvosokat alkalmazzanak, orvosi állásokat rendszeresítsenek. A tanyai lakosság egészségügyi gondozását és orvosi ellátását illetően azonban egy szót sem találtam a törvényjavaslatban és a miniszter úr mostani beszédében sem tért ki erre a kérdésre és egyáltalában semmiféle biztatást nem adott a tekintetben, hogy ezen a téren is változás fog beállani. Hivatkozhatom Johann államtitkár úrra, aki ezzel a kérdéssel a szegedi tanyai kongresszuson foglalkozott 1933-ban és az ő beszédéből való a következő adat. Az 1930. évi népszámlálási adatok szerint — mondja Johann államtitkár úr — Magyarország 8,683.740 főnyi lakosságából 2,879.395 lakott városokban és 5,804.345 járásokban, tehát vidéken, falvakban és tanyákon, vagyis az ország lakosságának több mint kétharmada, közel 70%-a lakik vidéki, falusi viszonyok között. Ezt tovább analizálva kiderül, hogy a vidéki lakosságból 1,604.847 fő lakott 1930-ban külterületeken, pusztákon, tanyákon, ami az ország lakosságának 209%-a. Az ország lakosságának tehát több mint egyötöde az államtitkár úr megállapítása szerint tanyákon lakik, olyan területeken, amely területek egészségügyi szempontból teljesen és abszolúte elhanyagoltak, olyan területeken, ahol az egészségügyi gondozás a legnehezebb s éppen ezeken a legnehezebb és legelhanyagoltabb területeken kellene véleményem szerint a lehető leggyorsabban foganatosítani az intézkedéseket. A Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara igazgatója, aki a tanyai kérdésekkel már hivatásánál fogva kell, hogy sokat foglalkozzék, de aki nemcsak hivatásából kifolyóan foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, — ismerem az idevonatkozó írásait és ezért mondom ezt — hanem mint érzőlelkü ember is nyúl ezekhez a kérdésekhez, tehát nemcsak mint tisztviselő, hanem mint