Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-104
Az országgyűlés képviselőházának 10 M. az) állami rendszerű V— VIII. fizetési osztályba kell sorozni. A fizetési osztályba sorozás részleteit a belügyminiszter — a pénzügyminiszterrel egyetértően — állapítja meg.« Erre a kifejezésre vonatkozóan, hogy: »a pénzügyminiszterrel egyetértően«, szomorú tapasztalataink vannak a pénzügyminiszter urakkal kapcsolatban. Ök ugyanis mindig spórolnak, de különösen ott spórolnak, ahol nem lenne szükség spórolásra. Nagyon jól tudom, hogy a belügyminiszter úr és az államtitkár úr tárgyalásokat folytattak a pénzügyminiszter úrral. Ezek a tárgyalások azonban zárt ajtók mögött történtek és eddig még ezekből a bizalmas tárgyalásokból (Horváth Zoltán: Zárt ajtó, zárt kassza!) — valószínűleg zárt kassza is volt a pénzügyminiszter úr részéről — nem szivárgott ki semmi, (vitéz Kozma Miklós belügy miniszr ter: Ami ritka eset!) A jelen esetben bekövetkezett ez a iritka eset, hogy nem szivárgott semani sem ki. Éppen azért a tisztiorvosi karban az a feltevés is felmerülhetett — és bizonyára fel is merült — hogy most az átminősítéssel kapcsolatban lesznek anomáliák. Vannak ugyanis olyan tisztifőorvosok és járási tisztiorvosok, akik 30 esztendeje, vagy még' régebben szolgálnak: ezeket most beveszik a VIII. fizetési osztályba. Arra kérem a belügyminiszter urat, hogy ezt a szolgálati időt valami úton-módon méltóztassék a szakszerűségnél is honorálni. Jogászi téren volt már arra precedens, hogy bírói kinevezéseknél egészen rövid szolgálati időt, 8—10 esztendei ügyvédi praxist minden nagyobb nehézség nélkül beszámítottak. Szeretném, ha ezek a tisztiorvosok — akik közül nagyon sokan 20—30 év óta szolgálnak — nem maradnának a VIII. fizetési osztályban, hanem azok, akik megérdemlik, jogosan számíthassanak arra, hogy a VII., vagy a VI. fizetési osztályba bekerülnek, (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Olyan jó lesz, hogy nem is hiszi el a képviselő úr! — Derültség.) T. belügyminiszter úr, végtelenül örülök ennek a bíztató kijelentésnek, de mondom, mi azt nem tudhatjuk, hogy mi történt a zárt ajtók mögött. Mi szerény ellenzékiek csak arról tudunk, omit a kezünkbe kaptunk, tehát csak azt bírálhatjuk és arra tehetjük meg észrevételeinket, amit tudunk. Mindenesetre megnyugvással veszem tudo(raásul a belügyminiszter úrnak ezt a kijelentését, amelyben volt szíves kilátásba helyezni azt, hogy lesz arra alkalom, hogy nemi a VIII. fizetési osztályban maradnak ezek az orvosok, hanem az arra érdemesebbek magasabb fizetési osztályba is kerülhetnek. (Horváth Zoltán: Még az V.-tbe is!)) Ugyanennek a szakasznak a negyedik bekezdésében az áll, hogy: »A m. kir. tisztif őorvos és a m. kir. tisztiorvos magángyakorlatot nem folytathatnak; mellékfoglalkozásukat a belügyminiszter a rendeletben szabályozza.« Itt van megint a belügyminiszter úr! (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Hát ki szabályozza,, ha nem a belügyminiszter?) Mondom, ha a belügyminiszter úr garantálja azt, hogy belügyminiszter lesz addig, amíg ez a törvény érvényben lesz, akkor leülök és elfogadom a törvényjavaslatot. Ez a törvényjavaslat ellenben a jövő törvényjavaslata és a távoli jövőben elbírálás alá fog kerülni az, hogy mennyi lesz az az összeg, amit a magángyakorlat megváltása címén ezek a tisztifőorvosok és a tisztiorvosok kapni fognak, (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Semmi garancia!) Éppen ez a baj, hogy garancia nincs. ülése 1936 március 10-én, kedden. 229 Hasonlóképpen teljesen homályban vagyunk azt a kérdést illetőleg, hogy milyen álláspontot fog elfoglalni a belügyminiszter úr az uradalmi orvosi állás kérdésében, a háziorvosi állás kérdésében, (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Az gyógyít! Az mind nem lehet!) az Oti. és az Otba. ügyében. Ez mind nem lehet? Most felhozok egy dolgot a tisztiorvosokkal kapcsolatban. Amint méltóztatik tudni, az orvosi eskü kötelezi az orvost arra, hogy első segélyt nyújtson, (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Természetes!) Az életből fogok példákat felhozni. Ki fog szállni egy tisztiorvos — akár a tisztifőorvos, akár a városban lévő tisztiorvos — valahová. Ismerjük a mai nyomorúságos helyzetet és így természetesnek tarthatjuk, hogy ott egymásután fognak jelentkezni első segélynyújtásra a betegek légiói, akik sub titulo első segélynyújtás, igénybe fogják venni éppen az orvosi esküre való hivatkozással a tisztiorvos szolgálatát. Én itt elsősorban a vidéki állapotokra gondolok. Vidéken a vármegyei tisztifőorvosoknak sokszor van ebben részük és sokszor tapasztalják azt, hogy kiszállásaik alkalmával egymásután jönnek oda a betegek sub titulo első segélynyújtás. Mondom, egész úzus fog ebből kifejlődni, úgyhogy végeredményben a tisztiorvos, aki hivatalos útját végzi, nem fogja tudni effektív dolgát elvégezni az ilyen első segélynyújtások miatt. Kérem a belügyminiszter urat, hogy rendeletében ebben az irányban is méltóztassék intézkedni. Én felvetem ezt a kérdést, ismervén a viszonyokat; tudom, hogy lesz majd erre eset. Nagyon helyesnek tartom a törvényjavaslatnak azt a rendelkezését, hogy a belügyminiszter úr a 3. § 2. bekezdésében azt mondja, hogy (olvassa): »A belügyminiszter a tisztiorvosi tennivalók ellátását több törvényhatóság területén egy tisztifőorvosra, a tisztiorvosi tennivalók ellátását ugyanabban a vármegyében több járás és több megyei város területén egy tisztiorvosra bízhatja.« Mint az adatok is bizonyítják, nagy anomáliák vannak e tekintetben; a megyei városok és a tisztiorvosi kerületek között igen nagy aránytalanságok vannak és míg az egyik tisztiorvosnak alig van dolga, addig a másik éjt-napot eggyé téve dolgozik, mert olyan nagy a kerülete, a járása. Ez a rendelkezés módot fog adni arra, — amit nagyon helyesnek tartok — hogy a belügyminiszter úr e téren rendeletileg kiegyenlítse a munkaköröket, kiegyenlítse a tisztiorvosi kerületeket. A 6. §. azt mondja, hogy a tisztifőorvos és a tisztiorvos ellen fegyelmi eljárás elrendelésére és állásától felfüggesztésére a belügyminiszter, a főispán és a közigazgatási bizottság jogosult. T. belügyminiszter úr, f bármenynyire tisztelettel adózom is a főispáni kar illusztris tagjainak, én politikumot látok ebben a kérdésben. Amint méltóztatik tudni, _— s van is ebben valami — napjainkban, sajnos, azt kell mondanom, a főispán politikailag exponált egyén, (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Mindig az volt!) De politikai exponáltsága annyira nem volt kidomborítva, mint napjainkban. (Horváth Zoltán: Pártelnökök!) En indítványt nyújtottam be abban az irányban, hogy méltóztassék valami más utat-módot keresni a kérdés megoldására, de a főispánnak ne méltóztassék ezt a jogot megadni. A magám részéről — mondom — tisztelettel vi-