Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-97

8 Az országgyűlés képviselőházának 97. ülése 1936 február 26-án, szerdán. tos felelősség elvét. Védelmet kérünk a nyom­dászok számára, mert az az elv, hogy szándék nélkül senki sem követhet el bűnt, a nyomdá­szokra fennáll, ez az ipari novella pedig a nyomdászokat, sajnos, különösen nehéz hely­zetbe hozza. (Surgóth Gyula: Van gondatlan­sági cselekmény, nemcsak szándékos!) A leg­gondosabb nyomdász sem képes megítélni azt, hogy az a szöveg, amelyet, szedésre átadtak neki, esetleg beleütközik valamelyik tör­vénybe, mert a nyomdász nem jogász. Legfel­jebb négy középiskolát végzett, nem tudja megítélni azt, hogy az a szöveg, amelyet szed, beleütközik-e valamilyen törvény valamelyik szakaszába. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalotn. — Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Ez mind csak lehetőség!) Az a vigasztaló körül­mény, hogy a miniszter úr igéretét bírjuk és ez a közbeszólása is megerősíti azt a vélemé­nyünket, hogy nyomatékosan az iparhatóság kezébe lesz letéve az, hogy milyen esetek ezek. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: A tör­vény mondja meg!) Ez nagyon nagy lehetősé­geket nyújt... (Bornemisza Géza iparügyi mi­niszter: Meg kell vizsgálni az eseteket! — Hor­váth Zoltán: A »cselekmény« szó helyett a vétség vagy a bűntett szót kellene beletenni a szövegbe. Ez volna a jogászias fogalmazás! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Drozdy Győző: T. Ház! Most pedig egy olyan kérdésre térek át, amelyről már igen sok szó hangzott el ebben a Házban a közel­múltban és ez a fogtechnikusok kérdése. Az orvosi kamarákról szóló törvény tárgyalása­kor elfogadott a Ház egy szakaszt, a kuruzs­lásról szóló szakaszt, amelynek értelmében^ a fogtechnikusi kar leteheti munkásszerszámát. Ennek a törvénynek az életbelépte után Ma­gyarországon egy iparral kevesebb lesz, vagy pedig ez az ipar vissza fog^ fejlődni, el fog korososodni, úgyhogy tekintélyes számú ma­gyar állampolgár lesz kénytelen vándorbotot venni a kezébe, vagy pedig új életet lesz kénytelen kezdeni. Nevezetesen Magyarorszá­gon van 800 fogtechnikusmester, 800 segéd és 400 inas; ez összesen 2000 ember, aki legalább 5000 lelket reprezentál. Ez az 5000 lélek az igen t. iparügyi 'miniszter úrnak az árvája. 5000 fog­technikus árvája van az igen t. miniszter úr­nak és mi azt kérjük, hogy ne hagyja el­veszni ezeket az árvákat. Ezek a fogtechniku­sok >i'S magyar iparosok s ezeket is meg kell védelmeznie valakinek. En ismerem az igent. miniszter úrnak e tekintetben a felfogását. (Horváth Zoltán: Megint csalódni fogsz! — Br. Berg Miksa: Nem örökéletű! Jöhet más mi­niszter is!) Remélem, addig nem jön más mi­niszter, amíg a jelenlegi miniszter úr nem se­gít a bajon. Nem is szeretném, ha más minisz­ter jönne. Az az egy egészen bizonyos, hogy itt segí­teni kell, mert nemcsak a fogtechnikusok sorsa fontos itt, hanem fontos itt az a körülmény is, amit a legutóbbi ifjúsági közegészségügyi ki­állításon láttunk, hogy a fogszú valóságos nemzeti betegséggé vált Magyarországon. Mi falusi emberek látjuk azt, hogy a fogszú any­nyira elterjedt, annyira elharapódzott, hogy a lakosságnak már 20%-a sem épfogú. Látunk fogsornélküli embereket, öreg magyarokat rá­gicsálni a száraz kenyeret. Amikor tehát a fogszú valósággal népbetegséggé vált ebben az országban, akkor igenis minden lehetősé­get fel kell használnunk arra, hogy ezt a be­tegséget minél előbb megszüntessük és minél több orvoslási lehetőséget nyújtsunk az em­bereknek. Most, amikor az orvosi kamaráról szóló törvénynek a végrehajtási utasítása is már el­készül, de amikor még nem tudjuk, hogy az milyen szigorúsággal viszi keresztül az emlí­tett szakaszban foglaltakat, ismételten meg kell kérnem a miniszter urat, mint ahogyan már a múlt héten volt szerencsém őt egy kül­döttség élén erre megkérni, hogy mint ipar­ügyi miniszter, vegye védelmébe ezeket a fog­technikusokat és hathatós szavával álljon a belügyminiszter úr elé és mondja meg neki, hogy valamiképpen meg kellene kegyelmezne ennek a 2000 embernek is. Hiszen a.kívánsá­guk olyan csekély és olyan kevéssel megelég­szenek. Voltaképpen két kis dolog az, amivel ki lehetne elégíteni ezt a kart. Az első az lenne, hogy akik már 1911-ben is ezen a pá­lyán működtek, azok vizsgára bocsáttassanak es ha a vizsgát sikerrel kiállották, tovább foly­tathassák eddigi mesterségüket ugyanabban a mederben, amint azt eddig folytatták. A má­sik kívánság pedig az, hogy azoknak, akik nem bocsáttatnak vizsgára, de ezen a pályán mű­ködnek, engedtessék meg a rendelő felekkel való személyes kapcsolat, személyes érintke­zés, hogy úgy, amint ma joga van az orvosnak a fogbeteggel beszélni, azzal értekezni és a íogmunkát az iparosnak kiadni, joga legyen a fogtechnikusnak is beszélni a fogbeteggel és azt mondani neki: hallod, barátom, menj el ehhez a fogorvoshoz — és az a fogorvos a maga rendelését majd megteszi, de a fog nézve, arra nézve, amit a fogtechnikus készít, amivel ő dolgozik, őmaga alkudjon meg a ren­delővel, a féllel, mert tűrhetetlen állapot, hogy ezek a szegény fogtechnikusok azt a munkát, amelyet végeznek, átadják a fogorvosoknak, akik 5—6-szorosát, de talán 10-szeresét is elké­rik a betegtől annak az árnak, amelyért az a szegény kisiparos nekik szállított. Ha a teljes megélhetést nçm is adjuk meg ezeknek az embereknek, ez a helyzet mégis csak nagyon furcsa. Valósággal bedolgozó ipa­rosokká degradálódnak így a fogtechnikusok, akik a szó szoros értelmében szeretnének is bedolgozni, de nem lehet nekik. Hasonlít a helyzetük ahhoz, amit Texasban láttam egy­szer egy hatalmas nagy farmüzemen, amelyi­ken a gazda először végigvezette hatalmas nagy marhaállományát és amikor a marhák a kövér, gazdag, jó füvet mind lelegelték, ugyanaz a gazda ráengedte a birkanyáját, hogy a megmaradt ösztövér maradványokon rágcsáljanak a birkák. így vagyunk itt is a fogorvosok és a fogtechnikusok kérdésével: legalább azt a kis megmaradt részt kellene biztosítani a fogtechnikusoknak. Nagyon örülök, hogy a miniszter úr már ígéretet is tett arra vonatkozólag, hogy ebben a tekintetben átirattal fog fordulni a belügy­miniszter úrhoz, (Dulin Jenő: Igazságos do­log!) hogy megértéssel, jóindulatúan, igazsá­gos, szociális érzékkel rendezzük végre ezt a nehéz kérdést. (Dulin Jenő: Egy szegény em­ber már meg is bolondult ezek közül a fog­technikusok közül!) Most értem el beszédem legfontosabb ré­széhez, t. Ház, a törvényjavaslat gerincéhez, az ipartestületi szervezet kiépítésének kérdésé­hez. A 25. szakasz intézkedik arról, hogy a mi­niszter úr, ha szükségét látja, egyes területe­ket lekapcsolhat a régi ipartestületektől, más ipartestületekhez kapcsolhat, régi ipartestüle­teket megszüntethet, újakat kreálhat. Ebben a

Next

/
Oldalképek
Tartalom