Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-97
8 Az országgyűlés képviselőházának 97. ülése 1936 február 26-án, szerdán. tos felelősség elvét. Védelmet kérünk a nyomdászok számára, mert az az elv, hogy szándék nélkül senki sem követhet el bűnt, a nyomdászokra fennáll, ez az ipari novella pedig a nyomdászokat, sajnos, különösen nehéz helyzetbe hozza. (Surgóth Gyula: Van gondatlansági cselekmény, nemcsak szándékos!) A leggondosabb nyomdász sem képes megítélni azt, hogy az a szöveg, amelyet, szedésre átadtak neki, esetleg beleütközik valamelyik törvénybe, mert a nyomdász nem jogász. Legfeljebb négy középiskolát végzett, nem tudja megítélni azt, hogy az a szöveg, amelyet szed, beleütközik-e valamilyen törvény valamelyik szakaszába. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalotn. — Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Ez mind csak lehetőség!) Az a vigasztaló körülmény, hogy a miniszter úr igéretét bírjuk és ez a közbeszólása is megerősíti azt a véleményünket, hogy nyomatékosan az iparhatóság kezébe lesz letéve az, hogy milyen esetek ezek. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: A törvény mondja meg!) Ez nagyon nagy lehetőségeket nyújt... (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Meg kell vizsgálni az eseteket! — Horváth Zoltán: A »cselekmény« szó helyett a vétség vagy a bűntett szót kellene beletenni a szövegbe. Ez volna a jogászias fogalmazás! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Drozdy Győző: T. Ház! Most pedig egy olyan kérdésre térek át, amelyről már igen sok szó hangzott el ebben a Házban a közelmúltban és ez a fogtechnikusok kérdése. Az orvosi kamarákról szóló törvény tárgyalásakor elfogadott a Ház egy szakaszt, a kuruzslásról szóló szakaszt, amelynek értelmében^ a fogtechnikusi kar leteheti munkásszerszámát. Ennek a törvénynek az életbelépte után Magyarországon egy iparral kevesebb lesz, vagy pedig ez az ipar vissza fog^ fejlődni, el fog korososodni, úgyhogy tekintélyes számú magyar állampolgár lesz kénytelen vándorbotot venni a kezébe, vagy pedig új életet lesz kénytelen kezdeni. Nevezetesen Magyarországon van 800 fogtechnikusmester, 800 segéd és 400 inas; ez összesen 2000 ember, aki legalább 5000 lelket reprezentál. Ez az 5000 lélek az igen t. iparügyi 'miniszter úrnak az árvája. 5000 fogtechnikus árvája van az igen t. miniszter úrnak és mi azt kérjük, hogy ne hagyja elveszni ezeket az árvákat. Ezek a fogtechnikusok >i'S magyar iparosok s ezeket is meg kell védelmeznie valakinek. En ismerem az igent. miniszter úrnak e tekintetben a felfogását. (Horváth Zoltán: Megint csalódni fogsz! — Br. Berg Miksa: Nem örökéletű! Jöhet más miniszter is!) Remélem, addig nem jön más miniszter, amíg a jelenlegi miniszter úr nem segít a bajon. Nem is szeretném, ha más miniszter jönne. Az az egy egészen bizonyos, hogy itt segíteni kell, mert nemcsak a fogtechnikusok sorsa fontos itt, hanem fontos itt az a körülmény is, amit a legutóbbi ifjúsági közegészségügyi kiállításon láttunk, hogy a fogszú valóságos nemzeti betegséggé vált Magyarországon. Mi falusi emberek látjuk azt, hogy a fogszú anynyira elterjedt, annyira elharapódzott, hogy a lakosságnak már 20%-a sem épfogú. Látunk fogsornélküli embereket, öreg magyarokat rágicsálni a száraz kenyeret. Amikor tehát a fogszú valósággal népbetegséggé vált ebben az országban, akkor igenis minden lehetőséget fel kell használnunk arra, hogy ezt a betegséget minél előbb megszüntessük és minél több orvoslási lehetőséget nyújtsunk az embereknek. Most, amikor az orvosi kamaráról szóló törvénynek a végrehajtási utasítása is már elkészül, de amikor még nem tudjuk, hogy az milyen szigorúsággal viszi keresztül az említett szakaszban foglaltakat, ismételten meg kell kérnem a miniszter urat, mint ahogyan már a múlt héten volt szerencsém őt egy küldöttség élén erre megkérni, hogy mint iparügyi miniszter, vegye védelmébe ezeket a fogtechnikusokat és hathatós szavával álljon a belügyminiszter úr elé és mondja meg neki, hogy valamiképpen meg kellene kegyelmezne ennek a 2000 embernek is. Hiszen a.kívánságuk olyan csekély és olyan kevéssel megelégszenek. Voltaképpen két kis dolog az, amivel ki lehetne elégíteni ezt a kart. Az első az lenne, hogy akik már 1911-ben is ezen a pályán működtek, azok vizsgára bocsáttassanak es ha a vizsgát sikerrel kiállották, tovább folytathassák eddigi mesterségüket ugyanabban a mederben, amint azt eddig folytatták. A másik kívánság pedig az, hogy azoknak, akik nem bocsáttatnak vizsgára, de ezen a pályán működnek, engedtessék meg a rendelő felekkel való személyes kapcsolat, személyes érintkezés, hogy úgy, amint ma joga van az orvosnak a fogbeteggel beszélni, azzal értekezni és a íogmunkát az iparosnak kiadni, joga legyen a fogtechnikusnak is beszélni a fogbeteggel és azt mondani neki: hallod, barátom, menj el ehhez a fogorvoshoz — és az a fogorvos a maga rendelését majd megteszi, de a fog nézve, arra nézve, amit a fogtechnikus készít, amivel ő dolgozik, őmaga alkudjon meg a rendelővel, a féllel, mert tűrhetetlen állapot, hogy ezek a szegény fogtechnikusok azt a munkát, amelyet végeznek, átadják a fogorvosoknak, akik 5—6-szorosát, de talán 10-szeresét is elkérik a betegtől annak az árnak, amelyért az a szegény kisiparos nekik szállított. Ha a teljes megélhetést nçm is adjuk meg ezeknek az embereknek, ez a helyzet mégis csak nagyon furcsa. Valósággal bedolgozó iparosokká degradálódnak így a fogtechnikusok, akik a szó szoros értelmében szeretnének is bedolgozni, de nem lehet nekik. Hasonlít a helyzetük ahhoz, amit Texasban láttam egyszer egy hatalmas nagy farmüzemen, amelyiken a gazda először végigvezette hatalmas nagy marhaállományát és amikor a marhák a kövér, gazdag, jó füvet mind lelegelték, ugyanaz a gazda ráengedte a birkanyáját, hogy a megmaradt ösztövér maradványokon rágcsáljanak a birkák. így vagyunk itt is a fogorvosok és a fogtechnikusok kérdésével: legalább azt a kis megmaradt részt kellene biztosítani a fogtechnikusoknak. Nagyon örülök, hogy a miniszter úr már ígéretet is tett arra vonatkozólag, hogy ebben a tekintetben átirattal fog fordulni a belügyminiszter úrhoz, (Dulin Jenő: Igazságos dolog!) hogy megértéssel, jóindulatúan, igazságos, szociális érzékkel rendezzük végre ezt a nehéz kérdést. (Dulin Jenő: Egy szegény ember már meg is bolondult ezek közül a fogtechnikusok közül!) Most értem el beszédem legfontosabb részéhez, t. Ház, a törvényjavaslat gerincéhez, az ipartestületi szervezet kiépítésének kérdéséhez. A 25. szakasz intézkedik arról, hogy a miniszter úr, ha szükségét látja, egyes területeket lekapcsolhat a régi ipartestületektől, más ipartestületekhez kapcsolhat, régi ipartestületeket megszüntethet, újakat kreálhat. Ebben a
