Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.
Ülésnapok - 1935-103
Az országgyűlés képviselőházának 10 esit, mint a ló!) Ez nem azt jelenti. Tulajdonképpen arról van szó, hogy az ipartestületekbe kapcsolódjanak bele ezek a segédek. Nem a eéhrendszer hibáit akarjuk visszaállítani, hanem azokat az előnyöket, amelyek akkor beváltak (Müller Antal: Nem ismerik be, hogy voltak a céhrendszernek előnyei!) és amelyek modernizálva minden körülmények között az ipar fejlődését fogják előmozdítani. (Farkas István: Sógorság és komaság volt! — Zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget. — vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Halljuk!) Még hosszasabban hellène foglalkoznom az egyes kérdésekkel, tekintettel azonban arra, (Farkas István: Hogy úgyis hiába beszélünk!) hogy az eddigi vita során eléggé kimerítették a témát, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ügy van!) még csak egyetlenegy momentumra vagyok bátor felhívni az iparügyi miniszter úr figyelmét, amely igazán részletkérdés, de rendkívül fontos. Ez az iparügyi törvényjavaslat a hadirokkant és az ipari rokkant kéményseprőknek kedvezményt biztosít a munkaidő megállapításánál. Az 1922 :XII- te. 63. §-ának harmadik bekezdése szerint a hadirokkantaknál, illetve az ipari rokkantaknál kedvezményesen kell számítani a gyakorlatot, amennyiben az illető rokkantsága meghaladja a 30%-ot. Ebben a tekintetben bizonyos ellentét származott á későbbi 2700/1922. sz. M. E. rendelet és a rokkanttörvény folytán, amely rokkanttörvény első, második, harmadik és negyedik járadékosztályú, vagyis 25, 50, 75 és 100%-os járadékosztályú hadirokkant-kategóriákat állapít meg. Így tehát az 1922. évi ipari novellában megállapított 30%-ot meghaladó rokkantságnál, vagyis például 31%-nál már kedvezményesen kell számítani a gyakorlatot, viszont most nincsen 30%-os, hanem csak 25, 50%-os .. . (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Az ipari rokkantaknál van!) Éppen ez az, igen t. iparügyi miniszter úr, az ipari rokkantaknál megvan, a hadirokkantaknál azonban nincsen meg. A hadirokkantak tehát hátrányosabb helyzetbe jutottak, mint az ipari rokkantak, mert míg most az ipari rokkantaknál 31%-os rokkantság esetén már kedvezményes számításnak van helye, addig a hadirokkantnál a hadirokkantsági törvényben megállapított osztályozás folytán csak 50%-nál kezdődik az újabb kategóriára vonatkozó számítás. Ezt méltóztassék talán megfontolás tárgyává tenni, mert lehetetlenség, hogy azért, mert az 1922. évi ipari novella és a rokkantsági törvény nem vette észre ezt a differenciát, a hadirokkant hátrányosabb helyzetbe jusson, mint az ipari rokkant. Ezek előrebocsátása után a törvényjavaslatot, amely meggyőződésem szerint az iparosság érdekeit szolgálja és amelyet az iparosság is örömmel fogadott, általánosságban én is elfogadom. (Elénk helyeslés és taps jobb felöl.) Elnök: Szólásra következik if j. Balogh István képviselő úr! Ifj. Balogh István: T. Képviselőház! Abban az előnyös helyzetben vagyok, hogy a miniszter úr után tudok beszélni, úgyhogy akár bele is kapaszkodhatnék azokba a szavakba, amelyeket a tegnapi miniszteri beszédben hallottunk, de tekintettel arra, hogy minden idő drága és felesleges is volna az időt ezzel tölteni, nem teszem ezt, annál is inkább, mert a miniszter úr beszédét ugyanarra alapította, amit az eddig hozzászólott képviselőtársaim elmondottak. így inkább azokkal a gondolatok'. ülése 1936 március 6-án, pénteken. 169 kai foglalkozom, amiket Debrecenben az iparossággal való beszélgetésem alkalmával hallottam. Teszem ezt annál is inkább, mert az az érzésem, hogy itt a törvényhozás házában igen kevés az iparos, tehát a nagyszámú iparosság, amely az ország lakosságának lényeges részét teszi ki, nincs itt kellőkép képviselve. A helyzet az, hogy amikor itt többnyire jogászemberek szólnak hozzá a törvényjavaslathoz, akkor mindenki úgy fogja meg a dolgot, hogy a saját csoportjával, a, saját kerületébe tartozó iparosokkal érintkezve, azok meghallgatása után adja itt tovább a szót. Magával a törvényjavaslattal — határozottan állíthatom — a Debrecenvidé ki iparosok pártkülönbség^ nélkül rokonszenveznek. Ezt nem tulajdonítom másnak, mint annak, hogy a legutóbbi időben igazságos elbánásban részesítették az iparosságot. Ebben valami olyasmit látok, mint amikor az apa után mennek a család jóakaratú figyenmekei, akik az együttmunkálkodás iránti érzettől ösztönözve az apával együtt akarnak munkálkodni az ügyek előbbrevitele érdekében. így a debreceni iparosság is együtt akar munkálkodni a javaslatban lefektetett elvek keresztülvitele érdekében az iparügyi miniszter úrral és jelenleg azt kéri, amit meg is tud indokolni, hogy méltóztassék elősegíteni azt, hogy a kereskedelmi- és iparkamarától válasszák külön az iparkamarát, hiszen nagyon sok helyen nagyon indokolt volna külön iparkamara felállítása. Az iparkamara, mint a modern céhrendszer megvalósítása, az erők összpontosítását jelentené és ez az iparkamara ellensúlyozna minden olyan dolgot, amikben ma bizonyos elferdülések tapasztalhatók. Az iparkamarában ott lennének a szakemberek, az iparosok, akik az élet aprólékosságaira kiterjeszkedve, ültetnék át ezt a törvényt az életbe. így nem történhetne meg, mint ami a jelen esetben van, hogy nem hozzáértő emberek, bár nagyvonalú férfiak, de technikusok szerkesztik az iparosságra vonatkozó törvényjavaslatot. Nem csoda, ha a kis aprólékos javítások így nehezen vihetők keresztül. Ennek következtében ilyen kerettörvénynek, mint amily ennek ez is készül, igen sok hézaga lesz és igen sok miniszteri rendeletre lesz szükség végrehajtása során. Ha azonban ezt a törvényjavaslatot kisiparosok meghallgatásával, azok hozzászólása után szerkesztették volna meg, akkor ezek a hézagok sokkal kisebb térre szorultak volna. A modern céhrendszer, amely a régebbi céhrendszer jó oldalait összpontosítja, az iparkamarákban megtestesülve, meggátolná mindazokat a kellemetlen lehetőségeket, amelyek miatt a kisiparosság ezideig elnyomatott és tönkrement. Kiállításokról van itt szó. Egyik igen tisztelt képviselőtársam a debreceni kereskedelmi és ipari kiállításról igen kellemetlenül nyilatkozott. Debreceni ember az ilyent nem szereti hallani, amikor nem is az iparosság volt abban a hibás, hanem az a körülmény, hogy a kereskedelmi és iparkamara egy kézben volt. Ez tette lehetővé, hogy ott mindenféle bazáráru elnyomta a tulajdonképpeni értékeket. Egy kiállításon annak a kiállított tárgynak remekbe készültnek kell lennie. A kiállítást neim szabad lealacsonyítani tucatáruval és nem lehet arra bazírozni, hogy a kiállítás csak a közvetlen elárusítást szolgálja 1 . A kiállításnak az a célja, hogy a vevő meg26*
