Képviselőházi napló, 1935. VI. kötet • 1936. február 26. - 1936. március 30.

Ülésnapok - 1935-101

108 Az országgyűlés képviselőházának 101 rosban a kézműiparnál sem. Sajnos, vidéken azonban nagyon gyakori szokás, hogy azinas, ha három évre szerződtetik, két évig a háztar­tási munkáknál segédkezik és csak egy eszten­dőt engednek neki, hogy a szakmában kiké­pezze magát. (Felkiáltások jobbfelől: Tényleg így van!) A munkaidőről tértünk rá erre^ a kérdésre, tehát visszatérek a munkaidő ügyére. Rendkí­vül fontos, hogy a tanoncok munkaideje is rendeztessék és ne adassék .alkalom a munka­adónak arra, hogy a tanoncot végsőkig ki le­hessen aknázni a munkaidő szempontjából.^ Ez a mai helyzet az oka annak, hogy a legutóbbi orvosi vizsgálatok szerint itt Budapesten a ta­noncok 76%-a. heteg. A 16.000 budapesti tanonc 76%-a beteg! Ez bizony nagyon szomorú jelen­ség és éppen a magyar nemzeti jövő szempont­jából kell súlyt helyeznünk arra, hogy egész­séges testületek legyenek a mi tanoncaink, niert csak egészséges testben fejlődik ki az egészsé­ges magyar lélek is. Nagyon örvendek a javaslat azon intézke­désének,^ amely a tanoncok részére fizetéses szabadságot engedélyez. Ez nagy szociálpoli­tikai vívmány, amely az iparügyi miniszter úr előkelő szociálpolitikai gondolkodásmódját di­cséri. Csak arra kérem az iparügyi miniszter urat, hogyha majd mód kerül rá, törekedjék ennek a fizetéses szabadságnak a segédeknél való megvalósítására is. A fizetéses szabadság kérdése ugyanis már a legtöbb állaimban meg van oldva. így például Olaszországban és Né­metországban 14—18. életévig négyhetes fize­téses szabadság, 18—45. életévig 2—3 hetes fize­téses szabadság, a 45 éven túli munkásnak pe­dig már ismét négyhetes fizetéses szabadság jár. Ha ezekben az államokban megvalósítot­ták ezt, méltóztassék az iparügyi miniszter úr­nak odahatni, hogy ez a segédekre is vonatkoz­zon. A tanoncokat a t iparügyi miniszter úr szíves jóindulatába ajánlom, hiszen ők is az ipari termelés egyik ágazatát alkotják és talán az ő sorsuk a legmostohább az egész ipari ter­melésben. T. Ház! Ebben a Házban több ízben fel­színre került a nemzet vagyonosodásának kér­dése. Általában a tőkék megteremtésében lát­ják az emberek a nemzet vagyono'sodását, de ez nagy tévedés. Lehet az állam gazdag, ha nagy tőkével rendelkezik, de ez még nem jelenti a nemzet gazdagságát. A nemzet gazdagságát az a sokmillió megelégedett kis porta jelenti, amelynek tulajdonosai kispolgárok. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Nemcsak a füstölgő m agy gyárak képezik a nemzeti vagyon nagyságát és erejét. Mit ér az, akármekkora nemzeti va­gyona van is egy államnak, ha polgárai elcse­nevészednek és elszegényednek? A nemzet va­gyonát a kisemberek harmonikus, megelége­dett élete adja. Amikor tehát a nemzet vagyo­náról van szó, gondoljunk azokra a kisipari műhelyekre, amelyek ugyan ma elárvultan áll­nak, de ha mfunka és boldogság költözik belé­jük, a nemzeti' vagyon és jövő legértékesebb tényezői lesznek. (Ügy van! a jobboldalon.) T. Ház! Akkor tehát, amikor a kisipar ér­dekében olyan üdvös javaslat kerül a Ház elé, amely a nemzet vagyonosodását és a jövő fej­lődését szolgálja, örömmel fogadom azt el a részletes tárgyalás alapjául. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Rupert Rezső! Rupert Rezső; T. Képviselőház! Amikor t. ülése 1936 március U-én, szerdán, képviselőtársaim a tanoncokról és a kisiparos­ság anyagi és erkölcsi felsegítéséről beszélt, meghatott a beszédéből a kisiparosság felé kiáradó szeretet, amellyel én is egyetértek s amelyet én is átérzek. S itt abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy most, amikor a ta­nonckérdésről van szó, visszaemlékezhetem -az 1922-es vitára, amelyben az akkori felszólalá­somnak fő témája éppen a tanonckérdés volt, s egy iparosvezérrel szeimben kellett védelembe vennem a tanoncokat azért, mert az illető dpa­rosvezér hibáztatta az 1922-es javaslat túl hu­mánus intézkedéseit. Örömmel állapítom meg, hogy igen t. képviselőtársamnak még ez, a ja­vaslat sem elég, még ezt sem tartja túl humá­nusnak. Különösen egyetértek vele abban, hogy ez a javaslat a segédek szociális, erkölcsi és jóléti védelmében nem megy el a kellő ha­tárig — hiszen alig is szól róla — és sajnálom, hogy magának az önálló kisiparosságnak az erkölcsi, anyagi és szociális védelmében sem megy el a javaslat odáig, mint az igen t. kép­viselőtársam hiszi. Sok minden van azonban ebben a javaslatban, amiben én nem értek egyet igen t. képviselőtársammal. T. képviselőtársam vádat emel a magyar múlt ellen, hogy a kisiparosságot a liberális rendszer juttatta odáig, ahol ma van. Hibáz­tatja, hogy a céhrendszer eltörlése vezetett el a kisiparosság anyagi leromlásához, pedig, t. képviselőtársam, beszélt itt már egy pap eb­ben a Házban erről a kérdésről és egészen másképpen beszélt. Az 1922-es javaslat vitá­jában részt vett a nagy G-iesswedn Sándor is, aki katolikus pap volt a javából (Csik József: Könyveiben ugyanazt írja, amit én mondtam!) és az akkori vitában nagyon is visszaverte a liberalizmus elleni vádat. (Csik József: Elete utolsó éveiben mást mondott!) Kimutatta, hogy mindaz, amit az urak a liberalizmus éj­len felhoznak, az csak álliberalizmus. Kimu­tatta, hogy t. képviselőtársaim bálványképei csinálnak maguknak a liberalizmusból, egy ellenszenves ibálványképet, egy olyan vá­rosligeti pofozóbabát, amelyet t. képviselőtár­saim elcsúfítanak, ellenszenves színben tün­tetnek fel csak azért, hogy pofozhassák. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon és a középen. — Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem akarják azonban elismerni, hogy mi a valódi liberalizmus fogalma és lényege, (Foly­tonos zaj.) Elnök; Csendet kérek, képviselő urak! Rupert Rezső: T. Képviselőház! A magyar liberalizmus mellett itt áll bizonyságul a ma­gyar múlt, az 1914-es Magyarország. Azt az 3914-es Magyarországot, azt^ a hatalmasat, gazdagot, a boldogság országát a liberalizmus teremtette. Az a liberalizmus teremtette meg Nagy-Magyarország szellemi és erkölcsi nívó­ját és mikor mi liberálisak vagyunk, akkor mi a Nagy-Magyarország nívóján mozgunk szellemileg és érzelmileg. T. képviselőtársaim, a liberalizmus a régi magyar úri gondolko­dásnak, az igazi nemes urak gondolkodásának szellemi és érzelmi nívója, a liberalizmus az, amelyet Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Wekerle Sándor és Tisza István képviseltek, hogy csak a legnagyobbakat em­lítsem. De mindennél többet bizonyít az a tény, amelyet a mai kortársak is maguk előtt láthatnak, hogy az, 1914-es Magyarország, az a színtiszta liberális ország, boldog mennyor­szág volt, amelyben nem fájt senkinek gon­doktól a fejé. (Patacsi Dénes: De akkor 40 milliós lakosság élt a határok között! —-

Next

/
Oldalképek
Tartalom