Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-95

534 Az országgyűlés képviselőházának 95. ülése 1936 február 21-én, pénteken. tam külön, hogy Bécsben hogy áll az építkezés kérdése, de azt tanulmányoztam és tudom, hogy a liberális elvek áttörése rendesen ezekre a konzekvenciákra szokott vezetni. Miután Bécsben új üzleteket nem nyitnak, felléptek az asztalosok is és miután senki nem 'kap új üzlet nyitására engedélyt s ennélfogva az üzleti portálok megrendelése teljesen megszűnt, semmi átalakítási munka nem folyik, az asztalosok is kívánták a zártszám megszüntetését. T. Ház! Egy másik ok, amely visszatart attól, hogy ezt a törvényjavaslatot elfogadjam, a törvényjavaslat 16. §-ának a tartalma. A mélyen t. miniszter úr ebben a szakaszban az iparosságnak kívánja juttatni azokat a kereseti lehetőségeket, amelyekhez kétségkívül hozzá is jut az iparosság akkor, ha a kereskedőktől elvesszük azt a jogot, amely eddig őket megilleti, vagyis a ruháknak, cipőknek, más ilyen cikkeknek iparosok útján ugyan, de a saját megrendelés-felvételük alapján történő átvétele. Be tudnám látni azt, ha a mélyen t. miniszter úr pro futuro így akarná szabályozni ezt a kérdést és ehhez szívesen hozzá is járulnék. Hogy azonban szerzett jogoknak olyan teljes mellőzése történjék, ahogyan ezt itt a mélyen t. miniszter úr kontemplálja és amely még mai mérsékelt formájában is elviselhetetlennek látszik, ezt én nem vagyok képes elfogadni. Mindenekelőtt bátor vagyok arra utalni, hogy az illiberális intézkedések ezen a téren is micsoda lehetetlen helyzetre vezetnek, miután a kereskedők a. locus minoris resistentiae, tehát pontosan csakis a kereskedőktől vesz el ez a javaslat munkaalkalmat. Ellenben el méltóztatik felejteni, vagy pedig szándékosan figyelmen kívül méltóztatik hagyni azt, hogy gyárüzem, gyáriparűzés címén sokkal jogtalanabbul és sokkal méltatlanabbul vesznek el napról-napra a kisiparosoktól sokkal több munkaalkalmat, mint amennyit a ruha- és cipőkereskedők elvesznek. El méltóztatik felejteni, hogy a gyári alapon ipart űzők semminemű képesítéshez sincsenek kötve, sem a gazdának, sem munkatársainak, sem a munkásoknak nem kell semilyen képesítéssel bírniok. Mi a gyáripari iparűzés? Gyáripari iparűzés az, ha valakinek egy akármilyen kis erőgépecskéje van és tíz úgynevezett szakmunkást foglalkoztat, ha csak tovább-eladóknak ad el, vagy ha van egy akármilyen kis gépecskéje és 20 szakmunkást foglalkoztat, — akkor már a fogyasztóknak is adhat el — vagy ha nincsen semmiféle kis gépecskéje, hanem csak 25 szakmunkást foglalkoztat. Ebben az esetben sem az iparűzőnek nem kell képesítéssel bírnia, sem pedig egyetlen-egy munkásnak sem kell lennie, akinek még csak segédi képesítése is van. Kérdezem a mélyen t. miniszter urat, hogy az ilyen, a liberalizmus elveibe ütköző különleges eljárások hová vezetnek? A kisembertől, a divatárukereskedőtől a Váci-utcában és a kis cipőkereskedőtől az X.utcában most elvétetik a kereset. De annál, aki nagyobb üzemmel dolgozik, aki képes 20 munkást fenntartani, megengedik, hogy minden képesítés nélkül legyen. A kereskedőknél legalább az volt meg, hogy a munkát képesített iparossal tartozott elvégeztetni. De ha az ilyen »gyári üzem« 20 munkást tart, akkor minden néven nevezendő képesítés nélkül folytathatja a versenyt a képesített kisiparossággal, vagyis eljutunk oda, hogy a kicsinyeknek megvan tiltva az, ami a nagyoknak megvan engedve továbbra is, talán azért, mert szépen hangzik az, hogy »gyári üzem«. Mert ha valakinek 20 nem képesített szakmunkása van, az nem gyáripari üzem, hanem az egy nagyobb üzem. Mivel nagyobb üzem, neki megengedik, hogy minden képesítés nélkül folytathassa a tulajdonosa tovább is azt, amit kereskedői képesítéssel képesített iparos útján sem folytathatna. (Müller Antal: Meg lennék elégedve, ha a gyáripari jelleget ellenőriznék! — Zaj.) Müller t. képviselőtársam azt mondja, hogy ellenőrizzék. A kamara nap-nap után csinál — feljelentés folytán — ilyen vizsgálatokat; persze, hogy nem tartják be ezeket. (Ügy van! Ügy van! — Müller Antal: Nem tartják be!) Az ilyen illiberális intézkedések oda vezetnek, hogy a végén már csak detektívek lesznek, akik a különféle természetellenes rendeletek és korlátozások fenntartását ellenőrzik. így pedig a gazdasági élet nagyon nehezen fejlődhetik. A kamara azt a propozícóit tette, méltóztassék pro futuro ezt az elvet érvényesíteni és méltóztassék azoknak a kereskedőknek, akik szerzett jog alapján gyakorolták ezt az üzletet, időt adni arra, hogy ők szakvizsga letétele útján a képesítést megszerezhessék. (Müller Antal: Megengedi a rendelet!) Bocsánatot kérek, nem engedi meg. Ezt ne méltóztassék mondani. Csak azt engedi meg a rendelet, hogy a rendes ipari képesítést szerezzék meg. Azt mégsem lehet megcsinálni, hogy megkívánjuk valakitől, aki 50 éves ember, hogy elmenjen tanoncnak és azután tegye le ezeket a vizsgákat. (Ügy van! Ügy wan! — Zaj. — Müller Antal: A mestervizsga iaz a szakvizsga! — Bródy Ernő: Az öreg csáklyások vizsgázhatnak!) Van ellenben 1925-ből egy miniszteri rendelet, amely megengedi, hogy olyanoknak, akik szakképzettséig híján ipasrjogot nem nyerhetnek, de igazolják, hogy megfelelő szakba vágó gyakorlatot végeztek, kivételes 'esetekben megengedhető, hogy szakvizsgát tegyenek. Erre alludáltunk mi, akik ezt a megoldási módot javasoltuk. Méltóztassék elhinni, sokkal igazságosabb lett volna, nem érintette volna a szerzett jogokat, elvi alapokon állott volna, — tudniillik a képesítés alapján — és mindenesetre megvédte volna a kormányzatot az igazságtalanságnak attól az igen súlyos vádjától, hogy ia gyáripari iparűzés fogalma alá eső 20 munkás kritériuma alapján eltűri azt, amit most a kereskedőktől, 'akik — ismétlem — csak képesített iparossal dolgoztathatnak, megvon. (Ügy van! balfelol. — Rassay Károly: Ez logikátlan!) A másik ok, amiért nem fogadom el a javaslatot, az, hogy nélkülözi azokat a közgazdasági .intézkedéseket, amelyek szükségesek volnának ahhoz, hogy a kisiparosság életképessége hiztosíttassék. Az egyik, amire ebiben a tekintetben ráutalni bátor vagyok, — telje1 sen osztva Eckhardt t. barátomnak ezt a beállítását — hogy a mezőgazdaság vásárlóképességének meggyöngülése a kisipar meggyöngülésének is okozója. Ettől eltekintve azonban, a kisipar elpusztulásának egyik főokát abban látom, hogy a kisipar nyersanyaga olyan mértékben drágult meg a kormány által eltűrt, vagy megcsinált közgazdasági politika eredményeként, amely egyik igen súlyos tényezője volt annak, hogy kisiparunk így elpusztult. Ha az 1913. évi árszínvonalat 100-nak vesszük, akkor az árindex 1936 januárjában 94 volt, tehát az általános árnívó 94. Ezzel szemben a rúdvas indexe 126, a kőszéné 168, a barnaszéné 126, a mészé 141, a cementé 155 és az enyvé