Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-95

526 Az országgyűlés képviselőházának 95. ülése 1936 február 21-én, pénteken. megbeszélése, hogy ezeket azután közös erővel előbbrevihessük, mert el kell ismerni, hogy a kisiparostársadalom olyan rendkívül rossz gazdasági helyzetben van, (Ügy van! a jobbol­dalon.) hogy ennek a helyzetnek megjavítását — azt hiszem — pártkülönbség nélkül vala­mennyiünknek szorgalmaznunk kell. (Ügy van! a jobboldalon.) Mi tehát teljes bizalommal fordultunk a túloldalon ülő t. kormánypárti képviselőtársainkhoz, akiknek részéről szintén megnyilvánult ugyanez a politikamentes segí­tőkészség, sőt az iparügyi miniszter úrnál is teljes megértést tapasztaltunk ezzel a szándé­kunkkal szemben, amikor nagy meglepeté­sünkre a Nep. pártvezetősége a túloldalon ülő igen t. képviselőtársaimat a pártfegyelem ne­vében leintette az ilyen kooperációról. (Zajos ellenmondások a jobboldalon. — Felkiáltások: Erről nem hallottunk. — Csicsery-Rónay Ist­ván: Erről szó sem volt!) Relata reíero.— Én éppen ezért megújítom itt azt a kérésemet, hogy fogjunk össze politikamentesen ezeknek a kérdéseknek komoly és szakszerű elintézé­sére. (Helyeslés a jobboldalon és a baloldalon. — Éber Antal: Az összes kérdések elintézé­sére.) Ez majd jó példa lesz esetleg más kér­désekben is hasonló eljárásra. Ennek a törvényjavaslatnak értéke jórész­ben a végrehajtási utasítástól fog függni. Egé­szen bizonyosan vannak itt a Házban számo­san, a kisipar legkülönbözőbb kérdéseivel fog­lalkozó képviselőtársaim, akik ennek a végre­hajtási utasításnak előkészítése, megszerkesz­tése során segítségére, hasznára lehetnek a mi­nisztériumnak abban, hogy bizonyos kérdések a gyakorlati szempontok helyes ismeretében és mérlegelésével oldassanak meg, mert bármeny­nyire is ismeri a minisztérium ezeket a kérdé­sebet, a törvények szempontjából azt a tömér­dek apró-cseprő, egymással gyakran ellentétes és egymással harmóniába hozandó részletkér­dést, amelyből a kisipari társadalom élete ösz­szetevődik és amelytől exisztenciája függ, a legtökéletesebb miniszteri tisztviselő sem ért­heti át teljesen. (Úgy van! Ügy van!) Itt a gyakorlati életben működő emberek jóindulatú közreműködésére szükség van. Én tisztelettel bejelentem erre vonatkozó készsé­günket (Élénk helyeslés jobbfelől.) és ha a t. túloldal ezt a készségünket hasonló jóindulat­tal honorálja, mi készséggel állunk ebben a munkában rendelkezésére bárkinek, aki ennek a célnak elérése érdekében szolgálatainkat igénybe akarja venni. Ha azonban a párt­fegyelem érdekében továbbra is felállíttatik ez a tilalom... (Nagy zaj és ellenmondások jobb­felől. — Felkiáltások: Szó sem volt róla!) Ez megtörtént, ne tessék tagadni, t. képviselő úr, legfeljebb nem tud róla, de megtörtént. (Egy hang a jobboldalon: Rossz a besúgó!) Akkor méltóztassék legalább megindokolni, hogy en­nek a magatartásnak mi az oka és mi a ma­gyarázata, (vitéz Szaïay László: Diktatúrát is képzelnek a túloldalon!) Az igazat megvallva, ezt a törvényjavas­latot nagyfontosságúnak tartom, mert az a tár­sadalmi réteg, amelyet érint, nemcsak közér­dekű munkásságával, nemcsak intellektuális súlyánál foerva érdemel komoly és lelkiismere­tes támogatást, hanem már nagy számánál fogva is. Szerintem bizonyos mértékier túlbe­csülték a jelentőségét a gazdaságrendezés most letárgyalt törvényjavaslatának, mert aránylag nagyon kis rétegnek, meggyőződésem szerint nem több. mint tízezer családnak sorsát ren­dezik intézményesen és végérvényesen, de az összes védett gazdaadósok száma együttesen sem haladja meg a 80.000-et, ezeknek jelenté­keny részét azonban nem érinti a mostani gaz­daadósságrendezés, csak igen csekély részben. De tovább megyek. Igen sok szó folyik a telepítési javaslatról, amelynek megvalósítása során harminc-egynéhány esztendő alatt 35.000 családot óhajt a kormányzat letelepíteni. A kisipari javaslat 180.000 családnak a sorsáról intézkedik és legalább 800.000 léleknek megélhe­tését van hivatva biztosítani vagy megjaví­tani. Sokkal lényegesebb és nagyobb hord­erejű kérdést ölel fel tehát ez a javaslat, mint ezek a félig sikerült vagy egyáltalában nem sikerült törvényjavaslatok, úgyhogy én ebben a javaslatban látom az első komoly re­formjavaslatot, amely nem kérkedéssel, nem nagyhangú ígérgetésekkel, hanem illő szerény­séggel, a mai viszonyok között lehetséges kö­rülmények helyes mérlegelésével és kellő szak­szerűséggel iparkodik komoly lépést tenni egy nagy társadalmi réteg helyzetének megjavítá­sára, (vitéz Scheftsik György: Ez a hang méltó Eokhardthoz! r —- Dulin Jenő: De te spm szok­tál rendeden így közbeszólni! — Derültség. — Propper Sándor: Scheftsik meg van elégedve!) T. Ház! Ha a kisiparnak például a nemzet szempontjából való helyzetét mérlegelem, utal­nom kell arra, hogy az eltartott egyének lélek­száma szempontjából a kisipar semmivel sem jelentéktelenebb a gyáriparnál, a nagyiparnál. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a közé­pen.) Mert igaz ugyan, hogy a gyáriparban 240.000 alkalmazottat mutatnak ki, szemben a kisiparban foglalkoztatott 180.000 lélekkel, de a gyáriparban nagyon sok serdületlen, fel nem nőtt férfi-, leány- és gyermekmunkás is van, úgy hogy nem hiszem, hogy a 240.000 gyáripari alkalmazott a családtagokkal együtt nagyobb létszámot jelentene Magyarországon, mint a kisiparosság 800.000-es létszáma. Egy nagy és hatalmas rétegnek, Csonka-Magyarországnak lakossága 10%-ának a megélhetéséről van tehát szó ebben a javaslatban, és, sajnos, azt kell mondanom, hogy részben a trianoni béke, rész.­ben a gazdasági életben mutatkozó elkerülhe­tetlen nem is fejlődés, hanem elferdülés követ­keztében, amely világszerte mutatkozik a nagy­tőke domináló erejének és túlsúlyának mindent elsöprő, sokszor embereket pusztító tevékeny­sége formájában, de valljuk be, részben a ma­gunk hibájából is, ez a kisiparostársadalom ke­rült Magyarországon a legnyomorúságosabb, a legszorongatottabb helyzetbe, (Ügy van! jobb­felől.) úgy hogy ezeken segíteni valóban halasz­tást nem tűrő kötelesség. (Elénk helyeslés.) Járva az országot, magam tapasztaltam, hogy például olyan hatalmas ipari városban is, mint Szeged, az elmúlt 15 évben az önálló ipa­rosoknak körülbelül fele volt^ kénytelen vissza­adni iparigazolványát és beállni munkásnak. Mit jelent ez? Jelenti a polgárság elproletari­zálódását, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon ég a közéven.) az önálló, független polgári exisz­tenciák proletársorsba való nyomorodását. Olyan aggályos tünet ez, amely nemcspk ezt a kisiparos réteget érinti, hanem érinti ennek^ a nemzetnek belső konstrukcióiát, erőállapotát, érinti a nemzetnek nagy történelmi feladatai szempontjából való készségét, lelki, erkölcsi és gazdasági készségét, mert egy proletár sorsba süllyedő társadalom még veszélvesebb, mintha jólétet sohasem ismert volna, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) hiszen a lelkekben nem is any­nyira azok a szempontok dominálnak, amelyek

Next

/
Oldalképek
Tartalom