Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-95
524 Az országgyűlés képviselőházának 95. ülése 1936 február 21-én, pénteken. selői milyen nonsalansszal nézik ezt az egész veszekedést. Őket nem érinti, nem érdekli ez, mert akár jó van a javaslatban, akár rossz, rájuk ez nem vonatkozik. Ök megtartották a maguk birtokállományát, ők »noli me tangere« maradtak itt is, máshol is, máskor is és nagyon jól tudják, hogy ez a novella, ez a törvényjavaslat nem más és nem több, mint a szegénység civakodása. Szegény a 'kisiparos, szegény a kiskereskedő, szegény a munkás, a fogyasztó és a középosztály, ők tehát civakodnak egymással és ebből a ciyakodásból keletkeznek azután az ilyen törvényalkotási kísérletek. Tartalmaz egy rendelkezést a törvényjavaslat, a munkaszabály szerződések terén a 30. §-ban. Megmondottuk azonban már a bizottságban is, és alkalmunk volt négyszemközt is megmondani a miniszter úrnak azt, hogy ez a szakasz végrehajthatatlan. Ezt a 30. §-t, amely azt célozza, hogy az ipartestület kebelén belül munkabérszabályozó, úgynevezett munkaügíyi bizottságokat hívjanak életre, .amelyek munkaszabályszerződést kötnének és azt bizonyos kötbérekkel biztostanák, nem fogják tudni végrehajtani. Ez a szakasz végrehajthatatlan, mert a munkásság részéről sem természetes, sem jogi szerződő félről nem gondoskodik a törvényjavaslat, e nélkül pedig nem lehet ezt végrehajtani. Hiszen már az Ipok.-törvényben is megvan ennek a kezdetlegesebb formája, ott is megpróbálták ezt, összehívták ezt a bizottságot, a munkásság megválasztotta a maga képviselőit, az ipartestület delegálta a maga bizottsági tagjait, össze is ült a bizottság, nem tudtak azonban semmire sem menni. Ez a 30. § is már előre halálra van ítélve, mert, amint mondottam, nem fogják tudni végrehajtani, bármit is cselekszenek. (Farkas István: Kirakatdolog ez!) Egy kis bátorsággal — vagy talán még bátorság sem kellett volna hozzá, csak egy kis tisztánlátás •— be lelhetett volna kapcsolni a szakszervezeteket ebbe a bér szabályozó akcióba. Hiszen a munkásságnak ma nincs más képviselete, ez az egyetlen hivatott képviselete, amely most már majdnem félévszázad óta képviseli a munkásság érdekeit a hatalommal, a hatóságokkal és a kapitalizmussal szemben és igenigen sokat köszönhet, a magyar ipar és a magyar ipar fejlődése annak, hogy így testület és testület állott egymással szemben és kollektív szerződésekkel tudták a munkaidő és a munkabér kérdését időről-időre szabályozni. A miniszter úr ezt az alkalmat elmulasztotta és nem gondoskodott arról, hogy a 30. §-t megfelelő módon végre is lehessen hajtani. Persze, ez így sokkal olcsóbb. A miniszter úr éppen úgy tudja, mint ahogy mi tudjuk, — hiszen a gyakorlat ezt mutatja — hogy ez jelent egy kis szociális gesztust kifelé, lehet reá hivatkozni alkalomadtán, esetleg egy új Sárga Könyvbe be lehet majd iktatni, mint új szociális alkotást, de ebből komoly dolog nem lesz, mert nem lehet. T. Képviselőház! Kifogásolnunk kell azt, amint már beszédem elején mondottam, hogy túlságosan sok a felhatalmazási lehetőség a javaslatban. A 37, szakaszban 14 esetben kér a miniszter különböző részletintézkedésekre és megoldásokra felhatalmazást. Ez túlságosan sok és túlságosan kiszolgáltatja, a mindenkori kormányoknak nemcsak az iparosságot és a munkásságot, hanem az egész ipari termelést, annak kisipari vonatkozásában. Kiszolgáltatja nemcsak ennek 'a kormánynak, amelyben a tapasztalatok alapján természetesen szintén nem bízhatunk, de nem tudják az urak, senki sem tudja, milyen kormány jöhet valamikor. Végtére ez a kormány sem lesz örökéletű. A Bethlen-kormány életét annakidején pont száz évre kontemplálta a régi egységespárt. (Egy hang jobbfelől: Volt pali, aki elhitte? — Zaj.) Mi mosolyogtunk rajta, de az egységespárt nem. Azt mondották, hogy a Bethlen-rendszer száz évig fog élni; ezzel szemben tíz év alatt úgy lejárt, mint egy óra. (Farkas István: Ez a kormány is lejárt, már csak a likvidálása van hátra!) Ez a kormány is elvesztette már az országban a bizalmat, elvesztette jó nagy százalékát azoknak, akik eddig bíztak benne. Mondom, ez a kormány sem lesz örökéletű és nem tudják az urak, ki fog jönni, hogyan alakul majd a helyzet. De akármilyen alakulat jön is, a parlamenten kívüli ipari rendezésre olyan hatalmas lehetőség lesz a kezében, amelyet én veszélyesnek tartok. Aggályosnak tartom a 2. §t, amely szerint meg lehet tagadni az iparostól az iparűzési jogot. Ugyanilyen szempontból kifogásolható a 19. §, aanely már birtokon^ belül lévő iparűzőket fosztana meg az iparűzés jogától. Ez, amint kimutattam, szembenáll az 1872 : VIII. te. szellemével is. De ha azt mondják, hogy erre szükség van ma, én azt mondom: még akkor sem szabad megcsinálni, mert nem szalbad elfelejteni, hogy ma nemcsak a technikai fejlettség, a villamosság korszakát éljük, hanem a kenyéririgység, a denunciálás korszakát is. Tessék elképzelni, hogy a 2. és 19. § alapján micsoda lavina fog elindulni; tessék elképzelni, hogy az egyes iparosok, akik konkurrensükben az ő keresetük csökkenésének okozóját látják, hogyan fogják a hatóságokat feljelentésekkel, névtelen vagy akár aláírt levelekkel elárasztani ! Tessék elképzelni, milyen feljelentési dagályt fog ez szülni. A feljelentések özöne fog megindulni, hiszen a feljelentés, a pereskedés joga Magyarországon még megvan és a könnyű vádemelés is igenigen lehetséges nálunk. Nagyon is látjuk, hogy a társadalmon valóságos perlekedési mánia vesz erőt, látjuk, hogy aki másképpen nem! tud boh dogulni, az valamilyen perrel próbálkozik, a beteg beperli orvosát, a munkaadó a munkást, a munkás a 'munkaadót, az alkalmazott a főnököt, a főnök az alkalmazottat és így tovább. Valóságos perlavina ömlik ma el ebben az országban és ha ennek a perlavinának ínég tápot adnak, ha lehetővé teszik azt, hogy feljelentés alapján meg lehet valakitől vonatni a jogot, meg lehet akadályozni azt, hogy valaki iparűzési jogot kapjon, akkor a nagy konkurrencia, amelyet más területeken — mondjuk a szennyversenyhen — kissé meglassít a javaslat egyik szakasza, majd a feljelentésekben fogja kiélni a maga konkurrenciaellenes életét. A mi felfogásunk ezzel a törvényjavaslattal szemben az, hogy mi igen komoly védelmet kérünk a kisiparnak és kiskereskedelemnek, az iparban foglalkoztatott munkásoknak, nőknek, fiatalkorú munkásoknak. Erre volna ma szükség. Ilyenirányú felszólalás azonban a mi felszólalásainkon kívül mindezideig mégnem történt, sem a bizottságiban, sem a plénumhan. De hiszen még csak a tárgyalásoknak az elején vagyunk. Az előadó úrnak van még joga és módja, a miniszter úrnak szintén van még joga és módja javaslatokkal előállani és ha a miniszter úr akarná és rá tudná magát szánni arra,