Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-94

Az országgyűlés képviselőházának 94. ülése 1936 február 20-án, csütörtökön. 507 is azt látom, hogy egyes elemek — nem tudom, milyen érdek folytán — szükségesnek és jónak látták az ipart és a kereskedelmet — hogy úgy mondjam — egymás ellen heccelni. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Amint nem fogadom el, hogy külön osztályérdeke lenne, még hozzá gazdasági vonatkozásban, egy társadalmi osztálynak, mert minden társadalmi osztály érdeke a többi osztály gazdasági megerősödése kell, hogy legyen, mert a társadalmi osztályok kiegészítik egymást és együtt alkotják; a nemzetet, de különösen áll ez az iparos- és kereskedőosztályra. A kisiparosnak általában nemcsak az anyagi lehetősége, de még a képessége sincs meg arra, hogy magának üzletet szerezzen. Ezeknek a 'kisiparosoknak eddig a kereskedő hajtotta fel — hogy úgy mondjam — az üzletet, most pedig az a kereskedő el fog térni a kisiparral való dolgoztatástól, ha csak raktárra nem dolgoztat és nagyon félek, hogy abban az esetben is inkább a még olcsóbban termelő gyáriparhoz fog fordulni. Ez pedig olyan konkurrencia lesz, amely egyenesen le fogja nyomni a kisiparosság kereseti lehetőségét. (Zaj a balodalon.) Tudok egy nagy kereskedelmi vállalatot, amey eddig férfi- és nőiruhanemü cikkeit negyven kisiparossal csináltatta, akiket állandóan foglalkoztatott. Ezek közül a kisiparosok közül sokan segédekkel dolgoztak, maguk is családos emberek voltak, úgyhogy ennek a negyven kisiparosnak foglalkoztatása sok száz embernek jelentett megélhetést. Mikor fölvetődtek; az első hullámai ennek a rendezésnek, amikor először hallatszottak hírek arról, hogy lehetetlenné fogják tenni a kereskedők és az iparosok ilyen együttműködését, akkor ez a vállalat, hogy az üzemét megmentse, nehogy hirtelen az előtt a helyzet előtt álljon, hogy máról-holnapra el kell bocsátania az embereit, lassan áttért a gyári üzemre és ma az említett negyven kisiparos közül csak 16 vagy 17 jut ott munkához, persze rosszabb elhelyezkedéssel, mint azelőtt. T. Ház! A nemzeti munkaterv ama pontja alapján, amely kimondja, hogy a kormány egyik célja — egyébként nagyon helyes és nemes cél — az Önálló kisexisztenciák megteremtése, kérdezem a t. miniszter úrtól, ezt a célt szolgálja-e ez a törvényjavaslat? Nem ezt a célt szolgálja, ellenkezőleg, az iparosság elproletarializálását mozdítja elő. (Fábián Béla: A legkisebb exisztenciákat ölik meg!) Azt mondta az előadó úr, hogy szükség volt erre a szakaszra, hogy megvonjuk a határvonalat az ipar és a kereskedelem között. Az ipar és a kereskedelem között szerintem mindig megvolt a határvonal. Attól félek, hogy most olyan határt vonunk m&g, amely végleg elválasztja az ipart és a kereskedelmet, aminek mind a kettő kárát fogja látni, főleg a kisipar, amely a kereskedelem által nyújtott értékesítési lehetőségektől fog elesni. Különben is már igen szigorúan megvédte az ipart az e szakasszal kapcsolatos visszaélésektől az akkori kereskedelemügyi miniszter, amikor kiadta a 113.906/1932. számú rendeletét, -amely igazán szigorúan szabályozta : és körülibástyázta a kereskedőknek ezt a jogát. Itt megint egy kérdést vagyok bátor felvetni, t. miniszter úr. Éppúgy, mint az 1., §-nál, az előadó úr itt is arra hivatkozott, hogy a visszaéléseknek olyan tömegével s a jogos panaszok olyan sokaságával állottunk szemben, amely szükségessé tette ennek a kérdésnek újabb szabályozását; úgy látszik, erre nem taKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ V. láltak újabb t módot, mint az együttműködés lehetetlenné tételét. Itt is nélkülözzük azonban a statisztikát, miniszter úr, és hiába, nem. tudok szabadulni attól a benyomástól, hogy amikor ilyen szavak szerepelnek itt, mint »számtalan esetben«, »rengeteg esetben«, »az, iparosok nagy többsége«, stb., az ilyen általános meghatározások mögött (Bródy Ernő: Fantázia!) mindig sokkal több fantáziát sejtsek, mint tényeket. (Fábián Béla: Blöff!) Az ilyen fantáziák realitásának látszatát fel lehet kelteni, — elismerem, hogy a miniszter úr előtt is — mert azok, akiknek érdekük volt ez a szakasz, inkább voltak abban a helyzetben, hogy lármát csaphassanak, hogy tömeghangulatot produkálhassanak, — legalább a tömeghangulat látszatát produkálhassák — mint azok a szerencsétlenek, akik napi darabka kenyerüket mindemtől fél tik, attól is féltik, ha ez a javaslat életbelép és imost már egy részüknek bebeszélték, hogy akkor is félteniök kell, ha a régi állapot marad meg. Ennél a szakasznál is az a véleményem, hogy nem védi meg a megvédendő éirdekeket, hanem éppen ellenkezőleg, még ront majd az amúgyis sanyarú sorsban élő legszegényebb kisiparososztály helyzetén. Éppen ezért ezt a szakaszt sem fogadhatom el. Amit a konfekciós iparra mondottam, az természetesen vonatkozik a cipőiparra is, talán még fokozottabb mértékben. A cipőipar ugyanis, már tudniillik a cipőkereskedők legnagyobb része, nem annyira megrendelésre dolgozik, hanem ők is kisiparosokkal csináltatják meg a cipőt, hiszen éppen nálunk látjuk, hogy milyen változatos, szép cipőformákat tesznek ki a kirakatba. Ezen a téren nem tudja a gyári termelés a cipőkvalitás után való igényt anynyira kielégíteni, mint a kisipar, itt tehát a kisiparosok munkája szintén szükséges volt, nemcsak a saját megélhetésük szempontjából, hanem éppen cipőiparunk reputácicójának érdekében is. T. Képviselőház! Most áttérek azokra a szakaszokra, amelyek az iparosképzéssel foglalkoznak. Ezeknek elég rövid pár szót szentelt csak az előadó úr, bár ez a kérdés szintén érdekes és nagyfontosságú az ország egész iparossága és az ország fogyasztóközönsége szempontjából is. Az iparosképzés alacsonyabb stádiumainál, a tanonckiképzésnél nagyjában egyetértek azzal

; amit az előadó úr mondott, aminthogy egyetértek nagyjából a javaslat szerint szabályozott tanoncképzéssel is. A bizottsági tárgyalások során felvetődött a négy polgári megkívánásának kérdése. A miniszter úrnak teljesen igaza volt, amikor ezt a jövőre nézve ugyan figyelembeveendő kívánalmat elvetette, mert ezt a mai állapot szerint lehetetlen keresztülvinni. Hiszen éppen a kultuszminiszter úr panaszkodott a múltkor, azt hiszem a nyolcosztályú elemi iskoláról szóló valamilyen eszmecsere folyamán, hogy még a hatosztályú elemi iskola sincsen mindenhol megvalósítva, hogyan akarják akkor a nyolcosztályú elemi iskolát. A magam részéről tehát helyesnek tartom, hogy hat elemi osztály elvégzése legyen kötelező. Azzal azonban, hogy a mestervizsgát kötelező kvalifikációként óhajtja ez a javaslat bevezetni, (Fábián Béla: Mester! Mester!) nem tudok ilyen mértékben egyetérteni, éppen ugyanazokból az okokból, amelyekből a négy polgári megkövetelését is túlzottnak találtam ezidőszerint a tanoncvizsgánál. A négy polgári elvégzése is elsősorban pénzkérdés. (Ügy van! Ta