Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-77

77. ülése 1936 január 22-én, szerdán. 32 Az országgyűlés képviselőházának hogy micsoda. — Zaj.) A mai reformkoranányzat ellenfele szavakban a liberalizmus kizsákmányolási rendszerének, ez azonban nem változtatja meg annak lényegét, nemi bántja, — mint mondottam, — mert égessen jól érzi magát ia kapitalizmus ott is és itt is. (Propper Sándor: A szesz-kartel sohase ikeresett annyit, mint most!) Hogy a nagy- és a kötött birtok milyen jól érzi magát, azt éppen ez a törvényjavaslat mutatja, amely ma itt tárgyalás alatt áll. Tőlünk tehát ne féltse sem báró Roszner, sem Kenéz Béla képviselőtársunk ezeket az érdekeket. Mondottam már, hogy mi nem zsidókézre akarjuk juttatni a fölszabadított földet. Mi azért küzdöttülnk évtizedeken keresztül, ma is azért küzdünk és fogunk harcolni a jövőben Is» hogy ezeket a birtokokat, amelyeket ma néhány tucat család monopolizál, adják át a magyar parasztságnak. {Elénk helj/eslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. — Horváth Zoltán: Erre tapsolni kell! —Felkiáltások a jobboldalon: Maga se hiszi! Ezt csináljuk! — Farkas István: Próbáljuk meg. Hozzák ide a javaslatot, megszavazzuk ! — Felkiáltások jdbbfelől: Itt van a javaslat. — Farkas István: Ez? Ez porhintés és a parasztnak a becsapása. — Malasits Géza: Ebből a parasztnak semmi haszna! Legfeljebb kára lesz belőle. Sok hűhó semmiért! — Zaj és ellenmondások a jobboldalon.) Hallottuk, t. Ház, hogy ennek a földhözjuttatásnak az volna a következményié, hogy ezek a földek, ezek a hirtokok a kisember, a kisparaszt kezén elkallódnának és elvesznének. Mondottam már erre vonatkozólag: a parasztszövetkezeteket nagylelkűen és bőkezűen támogató politika igen jó orvosszer volna. Evek óta, amióta az agrárválság tart,, tanul vagyunk ebben a házban is annak, hogy ez a kormányzat száz és száz milliókat juttat a birtokosok felsegítése címén. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezek a segítések, ezek a kedvezések jelentik az előnyét ilyen r 70 és egynéhány kötött birtokos családnak és egyéb nagybirtokosnak. Ha a kormányzat ezeknek a kedvézéiseknek a felét juttatná az olyan parasztszövetkezeteknek és az olyan egyesüléseknek, amelyek következnének a paraszt földlhözjuttatásából, akkor ezek a kis parasztbirtokok sem kallódnának el, akkor szövetkezetek formájában ezek is igen szépen boldogulnának és vitrágoznának. (Reisinger Ferenc: Szalay a választások idején kezetcsókolt a paraisztasszonyoknak, most meg nem akar nekik földet adni! — Vitéz Szalay László: Annit mond, az nem igaz! — Zaj.) Ezt a javaslatot nemcsak hogy nem tartjuk kielégítőnek, 'hanem teljesen jelentéktelennek, teljesen alkalmatlannak tartjuk annak a problémának megoldására, amelyet meg kellene oldani. Ehelyett igenis szükségesnek tartjuk a hitbizományok megszüntetését,^ eltörlését, kisajátítását és a parasztok Iszámára való juttatását. {Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Beszéltem már arról, milyen kedvelésekben részesülnek ezek a kötött és az egyéb nagybirtokosok is, pedig köztudomású, hogy ezek a százmillió számra menő kedvezések visiszahárulnak a fogyasztóra, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.), rontják ezáltal a belső piacot, pedig az igazi gyógyulás és az igazi regeneráció csakis a belső piac biztosítása, a belső fogyasztás emelése révén volna elérhető, aminek alapja ismét csak az, hogy a parasztságot, a paraszt tömegeket juttassuk földhöz és váltsuk meg a mai nagy nyomorúságból és szegénységiből. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Egyébként ez felelne meg annak a sokszor hangoztatott keresztényi szeretetnek is, amire vonatkozólag bátor vagyok csak arra a történeti példára utalni, hogy az első kereszténység ildején Rómában voltaképpen ennek az igazi kereszténységnek az értelme és tartalma az volt, hogy az akkori nagyurak földjüket vagy földjük nagy részét odaadták az első keresztényeknek. A kereszténységnek ilyen gyakorlása volna az, amely előttkalapot lehetne emelni ma is, amitől azonban ez a kormányzat még messzebb áll, mint Budapesttől Róma. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az, amit a hitbizományi reform címén kaptunk, nem elégíthet ki semmilyen érdeket. À hitbizományi reformnál azonban be kell vallani és meg kell állapítani azt is, hogy ez voltaképpen politikai hatalmi kérdés és amíg régen úgy volt, hogy akit szolgált az a paraszt, annak a vallását volt kénytelen felvenni és gyakorolni, ma az a helyzet, hogy az antidemokratikus kormányzat azt a hitbizományi reformot hozza, amely kedves azoknak, akiket ő mint antidemokratikus kormány szolgálni kénytelen. Akié a föld, arra kell ma szavazni. A föld a kötött birtoké és a nagybirtoké. Övé a kormány, övé a reform. (Propper Sándor: Övé minden! — Mózes Sándor: Övé a dicsőség! — Lázár Andor igazságügyminiszter: Nem nagyon vettük észre a választásnál!) Ez az igazság, ezt bizonyítani lehet. Bizonyítani lehet ennek a törvényjavaslatnak részleteivel is, amire vonatkozólag én éppen csak egy-két pontot akarnék megemlíteni éspedig arravonatkozóan, hogy a kormányzati és a miniszteri kedvezéseknek azt a rendszerét, amelyet most már egynéhány törvényjavaslatban láttunk, folytatja és biztosítja a kormány ebben a törvényjavaslatban is. Ennek bizonyítéka többek között a törvényjavaslat 3. §-a, amely szerint a földmívelésügyi miniszter úrnak van olyan hatalma és olyan befolyása, amellyel magát a bíróságot is irányítani és befolyásolni tudja. Ezeknek a kedvezéseknek a rendszeréhez tartozik a törvényjavaslat 19. §-a, amely az elidegenítésről szól. Az elidegenítési tilalom határidejét először tizenkét esztendőre, majd hat esztendőre tette, aminek a lényege semmi más, mint az, hogy a kormányzat hihetetlen, páratlan módon gondoskodik a kötött birtokokról, a hitbizományi családokról, ezekről a gazdag szegényekről vagy szegény gazdagokról, amely gondoskodásnak mását más területen sohasem tapasztaltuk. Nem tapasztaltuk nevezetesen ott, ahol például a munkás egyetlen árujának, két keze munkájának megőrzéséről és megvédelmezéséről van szó. (Ügy van! Ügy van! a\ szélsőbaloldalon. — Malasits Géza: A szabad préda!) Nem tapasztaltuk, hogy a kormányzat ott is azzal az indokolással élne, hogy a piacon borzasztó károkat okozna az, ha az elidegenítési tilalmat nem mondanák ki. Egészen ellenkezően, a helyzet úgy áll, hogy amikor a munkás munkájáról van szó, akkor a kormányzatnak minden gondoskodása odairányul, hogy a munkásnak ez az áruja minél olcsóbban kerüljön a piacra és minden intézkedés, még a legbrutálisabb is, elég jó arra, hogy a munkás ellen ebben a vo-