Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-90

380 Az országgyűlés képviselőházának 90. sadalom számára, nem lehet merev tervekkel guzsbakötni. Leszek bátor erre nézve a t. képviselőháznak néhány példát elmondani. Ez a tervgazdálkodási törekvés — ha szabad ezt a szót használni — a villamosítás terén Angliának villamosítási munkálatai folyamán terjedt el Európában. Anglia ugyanis 1926-ban egy villamossági törvénnyel egy központi villamosítási szervet állapított meg, amely egy, a részletekre kiterjedő tervezetet dolgozott ki Anglia villamossági hálózatának, az úgynevezett nemzeti hálózatnak kiépítésére. Érdekes, hogy a gazdasági liberalizmus őshazájában kellett sürgősen belenyúlni a villamosítás irányításába és kellett itt az egységesítés, a villamosítás egységesítése felé igen elhatározó lépéseket tenni. Ennek oka éppen abban rejlett, hogy — különösen Németországhoz viszonyítva — Anglia villamosítása ebben az időben meglehetősen el volt maradva, mert sok kis centrale dolgozott és azok az általános irányelvek, amelyek különösen a világháború előtt terjedtek el a villamosítás irányítására nézve, éppen Angliában nem találtak kellő talajra. Ez a villamosítási terv tulajdonképpen konkrét terv volt, amelyet meg is valósították. Igen ám, de úgy, hogy az állam tudott gondoskodni és gondoskodott is annak megfelelő fedezetéről és súlyos millió fontokat áldozott az állani ennek a nemzeti hálózatnak kiépítésére. Angliának ez az eljárása váltotta ki tulajdonképpen a többi európai országokban is, mint említettem, a tervgazdálkodási gondolatot a villamosítás irányításánál és az angol példa nyomán elkészültek más országokban is a villamosítási tervek, azonban olyan országokban, ahol az államhatalomnak nem állt rendelkezésére a szükséges összeg és ezértTezek a tervek megvalósításra tulajdonképpen nem is kerülhettek. így például Németország szintén 1926-jban kezdett foglalkozni ara általános villamosításra irányuló terv készítésével. Egy bizottság küldetett ki, egy nagy hivatal foglalkozott ezeknek a terveknek elkészítésével. Négy év alatt készültek el a tervek és mire ez a tervezet 1930-ban nyilvánosságra került, az ugyanabban az évben Berlinben tartott nemzetközi energiagazdálkodási konferencia sietett megállapítani azt, hogy minden ilyen konkrét terv elkészítése, — már olyan tervet értek, amely esetleg évtizedekre kívánja irányítani a villamosítás fejlődését — nem időszerű, nem célravezető, ellenkezik a nemzetgazdasági érdekekkel és ebiből a tervből, ebből a nagy költséggel összehozott tervből tényleg nem maradt meg semmi, csak általános irányelvek, de a konkrét tervek ma sem kerültek megoldásra. Ugyanez volt a helyzet Ausztriában is. Mindezknek a tapasztalatoknak eredménye azután az, hogy a technikus társadalomnak és a közgazdasági életnek azok a tényezői, akik villamosítással foglalkoznak, teljesen tisztában vannak azzal, hogy villamosítási tervezetet csak egyes olyan konkrét létesítményekre, olyan berendezési tárgyakra szabad készíteni, amelyeknek megvalósítása a közeljövő feladata, de semmiesetre sem lehet és szabad villamosítási tervekkel gúzsbakötni a villamosítás egészséges fejlődését, esetleg évtizedekre. Tulajdoniképpen ezeket az irányelveket tartottam szem előtt, amikor a villamosításra vonatkozó jelentésben tartózkodtam attól, hogy vezeté'kvonalak vagy villamos centrálék kijelölésére épített tervet nyújtsak be a parlamentnek, hanem mint említettem, csak általános ülése 193$ február 13-án, csütörtökön. irányelveket akartam megjelölni, amelyeket követni kívánok a jövőben a villamosítás fejlesztésénél. A másik ellenvetés, amelyet az igen t. túloldal képviselői a jelentéssel szemben hangoztatnak, az, hogy a jelentés nem tartalmaz semmit a villamosítás államosítására, holott ez, nézetük szerint, az állam feladata. A jelentés nem tartalmaz, mert nem is tartalmazhat erre vonatkozólag semmit, amenynyiben ilyen rendelkezéseket a törvény van hivatva statuálni. A villamossági törvény, az 1931 : XVI. te. ebből a szempontból bizonyos mértékben már le is szögezte álláspontját, amely álláspont többé-kevésbé megfelel az általános fejlődésnek és megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket ma a közgazdaság és a technikus-társadalom a villamosítás jövő fejlesztésével szemben támasztani szokott. Ez pedig — ahogyan a jelentés is rámutat erre — a következőképpen szól: A villamosítás a múltban, amikor csak egyes helységeknek egymástól elszigetelt villamosításáról volt szó, tehát amikor a villamosítást az úgynevezett helyi centrálék valósították meg, akkor kezdetben többé-kevésbé a közületek feladatát képezte. Később, különösen a világháború után, amikor az energiagazdálkodás a tá,volsági ellátás révén más alapokra helyeződött, amikor már egy-egy yillamostelep nem egy városnak vagy egy községnek szükségletét látja el, hanem sokszor vármegyéknek, egész országrészeknek energiaszükségletét, természetszerűleg a vállalkozás formájának is meg kellett bizonyos mértékben változnia, mert ma már egy villamosüzletben, egy villamosüzemben nem egy község vagy égy város, hanem a községek nagy száma „több város részesedik és így vagy az volt a probléma, hogy ezek a községek vagy városok, közületek létesítsenek maguknak megfelelő szervet annak az üzletnek ellátására, annak az üzemnek létesítésére, vagy pedig, minthogy a közületek Magyarországon sohasem voltak abban a helyzetben, hogy felesleges milliókkal vagy százezrekkel rendelkezzenek, itt lépett azután mindjobban előtérbe a magángazdálkodás szerepe, amikor a magánvállalatok vállalták a több közület ellátását célzó villamosberendezések létesítését. Ami most a jövő problémáját illeti, a jelentés^ is, de a villamossági törvény is egészen világosan kijelöli az utakat, amelyek tulajdonképpen odavezetnek, hogy ennek a villamosításnak éppen úgy, ahogyan a vasúttal és a postával történt, valamikor, bizonyos idő lejárta után az állam kezébe kell kerülnie. (Esztergályos János: Minél hamarabb!) A vasútnál is vártunk évtizedeket, hiszen tulajdonképpen csak most történt meg véglegesen a helyiérdekű vasutak megváltása és azt hiszem, a villamosításnál is várhatunk ezzel még egy ideig, annál is inkább, mert a villamosítás üzletének feltárása, ahogyan helyesen méltóztatott megjegyeznie az előbb felszólalt Peyer Károly képviselő úrnak, a közönségnek a villamosáram használatára való rászoktatása olyan dolog, amit állami, hivatalos módon elintézni rendkívül nehéz, erre a magángazdaság fürgesége, elevensége jobban alkalmas, mint az ál-* lam tevékenysége. (Györki Imre: A szolgabíró ráparancsol és el van intézve. — Derültség a jzélsőbaloldalon.) Ma az a helyzet, a villamossági törvény azt mondja, hogy azoknak a magánjogi szerződéseknek lejárta után, amelyeket egyes közületek a villamosvállalkozókkal még a törvény