Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-90
370 Az országgyűlés képviselőházának 90. ülése 1936 február 13-án, csütörtökön. ban külön vizsgálják meg, hogy a szociális berendezések mindenben megfelelők-e vagy sem. Müller Antal képviselőtársam rámutatott arra, hogy itt nem is egy kartelről van szó. Itt arról van szó, hogy van egy gyár, amely bizonyos cikket gyárt minden magyar verseny nélkül és élvezi a külfölddel szemben a vámvédelmet. Hogy ez mennyi és hogyan jut kifejezésre a magyar áruval szemben, ha volna magyar áru, azt nem tudom, de hogy mit jelenthet, azt csak egy példával kívánom illusztrálni. Egy cégnek szüksége volt kirakatüvegekre, amelyeket Belgiumból rendelt meg azért, mert úgy vélte, hogy ez olcsóbb. Közben a vámtarifák emeltettek akkor, amikor ez a szállítmány Passauban volt, mire sürgönyöztek és az árut Passautól Budapestig gyorsvo-' natra adták fel. Érdemes volt gyorsvonatra feladni Passautól Budapestig, mert így még mindig olcsóbb volt, mintha Budapestre később érkezve, a magasabb vámot kellett volna fizetni. Nem tudom pontosan a számszerűséget, hogy ez mennyit tesz ki, de bizonyára nagyobb összeget. Ha egy gyár valósággal monopolisztikus helyzetben ilyen előnyt élvez, mint amit ez a vámvédelem jelent, akkor ennek a cégnek kötelessége, hogy munkásainak legalább azt nyújtsa, mint amit hasonló más üzemekben foglalkoztatott munkások külföldön kapnak bérben is és szociális berendezés tekintetében is. En nem fogadom el azt az állítást, hogy amennyiben itt a hatórai: munkaidő bevezettetnék, akkor több munkást kellene foglalkoztatni és ezeknek a munkásoknak foglalkoztatására ma nincs lehetőség, illetőleg nincsen megfelelő munkás. Érdeklődtem szakkörökben s állítom azt, hogy van munkás. Elismerem, hogy a nagy munkanélküliséget ez nem befolyásolja nagymértékben,, a kérdésnek inkább elvi jelentősége van. Lakásokat is lehet teremteni azon a vidéken, mert hiszen ezek a munkások sem tudnak egész éven át ott maradni, hanem az öthónapi munka után keresniök kell valami más foglalkozást; öt hónap alatt ugyanis nem keresnek annyit, hogy abból meg tudjanak élni. Ezek a munkások tehát vándorlásra vannak kényszerítve. Ezeket a hiányokat mind pótolni lehetne. Megértem azt, hogy bizonyos idegenkedés van attól a gondolattól, hogy itt a hatórai munkaidő bevezettessék, különösen akkor, amikor a napi nyolcórai munkaidő, tehát a heti 48 órai munkaidő bevezetése ellen is idegenkedés van bizonyos körökben. Ezért hangsúlyoztam az előbb, hogy ezt a munkát a helyszínen kell megnézni, ott kell megfigyelni, hogy ezek a munkások milyen munkaviszonyok mellett milyen munkát végeznek és akkor látná^ mindenki, hogy ezt a munkát hat óráig végezni teljesen elegendő, ha azt akarjuk, hogy az emberi szervezet idő előtt ne dőljön ki és idő előtt ne maradjon itt a család kenyérkereső nélkül. Éppen ezért a jelentést nem fogadom el és kérem a t. Házat, hogy méltóztassék hozzájárulni a becikkelyezéshez. {Helyeslés a széhsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Huszár Mihály jegyző: Csik József! (FelMáltások: Nincs itt!) Elnök:.A képviselő úr nincs Delén, feliratkjozása töröltetik. , Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. Az iparügyi miniszter úr kíván szólni! Bornemisza Géza iparügyi miniszter: T. Képviselőház! Az önműködő táblaüveggyártásnál alkalmazott munkások munkaideje tárgyában a Nemzetközi Egyetemes Ertekezletén elfogadott egyezménytervezetet azzal a kéréssel terjesztettem a ^Ház elé, hogy méltóztassék azt egyelőre tudomásul venni, minden egyéb intézkedést mellőzve. Tettem ezt elsősorban azért, mert meggyőződésem szerint ez a munkaügyi egyezmény ma még nem szolgálja a magyar (közgazdaság érdekeit. A kérdés különben nem is nagyjelentőségű, amint a felszólalók is egyöntetűen megállapították a hazai munkanélküliség enyhítése szempontjából, de merem állítani, még nemzetközi vonatkozásban is, az egész kérdés alig bír jelentőséggel. Az utóbbi szempontra vonatkozóan csak azt az adatot szeretném közölni, hogy 1934 óta eddig ezt a nemzetközi munkaegyezményt csak egyetlenegy európai állam fogadta el, Norvégia, a táblaüveggyártásban legjobban érdekelt államok közül tudomásom szerint Csehország még egyáltalában nem foglalkozott az egyezménytervezettel, a másik jórészben érdekelt állam, Belgium, meg egyenesen meg is támadta ezt az egyezménytervezetet, alaki okokból. Amint tehát méltóztatnak látni, az egyezménytervezet nemzetközi vonatkozásban nem nagy jelentőségű, de nem nagyjelentőségű hazai vonatkozásban sem. Mert amint a felszólalt képviselő urak is megállapították, itt egyetlenegy üzemről van szó, amely rendes körülmények között 150—200 munkásnak ad kenyeret, azt sem egész éven át, hanem évi átlagban, úgy körülbelül négy-öt hónapig tartó üzemben. A felszólalt képviselő urak közül Propper igen t. képviselőtársam tegnap arravaló hivatkozással, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal működésének elismerését jelentené, ha ezt az egyezménytervezetet elfogadjuk, kívánta ennek az egyezménytervezetnek elfogadását. Itt bátor vagyok leszögezni azt, hogy a nemzetközi munkaügyi egyezmények elfogadása természetesen a nemzeti törvényhozások szuverén joga, s az a tény, hogy valamely egyezménytervezetet elfogadunk, vagy nem fogadunk el, egyáltalán nem jelenti a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal megbecsülését, vagy megnem becsülését. Ezeket a kérdéseket mindig kizárólag a hazai speciális viszonyok vizsgálata alapján kell eldönteni és ha ebből a szempontból vizsgáljuk ezt a kérdést, akkor két szempontot vizsgáljuk ezt a kérdést, akkor két szempontot kell figyelemre méltatnunk. Az egyik egy gazdaságpolitikai szempont, a másik pedig szociális szempont. Gazdaságpolitikai szempontból kétségtelen az, hogy ha egy bizonyos munkamennyiségre éspedig egy évet vagy nem egy teljes évet kitöltő munkamennyiségre újabb munkáscsapatokat viszünk be, ebben az esetben kétségkívül drágulás következik be, amit a kormány ter : mészetesen minden vonatkozásban kerülni óhajt. Szociális szempontból nem nagy jelentőségű az, hogy a táblaüveggyártásnál foglalkoztatott 200 nrunkáshoz még 40—50—60 embert betanítsunk és foglalkoztassunk. Ez kétségkívül nem nagy jelentőségű, de szociális szempontból éppen annak az ott foglalkoztatott 200 munkásnak kenyerét veszélyeztetjük, mert méltóztatnak tudni, hogy a táblaüveggyártás folytonos üzem, ahol technikai okokból nem lehet az üzem indulásától kezdve az üzemet leállítani mindaddig, amíg az a négy-öt hónapi gyártási időszak lebonyolítást nem nyer.
