Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-86

264 Az országgyűlés képviselőházának 86. a karácsony előtti idő óta annyi formában megtárgyalták és a tárgyalás boncasztalain annyira ízekre szedték már, hogy én további boncolást már nem végezhetek. E helyett azonban méltóztassanak megengedni, hogy egy-két felszólalt képviselőtársam, beszédével, megjegyzésével röviden foglalkozhassam. Az igen t. előadó ÚT nagyszerűen előkészített beszédében, amelyet én nagy figyelemmel hallgattam végig, sok érdekes megállapítást tett, így többek között azt mondotta (olvassa): »Nem vitás, hogy bármely reformtörekvés csak abban az esetben éri el célját, ha az ország közérdekének gazdasági, szociális és nemzeti célok szem előtt tartása mellett megfelel.« Továbbá azt mondotta (olvassa): »Mindenesetre gondoskodni kell arról, hogy a latifun-diális jellegű hitbizományok ne gátolják a földművelő néprétegek gazdasági terjeszkedését és megerősödését és ne maradjanak a földműves nép állandó bajainak forrásai.« A továbbiakban pedig azt mondotta, hogy (olvassa): »A nagy történelmi múlttal bíró, erős faji és nemzeti hagyományokkal telített családok gazdasági erejének viszonylagos megtartása maga is fontos nemzeti érdek.« Teljesen osztozom az előadó úrnak ezekben ! a megállapításaiban, csakhogy egy szépsége hibájuk van ezeknek a szép mondatoknak és pedig az, hogy ebből a javaslatból mindaz nem tűnik ki és ebben a javaslatban mindaz nem állapítható meg, amit az igen t. előadó úr mond. Én, ha hitbizománytulajdonos volnék, azonnal itt a Ház színe előtt felajánlanék az igen t. előadó úr által kiválasztott bármilyen nemzeti célra száz aranyat, ha az igen t. előadó úr be tudná nekem bizonyítani azt, hogy ebben a javaslatban tényleg benne van mindaz a védelem, amelyről ő beszélt a kisgazdákat, az apró törpebirtokosokat, a falu nincstelenjeit illetőleg. (Lányi Márton előadó: Akkor már le is fizetheti a képviselő úr a száz aranyat! — Zaj.) Meg vagyok róla győződve, hogy nem kellene a száz aranyat lefizetnem, mert az igen t. előadó úr nem tudná ezt bizonyítani, mint ahogy a túlsó oldalról felszólaló igen t. képviselőtársaimnak minden erre irányuló törekvésük ellenére sem volt módjukban, hogy erre bizonyságot szolgáltassanak. Azt méltóztatott mindani, igen t. előadó úr, hogy nagy történelmi múlttal bíró, erős faji és nemzeti hagyományokkal telített családok gazdasági erejének viszonylagos megtartása maga is fontos nemzeti érdek. Mélyen t. előadó úr, legyen szabad nekem teljes tisztelettel kérdeznem, hogy úgy méltóztatik-e ezt a mondatot érteni, hogy ezek az erős faji és nemzeti hagyományokkal telített családok ... (Zaj a szélsőbaloldalon. — Lányi Márton előadó közbeszól.) Ez benne van az előadó úr felszólalásában, méltóztassék csak megnézni. (Lányi Márton előadó: Hol!) Készséggel ren-, delkezésre bocsátom az én naplópéldányomat. (Mózes Sándor: Az talán más! — Derültség.) Ügy méltóztatik képzelni, hogy erős nemzeti hagyományokkal van például telítve a bresciai hóhér, akinek utóda osztrák állampolgár és itt, Csonka-Magyarország területén hitbizománnyal bír? Ez nemzeti érdek? (Zaj.) Azt hiszem, ez nem lehet célja ennek a javaslatnak. Amikor mi földet követelünk a falu nincstelen népének, akkor gondoljunk mindazokra a hitbizományokra, amelyeknek előnyét élvezik többek közt az ilyen urak is, mint amilyen az általam megnevezett. Csak megállapítom még egy pár szóval, hogy az igen ülése 1986 február 6-án, csütörtökön. t. előadó úrnak egyetlen szava nem volt arról, hogy mi történik majd akkor, ha a hitbizományok részben más kezekbe kerülnek, azokkal a szerencsétlen alkalmazottakkal, akik a hitbizomány egységes területén ezidőszerint alkalmazva vannak. (Lányi Márton előadó: Benne van a javaslatban! Tessék elolvasni!) Nincs világosan és precízen kimondva. Ami a javaslatban van, az egy gumimegállapítás, amelyet teljesen tetszés szerint lehet magyarázni. '''"'-. •[ _. Igen t. Ház! Továbbmegyek. Âz igen t. igazságügyminiszter úr karácsony előtt, december 12-én, amikor Takács igen t. képviselőtársam ezekről a padokról felszólalt, azt méltóztatott mondani közbeszólás formájában, hogy azt szeretné, hogy a földet szétosszuk. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Én szeretném?) Mélyen t. igazságügyminiszter úr, igenis mi azt szeretnők, mi azt akarjuk, mi azt követeljük, hogy osszák szét a kötött bir

T tokokat azok között, akiknek arra szükségük van, azok között, akik nem találják meg itt a csonka hazában a mindennapi kenyeret, mindazok között, akik erre rá vannak utalva. (Lázár Andor igazságügyminiszter: A másét?) A föld az országé. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Hát a tulajdonjog?) A kormánynak kötelessége módot találni arra, hogy talán a magántulajdon szentségének tiszteletbentartásával is, de felosszák azt a földet a nincstelenek között. Mélyen t. Képviselőház! A földhöz a magyar népnek jussa és joga van. Ezer esztendőm keresztül a magyar falvak népe volt az, amely életet és vért áldozott ezért a földért, joga van tehát földet kérni. Legutóbb 1914-től 1918-ig, a nagy tragédiáig százszor és százszor, ; száz és száz irányban biztatták a lövészárkokban rothadó bakákat azzal: tartsatok ki fiúk, mert ha hazamegyünk, megváltozott új világot fogtok otthon találni, földet fogtok kapni. Előkelő ajkakról, a legelőkelőbb ajkakról hangzott eil a falu népe felé ez az ígéret, amely azután később semmivé vált, iszéjjelfoszlott. (Hertelendy Miklós: A mi katonáinknál erre nem volt szükség!) Hát akkor miért mondták? Bocsánatot kérek t. képviselő úr, — nem akarok neveket említeni — de a legilletékesebb helyről hangzott el ez az ígéret! (Zaj.) A katonák nem földért harcoltak, de ígéretet kaptak erre — ismétlem — előkelő ajkakról. (Gr. Festetics Domonkos:, íSzemiély szerint mondja meg, ki ígért? — Folytonos zaj. — Elnök csen: get.) Nem olyan egyszerű dolog ez, mint ahoI gyan az urak itt kedélyeskedve veszik és né| zik ezt a kérdést.' Hiszen méltóztatnak emlékezni, hogy Nagy-Magyarországon már a háború előtti esztendőkben, hosszú évtizedekre visszamenőleg, a falu nincstelen népe földet kért,_ hogy^ ,a földöm keresztül kenyérihez tudjon jutni és hiába volt kérése, hiába volt könyörgése, részükre nem volt más hátra, mint hogy vándorbotot vegyenek a kezükbe és el- ^ hagyják azt a földet, ahol bölcsőjük ringott, ahol őseik porladoznak. Méltóztatnak emlékezni, hogy a háború előtti 14 esztendőben több mint másfél millió magyar hagyta él az országot. (Gr. Festetics Domonkos: Bizony!) * Fiume, Trieszt, Hamburg, Bréma és a többi tengeri kikötő magyar nótától és magyar sí| rástól volt hangos másfél évtizeden keresztül, azoknak a sírásától, akik az európai föld szé: lén, a tengerparton készülődtek a nagy óceánjárókra fel. |Gr. Festetics Domonkos: Akkor