Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-84

222 Az országgyűlés képviselőházának 8 hagyni, mert disznóm nekem is van. Tény az, hogy — talán azért, mert a tömegekben nagy elégedetlenség van — a politikusok egy része, különösen pedig a korteseknek egy jelentékeny része olyan gondolatokat vet bele a közvéleménybe, amelyek a népet megmételyezik. Megengedem, hogy sokkal nagyobb eredményeket lehet elérni a néptömegeknél, ha a propagandának olyan útjain járunk, amelyekről magunk is tudjuk, hogy az általunk hirdetett elvek megvalósíthatatlanok. Nagyon jól tudom, hogy nagyon nehéz a néptömegek előtt száraz reálprogrammot adni, mert hiszen a néptömegek fantáziáját egy száraz reáiprogramm sohase tudja annyira megfogni, mint megfogja az az egyszerű Programm, amellyel a tömeg elé lépünk. Ez nemcsak Magyarországon van így. Amerikában az utóbbi időben fellépett egy Thousand nevű politikai apostol, aki azt hirdeti, hogy olyan politikát kell csinálni, hogy mindenki, aki a hatvanadik esztendejét betöltötte, az államtól 200 dollár havi járadékban részesüljön. Méltóztassék elképzelni, hogy milyen sikere van ennek a politikusnak azok között, akik maguk is azt mondják, hogy miért ne legyen nekik havonként 200 dollár járadékuk? Méltóztassék elképzelni, milyen példátlan sikere lehetne nálunk annak a politikusnak, aki Magyarország közvéleménye elé azzal a programmal lépne, hogy havonként 200 pengő fizetést kell adni mindenkinek, aki a hatvanadik életévét betöltötte. T. Ház! Ezt a Thousand-féle programmot azért mondottam el, mert ezzel is dokumentálni akarom azt, hogy lehetséges olyan irreális programmot felállítani egy ország életében, amelyről már eleve tudjuk, hogy megvalósíthatatlan, de amelyről viszont tudjuk, hogy a tömegeknek a legnagyobb mértékben tetszik. Az előbb megemlékeztem Kosthy képviselőnek a demagógiáról mondott meghatározásáról. Méltóztassanak megengedni, hogy most azzal a kérdéssel foglalkozzam éppen a földbirtokjavaslattal kapcsolatosan, hogy tulajdonképpen ki ellen irányul a demagógia, nemcsak a mostani helyzetben, hanem állandóan. A demagógia különösen a régebbi időkben, de ma is — mint bátor leszek majd erre vonatkozólag példákat felsorolni — az egyik oldalon a papság ellen, a másik oldalon a földbirtok ellen, a gyár ellen, azután a kereskedőtársadalom ellen és mint felekezet ellen, a zsidóság ellen irányul. A különbség csak az, hogy a régebbi időben ez a demagógia azoknak részéről indult meg, akik a nihil habentes kategóriájába tartoztak. Ma azt látjuk, hogy nemcsak nálunk, hanem egész Európában az a rendszer kezd kialakulni, hogy azok, akiknek valamijük van, a maguk vagyonát akként akarják megmenteni, hogy a másik társadalmi réteg felé akarják a szenvedélyeket irányítani. Tehát az, akinek földje van, a demagógiát folytattatni akarja a gyáripar ellen, akinek gyára van, a földbirtok ellen. Mindenki a magáét akarja megmenteni, holott mindezeknek a társadalmi rétegeknek már a forradalmak idejéből meg kellett volna tanulniok azt, hogy a demagógia kielégíthetetlen étvágyú szörnyeteg, amelyik, amikor az egyik társadalmi réteget felfalta, nem elégszik meg, és éhsége nincs csillapítva, s rögtön a másik társadalmi réteg ellen fordul. Erre vonatkozólag példának hozom fel a Károlyi-forradalom első «íaüjait, amikor — méltóztatnak rá emlékezni — a forradalom az ország egyes vidékein azzal kezdődött, hogy a fűszeresek üzleteit rabolták ki, minthogy azonban a fűszeresek üzleteiben . ülése 1936 február U-en, kedden. túlságosan sok rabolnivalót nem találtak, sorra következtek a plébániák, utánuk következtek az urasági kastélyok... Mindig csak a sorrend változott, hogy tudniillik előbb rabolták ki az urasági kastélyokat és utánuk a plébániákat és •ízután az üzleteket, vagy az üzleteken kezdődött a rablás és azután jöttek a plébániák, és ezek után jöttek sorra az urasági kastélyok. Nemcsak a Károlyi-forradalom alatt volt Magyarországon példa erre, hanem azok, akik az 1831. évi kolerajárvány történetét ismerik, emlékeznek arra. is, hogy a kolerajárvány idején először a zsidókat vádolták meg azzal, hogy megmérgezték a kutakat, azután jöttek az arisztokraták, utánuk pedig a dzsentrik, akiket szintén azzal vádoltak, — amidőn másutt rabolnivaló már nem volt — hogy ezek voltak azok, akik a kutakat megmérgezték és akik a nép között elterjesztették a ragályt. Bethlen István gróf, ' de a túlsó oldalról Makkai János képviselőtársunk és szintén a túlsó oldalról Németh Imre képviselőtársun'k '—* kecskeméti beszédében — voltak azok, akik felszólalásaikban a hang eldurvulása ellen tiltakoztak, akik a maguk részéről azt követelték, hogy finomabb, nyugodtabb hanghoz térjen vissza a magyar közélet. Meg kell mondanom, hogy kevés előadásnak — amelyik nem is a magyar képviselőházban hangzott el — volt olyan sikere a magyar közéletben, mint amilyen sikere Németh Imre kecskeméti előadásának volt. Teljes mértékben osztozom igen t.; képviselőtá/rsam felfogásában, csak arra kérném: mint ahogy itt Bethlen István gróf felszólalásában Matolesy képviselőtársunkhoz intézett egy intelmet s a hangnak és a politikai irányzatnak 'megváltoztatására kérte őt éppen a nemzet érdekében, úgy Németh Imre képviselőtársunknak és mindazoknak a képviselő uraknak, akik a túlsó oldalról a hangmaik sekélyessé válása ellen felszólaltak, van reklamálni valójuk túloldalon ülő egyes képviselőtársainkkal szemben is. Hogy konkrétumokat .mondjak, a nemzeti, egység pártjának, azt hiszem, egyik prominens tagja: Végváry t. képviselőtársunk, a szerkesztője a Bajtárs című lapnak. Sajnálattal és fájdalommal kell ezt megállapítanom azért, mert ez a lap az egyetemi ifjúság kezébe kerül, ez, a lap az egyetemi ifjúság lapja. Tehát, a túloldalon ülő és igen prominens szerepet játszó Végváry t. képviselőtársunk lapjában jelennek meg olyan közlemények, amelyek — írigyje meg az igen t. képviselő úr — nemcsak hogy a Vörös Újság stílusára emlékeztetnek, hanem, higyje meg nekem t, képviselőtársam, hogy a Vörös Újság elhalványodnék, vagy a Vörös Újság írói elhalványodnának, elpirulnának, (Eckhardt Tibor: Elfehérednének!) vagy elfehérednének, ha ugyanazokat az eszméket sokkal erélyesebb hangnemiben és sokkal durvább stílusban látnák megírva a Bajtárs című lapban, mint amilyen stílusban ezek a cikkek vagy ezek a gondolatok a Vörös Újságban képviselve voltak, A másik, aki itt a képviselőházban a hang finomságát vagy finomabbá válását követelte, gróf Festetics Sándor t. képviselőtársunk volt, aki a nyilaskeresztes párt magyarországi vezére. Festetics Sándor gróf beszédében elsősorban azt hozta fel, hogy itt Magyarországon a demoliberalizmus — ő így (fejezte ki magát — (Felkiáltások half elől: Mi az? — Bródy Ernő: Kérjük magyarul! —

ï*eyer Károly: Ez a nácigróf harmincezer holddal! — Zaj.) az arisztok-