Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-81
Az országgyűlés képviselőházának 81 bizonyítja, hogy a férjes asszony nem jobb és , nem rosszabb munkaerő, mint a hajadon. Ha tehát itt keressük, hogy tulajdonképpen mi van e mögött az intézkedés mögött, akkor egyetlenegy indokot találhatunk és ez az, hogy a biztosító magánvállalatoknak kényelmetlen az, hogy a férjhezment tiszt vi- • selőnő anyává válhatik és anyaságával kapcsolatban igénye van azokra a törvényes kedvezményekre, amelyeket az állam biztosít az ő számára. De ha ez van az intézkedés mögött, akkor szerintem annál inkább kell az államnak, a kormányhatalomnak ez ellen az új gyakorlat ellen minden befolyását érvényesítenie, mivel az állam financiális eszközeinek elégtelensége következtében elégtelen család- és anyavédelmet legalább a szociális biztosításba belekapcsolódó tisztviselőnők számára kell kiszélesíteni és valamiféleképpen könnyebben hozzáférhetőbbé tenni. A biztosító magánvállalatoknak ez a magatartása még erősebben kihívja maga ellen az éppen elég magasra lobbant bizalmatlanságot és a biztosítási magánvállalatoknak ez az intézkedése még jobban aláhúzza annak a törekvésnek hatóerejét és indokoltságát, amelyről a legutóbbi napokban Csongrádon Károlyi Imre gróf szólott, a biztosítások államosításának kérdését, mert ezek a tények azt bizonyítják, hogy erre az intézkedésre nemcsak gazdasági, hanem szociális okokból is szükség van, mivel ezek az intézetek nem ismerik fel a maguk szociális kötelességét. Én szerintem a vagyon kötelez és ha a vagyon birtokosa a maga szociális kötelezettségének nem tesz eleget, arról megfeledkezik vagy azt kijátszani akarja, akkor semmiféle joga nincs arra, hogy az állam vele szemben elnéző legyen. Erre nézve kérem a pénzügyminiszter úr megnyugtató kijelentését. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A pénzügyminiszter úr kíván válaszolni. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: T. Képviselőház! Interpelláló képviselőtársam elsősorban azt a kérdést intézte hozzám: van-e tudomásom arról^ihogy a felügyeletem alá tartozó egyes biztosítási magánvállalatok megtiltják tisztviselőnőiknek férjhezmenetelét? Erre válaszom a következő: erről nincs tudomásom. Ellenben tudomásom van a következőkről (olvassa): »A Biztosító Intézetek Országos Szövetsége soha olyan határozatot nem hozott, amely szerint a társaságok kötelesek volnának nőtisztviselőiket férjhezmenetel esetén elbocsátani. Ez a kérdés egyáltalában nem is merült fel soha a Biztosító Intézetek Országos Szövetségében és így lairról tárgyalások sem folytak, sem határozat nem hozatott.« (Peyer Károly: Le mernék erre tenni az esküt 1) »Valamennyi tagintézetünkhöz intézett korkende» útján megállapítottuk, hogy nincs olyan biztosító társaság, amely megtiltotta volna tisztviselőnőinek a férjhezmenetelt*.« Ezt a tudomá- , sonnât a Biztosító Intézetek Országos Szövet- > ségének a mai napon kelt és a biztosító magán- j vállalatok állami felügyelő hatóságához inté- i zett levéléiből merítettem. Az interpellációnak második kérdése az , volt: van-e tudomásom arról, hogy egyes biz- , tosítási magánvállalatok a magántisztviselők i felmondási idejére vonatkozó törvényes rend- i szabályok kijátszásával hajadon tisztviselőiket i olyan kötelezvény aláírására kényszerítik, amelyben a férjhezmenetelt mint azonnali el- ' ülése 1936 január 29-én, szerdán. 169 bocsátási okot ismerik el? Erre' a kérdésre válaszom a következő: erről nincs tudomásom. Ellenben tudomásom van arról, — még pedig ugyancsak a Biztosító Intézetek Országos Szövetségének mai felterjesztéséből — hogy (olvassa): »ugyancsak megállapítottuk azt is, hogy egyetlenegy társaságnál sem vesznek a hajadon tisztviselőnőktől olyan nyilatkozatot, mely szerint azok a férjhezmenetelt azonnali elbocsátási oknak elismernék.« Ehhez hozzáfűzöm a következőket. Ha egy ilyen kikötés történnék, hogy ez azonnali elbocsátási ok, ez a fennálló jogszabályok szerint érvénytelen volna. (Felkiáltások a szélsőbáloldalon: így van!) A fennálló jogszabály ugyanis — az ipartörvényneJk 94. §-a — taxatíve felsorolja a rögtöni elbocsátási okokat és ez cogens, kényszerítő jogszabály, amelynek köre új okok szerződési megállapításával ki nem terjeszthető. A magán alkalmazotti jogviszonyt szabályozó 1910/1920. számú miniszterelnöki rendelet 2. §-ában kimondja, hogy a szolgálati viszonyt csak előzetes írásbeli felmondással lehet megszüntetni; ugyanezen rendelet 23. §-a pedig kimondja, hogy az ezen rendelet szabályaitól eltérő szerződési megállapodások hatálytalanok, Vagyis ius cogens, kényszerítő jogszabály erejével ruházza fel ezeket a jogszabályokat. Megállapítom tehát, hogy egy ilyen esetleges kikötés mai jogszabályaink világos rendelkezése szerint érvénytelen volna. A harmadik kérdési, amelyet képviselőtársam hozzám intézet't, ez volt (olvassa): »Rendelkezésére áll-e a miniszter úrnak oly rendszabály, amellyel a szóibanforgó biztosítási magánvállalatoknak ezt a magatartását megakadályozza, mivel ez úgy az állam érdekeivel, mint a kormány hivatalos családvédő politikájával szögesen ellentétben áll?« Erre a kérdésre válaszom a következő: Az előadottak alapján — megmond ot*t am, honnan merítettem! adataimat — tehát tudoasásom szerint, amely tudomás erre a tényalapra hivatkozik, ilyen rendeletnek, ilyen intézkedésnek szüksége nem áll fenn. Szabályt vagy hatalmat tehát nem kell érvényesítenem. Ha ellenben fennáll an a» akkor a ma. fennálló jogszabályok szerint a kormánynak a biztosító társaságok felügyeletéről szóló törvény szerint* nincs ilyen jogköre. Mert abba, hogy ilyen felmondás történik-e vagy sem, beavatkozást ez a törvény nem engied. Csak abba enged beavatkozást, hogy a biztosítási működésben felügyeljek az ilyen vállalatokra. Már pedig az magánjogi kérdés. Kijelentem azonban, hogy a biztosító mag'ánviállailatok eddigi geszt<iójában mutatkozott előzékenységből, de ha ez hiányoznék, a kormány szükséges tekintélyéből kifolyólag egy pillanatig sem tűrnék ilyen esetet és megnyugtatom képviselőtársamat, hogy ebben az országban nincs véleménykülönbség abban a tekintetben, hogy ilyen oknak, mint elbocsátási oknak a kikötése, még ha jogilag érvénytelen is, de pusztán megkísérlése is tűrhetetlen cselekmény volna. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Abban sincs továbbá semmiféle eltérés közöttünk és teljesen egyetértek képviselőtársammal abban, hogy nem lehet azért elbocsátani egy alkalmazottat, mert férjhez ment. ö azt mondja, hogy csak abban az esetben lehetne, — és ezt is egyénenként kell elbírálni — ha az, akihez férjhez ment, a legminimálisabb életlehetőségeket biztosítja számára. Ebben teljesen egyetértünk. A velem közölt hivatalos tényállás szerint nem is fordult elő, tehát 23*