Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.
Ülésnapok - 1935-81
Az országgyűlés képviselőházának 81. mondának jobbfelől.) de ennek az illojalításnak ellenére sem vagyok hajlandó letérni az objektivitás útjáról. Mindenesetre ebbe .a helyzetbe a jövőben nem fogok kerülni, mert élni fogok a házszabályok más szakaszaival, hogy a beszédidő kiterjesztéséhez kénytelen legyen a túlsóoldal hozzájárulni. Az elmúlt parlamentben, még az első Gömbos-kormanyï -a ház elé terjesztette a köszolgálati alkalmazottaknak, a honvédség tagjainak, valamint hozzátartozóinak ellátását szabályozó törvényjavaslatot, amelyet az igen t. kormány mögött álló többség, mint 1934. évi I. t. cikket törvényerőre emelt. Ezzel a javaslattal szemben annakidején voltam bátor a magam véleményét kifejezni; rámutattam azokra a hibákra, amelyek a javaslatban vannak, rámutattam arra, hogy ez a javaslat hibás, nem igazságos, antiszociális, sőt, továbbmegyek, ebiben a javaslatban olyan rendelkezések vannak, amelyek rendkívül súlyos és káros következményekkel fognak járni és sokkal nagyobb kárt fognak okozni, mint a remélhető eredmény. Velem együtt akkor az. ezen az oldalon levő nagyobbszámú ellenzék, annak tagjai mind ilyenirányú véleményüknek adtak kifejezést és egyrészt kérték, másrészt követelték a kormánytól és megakarták győzni az akkori t. kormányt arról, hogy a javaslatot vonja vissza. A kormánynak akkor mindenesetre több tagja ült ebben a parlamentben ennek a vitának kapcsán, mint most, amikor a kormány távollétével tündöklik és az ellenzéket távollétével tiszteli meg. Mi, igenis, rámutattunk ezekre a hibákra, de a kormánynak, úgylátszik, más elgondolásai voltak. A kormány akkor azt mondotta, hogy a törvényjavaslat benyújtására szükség van azért, hogy a nyugdíjterheket csökkentsük. A túloldali többség a kormánnyal együtt azt mondotta, hogy szükséges a törvényjavaslat, mert hiszen a közigazgatást racionalizálj közigazgatást át kell szervezni, másik része pedig azt mondotta, — és a kormány szintén erre az álláspontra helyezkedett r — hogy a közszolgálati alkalmazottak táborában csak szakképzett, puritán jellemű és szorgalmas tisztviselő foglalhat helyet^ (Helyesles a jobboldalon.) Végül azt mondották, hogy szükség van erre a törvényjavaslatra azért, mert a kormánynak sürgősen kell intézkednie abban a tekintetben, hogy az ifjúságot gyorsan és minél nagyobb számban, lehetőleg a maga egészében helyezze el megfelelő helyre. Akik ezt a kérdést és a mai helyzetet ismerik, azok nagyon jól tudják, hogy mindezekből a kormányelgondolásokiból és ígéretekből vajmi kevés valósult meg, mert hiszen a nyugdíj terhek emelkedtek, a közigazgatás átszervezése még meg sem indult, a 'szakképzett, szorgalmas tisztviselők közül pedig a hóhérszakasz alkalmazásával sokat küldtek el sétálni, (Farkasfalvi Farkas Géza: A legkülönbeket!) anélkül, hogy arra kellő jogalap lett volna. (Ügy van! r Ügy van! bal felől. — Farkasfalvi Farkas Géza: Ha pl. nem köszönt a főispánnak, mert nem látta!) Ami pedig az ifjúság elhelyezésének kérdését illeti, az még szomorúbb és mondhatnám, hogy az ígéretek után még 'botrányosabb. Ez a törvény ebben a kérdésben sem oldott meg semmit. Mélyen t. Ház! Éppen most néiztem meg a törvény 2. Vának 15. bekezdését, amely azt mondja, hogy az 1937. év végéig tartozik a kormány a Házat informálni tett intézkedéseiről és a várt eredményről. Azóta két eszülése 1936 január 29-én, szerdán. 145 tendő múlt el. Két esztendő a kérdés súlyosságára való tekintettel, az én szerény véleményem szerint, paris elegendő lett volna arra, hogy a kormány ia Házat informálja tett intézkedéseiről és az elért eredményekről. Mi nem ismerjük ezeket, mert hiszen hivatalos adat nem áll rendelkezésünkre és nincsen betekintésünk más hivatalos szervek munkájába sem; de viszont a hozzánk befutott jelentésekből, levelekből és panaszokból látom és látjuk ezen az oldalon, hogy elérkezett az ideje annak, hogy az igen t. kormány ezt a törvényt vonja vissza. (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Farkasfalvi Farkas Géza: Hát ez nagyon szükséges!) A legkevesebb, amit elvárhatunk, nemcsak a közalkalmazottak, hanem az ország érdekében is az, (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) hogy a t. kormány legalább a hóhérszakaszt a 2. § 2. bekezdésének b) pontját minél előbb vonja vissza. (Farkasfalvi Farkas Géza: Úgy van! Ez feltétlenül kell! — Ügy van! Ügy van! — Taps bal felől.) Igen t. Ház! A kormány a közalkalmazottakkal szemben sok Ígéretet tett és én, de pártom is, azok közé tartozunk, akik, amikor az első Gömbös-kormány bemutatkozott vártuk az eredményeket, vártuk azokat a sikereket, amiket be méltóztatott ígérni. Két esztendő óta ezen a vonalon vajmi kevés történt és ami történt, az nem szolgált a 'közalkalmazottak javára, hanem csak kárára. A kormányt arra kérem, hogy ennek a szakasznak visszavonása mellett igenis nyújtsa be az általa is beígért pragmatikát, (Helyeslés balfelől) amire a miniszterelnök úr itt a Ház előtt ígéretet tett. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Ebben a pragmatikában >a közalkalmazottaknak necsak kötelezettségeit, hanem jogait is állapítsák meg. Ebiben a pragmatikában a közalkalmazottak egyéni szabadsága biztosíttassék, a határok is szabassanak meg, amelyek a hatalomnak bizonyos határokat szabnak a közalkalmazottak javára. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ne legyenek rabszolgák a tisztviselők! — Ügy van! balfelől.) Erre <& törvényre, mint ahogyan sok más törvényre is, nem lehet büszke az igen t. kormány, mert ezek sakkal több kárt okoztak, ha anyagi vonatkozásban vesszük is de főképpen morális szempontból, mint amilyen hasznot ettől a törvénytől önök vártak. Mélyen t. Ház! A közalkalmazottakat az egész vonalon dermedtség lepi el; a közalkalmazottak némák lettek és ez a törvény a közalkalmazottak és a középosztály egyéni szabadságát mélyen korlátozza. Ez a törvény a közalkalmazottak egész nagy tömegét dobja oda a hatalomnak, sőt, továbbmegyek: míg vissza nem méltóztatik vonni, a mindenkori hatalomnak rabszolgája lesz a közalkalmazott, mert ebből a dermedtségből, ebből a lehangoltságból nem tud szabadulni. Most már igazán itt az utolsó ideje annak, hogy ebben a kérdésben a kormány revízió alá vegye a maga álláspontját. Maga a törvény végrehajtása pedig azt jelenti, — anélkül, hogy erős kifejezést használnék, állítom, mélyen t. miniszterelnök úr — hogy a közszolgálati alkalmazottaknál megteremtették a lelki rabszolgaságot. Nem tudnak ezek az emberek szabadulni, mert némelykor az igazságtalanságok halmazatát követik el a közalkalmazottak legki valóbb jaival szemben. (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Farkasfalvi Farkas Géza: A kenyerük függ tőle! — Zaj.) A közalkalmazottakra vonatko20*