Képviselőházi napló, 1935. V. kötet • 1936. január 21. - 1936. február 25.

Ülésnapok - 1935-79

Az országgyűlés képviselőházának 79. ben, és bár nem áll mögötte ma már az a dinasztikus istápolás és védelem, mint a múltban, és bár a rendszer teljes lebontását bizonyító és erősítő argumentumaink ma talán erőseibbek, mint voltak annakidején Deák Ferencnek ragyogó jogi vagy Széchenyinek és Kossuthnak hitelpolitikai okfejtései, mégis — meg kell ismételnem. — ezeknek a súlyukban megerősödött argumentumok ellenére is az ez ellen a rendszer ellen és az ezzel a rendszerrel összefüggő egész nagy birtokpolitikai rendszer lebontására irányuló akaratnak vagy elszánásnak ma nagyobb akadályai és nagyobb nehézségei vannak, mint voltak valaha. A uni argumentumaink pedig a történelem tragikus fordulata által produkált tények; nem annyira jogi érvek, mint inkább nemzetpolitikai, népesedéspolitikai, szociálpolitikai természetűek. T. Ház! Itt egy pillanatra meg kell állanom, mert midőn ismételten hangsúlyozom azokat a nehézségeket, amelyek az ezek ellen a rendszerek ellen, a hitbizományi és a nagybirtokrendszer ellen folyó küzdelem útjában állanak, meg kell állapítanom, — szerénységem egész tudatában — hogy igen kevesen rendelkeznek akkora jogosultsággal ezeknek a nehézségeknek megállapítására, mint csekélvségem, mert hiszen, bármilyen szúk körben is, de bizonyára ismeretes az a rendkívüli szilárd és erős meggyőződésem, amely engem is a hitbizomány és a nagybirtok rendszerének elvi ellenfelei közé állított. Ez a meggyőződés azonban — hogy úgy mondjam — ez a magasabb elvi elfogultság természetesen tőlem is azt követeli, hogy az elvi elgondolás gyakorlati .megvalósításának minden lehetőségét, de minden akadályát is a legnagyobb lelkiismeretességgel és objektivitással kutassam. Ennek a kutatásnak eredményei az előbbi -megállapítások, és ennek okfejlődését bátor leszek az alábbiakban a tőlem telhető világossággal kifejteni. Azok az argumentumok, amelyek a hitbizományi rendszer, de vele együtt általában a mammutbirtok-rendszer lebontására irányuló követelést támiogatják, már elég szép számmal felvonultak ebben a vitában, de én mégis különös hangsúlyozással szeretnék rámutatni, ha ismételten is, a szerény meggyőződésem szerint, legdöntőbb argumentumokra a népesedéspolitikai, a nemzetbiztonsági, a szociálpolitikai szempontokra és — csak sorrendben utoljára, de nem utolsó sorban — népünk nagy középeurópai hivatására való felkészítés ^szempontjára. Az erre a feladatra való felkészítés eszközei között, mint leghatékonyabbnak, kétségtelenül a földbirtokpolitikai, eszközök jöhetnek számba. Legyen szabad mindenekelőtt ennek a kérdésnek népesedéspolitikai szempontjaira felhívnom a figyelmet. Mindnyájan tudjuk, — hiszen a vita során igen kiváló, kitűnő tudós statisztikusok szájából hallottuk — hogy a hitbizományi birtokok legnagyobb része a Dunántúlra esik. Nagyon jól tudjuk, hogy. a 823.000 katasztrális holdat kitevő hitbizományi területből 602.000 hold a Dunántúl van; de ugyanakkor egészen objektíve meg kell állapítanom azt is, hogy a hitbizomány a Dunántúl területének nem is egészen 10 százaléka. Ezzel szemben a Dunántúl fekszek az ezer holdon felüli nagybirtokkategóriának akkora területe, amely a Dunántúl egész teKÉPVISEL'ÖHÁZI NAPLÓ V. ülése 19S6 január 2h-én, pénteken. 95 rületének további 33 százalékát teszi ki. így tehát éppen Kenéz Béla igen t. képviselőtársam megállapítása szerint a Dunántúl területének több mint negyven százalékát teszi ki a többé-kevésbbé kötött, az akár jogpolitikailag, akár gazdaságpolitikailag kötött birtok, amely így a parasztbirtok alakítása szempontjából akadálynak jelezhető. Ha tehát ennek a birtokpolitikai struktúrának a népesedéspolitikára való hatását kívánjuk vizsgálni, akkor erre kétségtelenül a legalkalmasabb a Dunántúl területe, de én nem követem azt a módszert, amelyet egyes képviselőtársaim — ha jól emlékszem, Matolcsy Mátyás képviselőtársam is — követtek, hogy tudniillik csak a Dunántúl egyes résztájait vizsgálták meg. Kikeresték az egy-egy nagyibirtok közelében fekvő terület népesedéspolitikai statisztikáját. Az ilyen részletvizsgálódás azonban nem bizonyult elegendőnek. (Ügy van! jobbfelől.) Az egész területet kell vizsgálnunk, hosszú időre visszamenőleg, ha valódi; képet akarunk kapni, En ezt az összeállítást kerestem meg és megnéztem az egész Dunántúl népességének a szaporodására vonatkozó adatokat, mégpedig nem 10, vagy 15, hanem r 60 évre visszamenőleg. 1870-től 1930-ig a Dunántúl egész népességének természetes szaporodása 38 százalék volt. Ha ezt a számot összehasonlítjuk más, összefüggő, nagy országrészek népesedésének számadataival, akkor egyenesen megdöbbentő képet kapunk. A Dunántúlnak 60 év alatt elért 38 százalékos szaporodásával szemben az Alföld népessége ugyanezalatt az idő alatt 109 százalékkal szaporodott. (Dinnyés Lajos: Ez így van! — Lázár Andor igazságügyminiszter: Budapestet is méltóztatott beleszámítani?) Nem, Budapest egészen külön statisztikai komplexus. A dombos Felvidéknek a statisztikája pedig azt mutatja, hogy a legutóbbi 60 esztendő alatt az a vidék, amelyen ugyancsak kisebb a nagybirtok területe, mint a Dunántúlon, közel 80 százalékkal szaporodott. Ha most mindezek mellé hozzávesszük még azt a momentumot, hogy nem a Dunántúl területe és népessége volt az, amely a háború előtti nagy amerikai kivándorlásnak vérünkből elfolyó legnagyobb masszáját adta, mert ebben a tekintetben messze felette van a Dunántúlnak az Alföld és a Felvidék; ha hozzávesszük azt is, hogy ezeknek a különböző országrészterületeknek belső, úgynevezett vándorlási különbözetvesztesége a legkisebb a Dunántúlon e 60 esztendő alatt: akkor tudjuk csak^ igazán felmérni a nagybirtokrendszernek a népesedéspolitikára, a népesség szaporodására való mérhetetlen káros hatását. És ha most ezzel a kérdéssel kapcsolatban csak nagyon távolról és nagyon óvatosan érintem a kérdés kényességére való tekintettel azt a momentumot, hogy éppen a Dunántúl területe az, ahol a mi esonkaságunkban ma egyedül lehet beszélni nemzetiségi kérdésről; éppen csak, hogy megemlítem azt, hogy, sajnos, éppen a Dunántúl területe az és a Dunántúl problémája az, amely a mi csonkaságunkban ma ugyanazt a problémát jelenti szerény nézetem szerint, mint amit jelentett Erdély problémája Nagy-Magyarország számára; ha csak éppen halkan utalok arra, hogy bár a Dunántúlon még nem dolgoznak az Albinabankok, de annál erőteljesebben alakul, állandóan alakul nem magyar érdekeket szolgálva és nem magyar parasztokat, magyar kisgazdá14