Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-67

Az országgyűlés képviselőházának 67, ülése 1935 november 29-én, pénteken. 315 kölesi tekintélyét és — bizonyára — meg fogja találni a módot arra, hogy az orvosok nagyobb számának megélhetését biztosítsa«. Továbbmenően a következőket mondja az indokolás (olvassa): »Ami a javaslatnaik időszerűségét illeti, erre... megemlítjük, hogy a javaslat kifejezője és valóraváltója annak a sainte világszerte lábrakapott eszmeáramlatnak, amely «az azonos hivatású és foglalkozású egyének hatósági jellegű társulását írja elő. Ily szervezet kiépítését — ép a -korszellem hatása alatt — úgy mi orvosi, mint a nemzeti társadalom a maga egészében szükségesnek és nélkülöizíhetetlennek tartj a«. Ahány nyilatkozat, ahány mondat, annyi ellenmondás a való élettel és annyi nyilvánvaló valótlanság van ennek a törvényjavaslatnak és a bizottsági jelentésnek indokolásában. T. Képviselőház! Nézzük, valóban fennáll-e az, amit a javaslat indokolása mond, hogy túlzsúfolt az orvosi pálya, hogy a túlzsúfoltság eléri már az ország felvevőképességének felső határát és hogy a túlzsúfoltság az orvosi utánpótlásnak a kiesésnél jóval nagyobb mérve következtében évről-évre nő. Ha tisztán azokat az állapotokat vesszük figyelembe, amelyek ma vannak, — és ezen az állapoton nem kívánnak segíteni — akkor valóban megáll ez az indokolás. Ha azonban halljuk azokat az ígéreteket is, amelyeket például aizi egészségügyi kiállítás alkalmával tettek, — amikor a miniszterelnök úr megnyitotta a kiállítást — ha halljuk azokat a nyilatkozatokat, amelyeket a (közegészségügy legfőbb őre, a (belügyminiszter úr tesz, vagy az egységespárti kormány támogató képviselők tesznek, akkor látjuk, hogy valóban ellenmondás van, mert hiszen a falu egészségügyének rendezése nemhogy évről-évre szaporodó, vagy évről-évre az egyetemről újonnan kikerülő 360, vagy 400^ orvos elhelyezését tenné lehetővé, hanem ennél még sokkal többnek elhelyezése válnék lehetővé, mert hiszen nem kellene egyebet tenni, csak valóra kellene váltani azt, amit az egészségügyi kiállításon öles plakátokon hirdettek: (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) gondoskodni kellene annak a 3,800.000 magyarnak egészségügyi ellátásáról, akinek egészségügye a kiállítás rendezősége szerint is — aíkik között az előadó úr is ott van — teljesen megoldatlan és rendezetlen, (vitéz Benárd Ágoston: Ezi elsősorban pénzkérdés! — Farkas István: Itt nines pénzkérdés! Az ezerholdakra van pénz? — Esztergályos János: Mennyi sóik millió felesleges kiadásiról van szó ! — Zaj. — Elnök csenget. — Esztergályos János: Évtizedeken keresztül kutyába se vették a falu népét és a közegészségügyi kérdéseket! — vitéz Benárd Ágoston: De most annál inkább! — Farkas István: A pénzt elköltötték haszontalanságokra! —Zaj.) Elnök: Kérem Esztergályos képviselő urat, ne indítson különvitát. Györki Imre: Benárd t. képviselőtársam, ne méltóztassék azt mondani, hogy ez pénzkérdés, mert elismerem ugyan, hogy pénzkérdés, de láttuk a közelmúltban, hogy ebben az országban mindenre van pénz, amire a kormány pénzt akar teremteni. Nem kell tovább menni, csak a gazdaadósságok rendezéséig, amelyet most csinált a kormány s amelyet két évvel ezelőtt csinált s amelyre játszi könnyűséggel százmilliókat teremtetteik elő. Nem kell tovább menni, csak a gyufakölcsön felvételéig. Volt és van pénzi ebben az országban mindig mindenre, amihez a kormánynak érzéke van és amire a kormány pénzt akar. (Farkas István: Több, mint KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IV, ezermilliót költöttek el. Lillafüred helyett erre lehetett volna a pénzt fordítani!) Amikor osztályos társai érdekeinek megvédéséről volt szó, akkor talált a kormány pénzt, ellenben nem talált és nem fog találni soha, amíg ilyen összetételű lesz a kormányzatomért a magyar falu egsézségügye iránt kevés érzéke van ennek à kormányzatinak is. (Buchinger Manó: Semilyen érzéke!) Azt is mondották,- amint felolvastam, a bizottsági jelentés ;

: indokolásában, hogy azért kellett megcsinálni ezt a törvényjavaslatot, mert világszerte lábrakapott eszmeáramlatnak akarnak eleget tenni,, amely abban áll, hogy az azonos hivatású és foglalkozású egyének hatósági jellegű társulatát írják elő. Megnéztem, sőt, tovább menve, kutattam, vájjon tényleg világszerte megnyilatkozó jelenség-e az, hogy ilyen orvosi kamarákat csinálnak. Az indokolás ezen világszerű jelenség indokolására felhozza Németországot, Ausztriát, Csehszlovákiát, — ahol ugyan nincs egészen így — felhozza Komániát, azt mondja, hogy a belga tartományokban is van valami ilyesféle orvosi rendszer, és felhozza, hogy Angliában, ahol az individualista szellem érvényesül, nem törvényes rendezéssel, hanem egyéb módon, az orvosok által, az érdekeltségek által választottak ténykedése révén van meg az orvosi kamara, (vitéz Benárd Ágoston: Törvényes rendelkezés van! — Farkas István: Ön téved! Szabad tanulás! — vitéz Benárd Ágoston: Nem, a felét a kormány nevezi ki.) Láthatjuk tehát, hogy ebben semmi világszerű jelenség nem nyilatkozik meg. A világszerű jelenség

1 ©sak abban áll, hogy néhány, bennünket környező államban megnyilatkozik, ellenben a világ egyéb államaiban ezt a kérdést nem oldották meg. Nem is azt hibáztatom, hogy a belügyminiszter úr^ a&

( orvosi kamarák felállításáról szóló törvényjavaslatot idehozta, hanem hibáztatom, hogy ezt a javaslatot akkor hozta ide, amikor annak idehozatala nem időszerű, hibáztatom azt, hogy nem önkormányzaton épül fel, hanem az orvosokat függő kényszertársulásba tömöríti, függő helyzetbe hozza a mindenkori kormányzattól. Ezt pedig nem lehet megcsinálni. Annak ellenére, amire a javaslat indokolása utal, hogy tudni illik, már körülbelül egy fél évszázaddal ezelőtt az orvosi kar tagjai között felmerült az orvosi kamara felállításának a kérdése, ez időszerint mégsem tartom időszerűnek a kamara felállítását azért, mert az orvosok ma nem kenyerüket elvevő, nem kenyerüket kisebbítő intézkedéseket várnak ettől a kormányzattól, hanem kenyéradó reformokra van szükségük. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőibaloldalon.) Erre kellett volna a kormánynak minden erejét fordítani. Ebből a javaslatból azonban azt látjuk, hogy még abból a kis kenyérből is, amely a mai nagyon nyomorúságos viszonyok között az orvosoknak jut, a kamarai tagdíjak fizetésével, ennek a kényszertársulásnak a bevezetésével, még egy darabkát letörnek és abba a helyzetbe hozzák, vagy akarják hozni az orvosokat, hogy ha nem tudnak eleget tenni fizetési kötelezettségüknek, akkor megfosztják, őket az orvosi diplomától, illetőleg attól a lehetőségtől, hogy orvosi gyakorlatot folytathassanak. Schandil t. képviselőtársam azért is nagy , örömmel üdvözölte ezt a javaslatot, mert • — mint ^mondotta — az utóbbi időben a kormány46