Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-58

Az országgyűlés képviselőházának 58. ül rak fognak behozni 500 q melaszt és 300 q. cukrot és ebből szeszt fognak főzni. A cukorgyáraik azon panaszkodnak, hogy maholnap Magyarországon a szódavízgyárak színvonalára süllyednek le, annyira meggyengült a cukorfogyasztás, ha nem tévedek, valahol hét kilogrammnál tartunk. Ennyi a magyar cukorfogyasztás fejkvótája. Igazán nem hiszem, hogy több lenne ennél, t. miniszter úr. Ezzel szemben Csehszlovákiában — nem valami gazdag ország — 28 kiló a fejkvóta. Most nem beszélek Franciaországról, Angolországról és egyéb államokról. Azt hiszem, mi az élen vagyunk az alacsony cukorfogyasztás tekintetében, már pedig, ha olvasom akár a szegedi, akár a pécsi egyetem tanárainak és tanulóinak tanulmányait, mindig azt olvasom, hogy a gyermekek satnyák, gyengék, cukor kellene nekik, de sajnos, nem telik, mert 1 pengő 28, 1 pengő 30 egy kiló cukor ára, már pedig ma, ősszel, egy munkásember két napig kénytelen dolgozni, hogy egy kilogramm cukrot tudjon magának vásárolni. Ilyen körülmények között tehát nem volna szabad tűrni, hogy a dédelgetett szeszipar a lakosság elől a legfontosabb élelmiszereket, a burgonyát, a rozsot, a tengerit és a cukrot főzze fel szesszé. A szeszérdekeltség folyton panaszkodik azért, hogy a pincék tele vannak szesszel, nem tudnak a szesszel mit csinálni, csak dehidrálják, benzinnel keverik és motalkónak eladják, másrészt pedig exportálják a szeszt olyan áron, hogy a külföld kacag rajta, azt hiszi, hogy Magyarország tejjel-mézzel folyó Kánaán, hogy itt az emberek nem tudnak mit tenni a burgonyával, mert a burgonyából főzött szeszt olyan olcsón árusítják el. Itt volna az alkalom arra, hogy a szőlősgazdát felsegítsek, mert a hullott gyümölcsből, törkölyből, seprőből és minden olyan anyagból, amely a szőlősgazdának rendelkezésére áll, szeszt lehetne főzni és ezzel rengeteg olyan anyagot lehetne megmenteni, amely emberi táülálkozasra alkalmas. Miután én elöljáróban kijelentettem, hogy sem szőlő-, sem borszakértő nem vagyok és csak mint fogyasztó kívánok hozzászólni, tehát röviden összefoglalom azt, amint mint fogyasztó és a fogyasztó társadalomnak eg/ik szerény tagja, a miniszter úrtól ezzel kapcsolatban kérek. Mindenekelőtt szíveskedjék hozzájárulni ezeknek az úgynevezett uradalmi borpincéknek megrendszabályozásához. Nem lehet tűrni, hogy mindenféle fantasztikus címek . es a legnemesebb borok márkája alatt sunyi, silány, savanykás csavickát mérjenek. Ezt tehát nem lehet eltűrni. Tessék csau kimenni, ott olvashatjuk, hogy: furmint leányka, zÖldszilvánka, pedig mindez $gv hordóból kerül ki, csak az egyik több, a másik kevesebb szódát tartalmaz. Ezt nem lehet megengedni, nem lehet a vendéglátó ipart agyonverni és kényszeríteni, hogy a bor ki mérése tekintetében ugyanazt a tempót kövessék, amelyet nekik ezek a sötét pincék parancsolnak. Ezen az állapoton tessék változtatni. Hiszen elismerem,, hogy az export szempontjából nagyjelentőségű a tokaji bor, tudom azt is, hogy a móri és a balatonvidéki boroknak export szempontjából rendkívül nagy a fontosságuk, de idebent is van piac, itt is élnek emberek és ezek közt vannak olyanok, akik szeretnének egy jó pohár bort meginni és miután bor van bőven, az ára sem nagy és a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IV. e 1935 november 14-én, csütörtökön. 69 gazdák is panaszkodnak, hogy boriikért nem kapnak semmit sem, a gondoskodás pedig a kormány dolga, tessék gondoskodni arról, hogy a termelő is megkapja nehéz munkája után a megfelelő árt és a fogyasztó is abba a helyzetbe jusson hogy bérének, fizetésének megfelelő áron tudjon vásárolni. Ha ez bekövetkezik, akkor nem Jesz okunk panaszkodni arra, amire Schandl képviselő úr panaszkodott, hogy Eranciaorsz ágban a belső fogyasztásban megisszák a bor legnagyobb részét, nálunk Magyarországon pedig borfogyasztás nincsen. Minthogy egyrészt a kormány iránt bizalommal nem viseltetem, másrészt a törvénytervezetben nem látok oiyan intézkedést, amely a fogyasztók: széles rétegeinek érdekét szolgálja, a javaslatot nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Pinezich István! Pinezich István: T. Képviselőház! A ma; gyár szőlőmívelés és bortermelés már régi idők óta á magyar mezőgazdasági kultúra egyik legfontosabb ága. Ennek az agrikulturális ágnak magángazdasági, közgazdasági és szociális jelentősége elsőrangú. Ezt eléggé illusztrálják azok a számok, amelyeket itt már ismételten hallottunk. Tudjuk már, hogy körű belül 400.000 katasztrális holdat tesz ki az a terület, amely szőlővel van beültetve, tudjuk azt is, hogy körülbelül 70—80 millió pengőre lehet tenni azt az átlagos értéket, amelyet az évi termés jelent és tudjuk azt is, hogy körülbelül 1 millió annak a népességnek a száma, amelynek megélhetése vagy kizárólag a szőlőmíveléshez, a bortermeléshez van kötve, vagy pedig amely népességnél fogva arra volna hivatva a szőlőmívelés és a bortermelés, hogy annak* életviszonyain könnyítsen, életlehetőségeit megjavítsa. Ezek a körülmények, ezek a tények köteleznek bennünket arra, hogy a szőlőmívelés és a borgazdaság kérdéseivel szívesen és szeretettel foglalkozzunk. A mostani javaslat feletti eddigi vitából megállapíthattuk és én a magam részéről megállapítom, hogy ebben a szeretetben a képviselőházban nincsen hiány, az összes felszólalók olyan hozzáértéssel, olyan kedvesen és olyan szeretettel foglalkoztak a javaslattal, hogy a törvényhozást nem érheti e tekintetben semmiféle szemrehányás. Malasits Géza igen t. képviselőtársam megemlítette és foglalkozott a szőlőmívelés és a borgazdálkodás; nemkülönben a borforgalom körében foglalkoztatott munkások kérdésével. Ezeknek a munkásoknak kérdése természetesen hozzátartozik a szőlőmívelés és a bortermelés kérdéséhez és amit a képviselő úr mondott ezeknek a munkásoknak szociális helyzetéről szociális helyzetük megjavítása tekintetében, hogy tudniillik ezeknek a munkásoknak bérviszonyait rendezni kellene, hogy ezeknek a munkásoknak aggkori biztosítását és betegség esetére szóló > biztosítását törvényileg kellene szabályozni, azt én mind készségesen aláírom. T. Képviselőház! A magyar szőlőmívelés és bortermelés valamikor igen szerencsés és kedvező időket élt. Amíg Ausztriával vámközösségben voltunk, addig a magyar bor értékesítése nem okozott gondot. Amit magunk el nem fogyasztottunk, azt a monarchia többi országaiban el lehetett helyezni. Nemcsak hogy nem állottak a magyar bor kivitele előtt vám sorompók, hanem ellenkezőleg, a monarchia határain bort csak vámvédelemmel lehetett behozni: hatvan aranykorona vámmal volt védve a magyar 10