Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-58

Az országgyűlés képviselőházának 58. ülése 1935 november lU-én, csütörtökön. és mind arra szolgál, hogy azt a lőrét, amelyet vízzel felhígítanak, valamennyire a munkás számára ízietesse tegye. Ne méltóztassék Franciaország és Magyarország között összenasonlítást tenni akkor, ha nincs meg a szándék és nincs meg az akarat arra, hogy Magyarországon olyan viszonyokat teremtsenek, mint amilyen viszonyok között a francia nép, a francia munkás él. Ha majd a munkás Magyarországon is hússal tud táplálkozni, fehér kenyeret tud hozzá enni és ha a munkabérviszonyai megengedik, hogy magának és gyermekeinek szőlőt vásárolhasson és hébe-hóba talán egy liter bort is vásárolhasson, akkor természetesen a szőlőgazdaság is valamennyire fel fog lendülni. Ha már ennél a kérdésnél tartok, akkor a tisztelt szőlőtermelő gazdatársadalomnak egypár dolgot ajánlok a figyelmébe. (Halljuk! Halljuk!) Az első az, hogy a magyarországi, de különösen a budapesti borfogyasztás — mondjuk hát így — fejlődésének erősen útját állja az, hogy nálunk nem termelnek egységes típusú, jó bort. Ahány vendéglő, annyiféle bor, ahány italmérés, annyiféle bor. Ezekkel a borokkal is úgy vagyunk, mint az egalizált kültelki tehéntejjel. Benn a városban elfogadható, jó a tej, de ugyanaz a tej vállalat a kültelken egalizált tejet hoz forgalomba, amelyre ugyancsak azt mondja, hogy pasteurizált tej, amely azonban lényegesen különbözik, sokkal roszszabb, sokkal silányabb, sokkal gyengébb, mint az a tej, amelyet a város közepén árulnak. Ugyanez a helyzet a bornál is. Csodálatos, hogy Magyarországon terem a legacélosabb búza s a városi lakosság mégis Magyarországon eszi a legrosszabb kenyeret. Magyarországon a tejgazdaságok majdnem belefulladnak a tejbe, mégis a kültelek népe nem bírja a tejet megvásárolni, mert drága, de még ha meg is tudná vásárolni, akkor sem vásárolja meg azért, mert a gyermekének ártalmas az a tej és inkább híg teát ad annak a gyermeknek, amitől nem romlik meg a gyomra, semmint hogy azt a kültelki egalizált tejet adja neki. Ugyanígy vagyunk a borral. A kistermelő sír, panaszkodik, hogy a bornak nincs ára, egész évi munkája veszendőbe megy, dolgozott termelt, szüretelt, bevitte a pincébe a bort és alig kap érte valamit. A városi lakosság meg azon sóhajt, hogy az a csavicka, amit neki innia kell, rossz, gyenge és mégis magas ára, van. Hogy a borok minősége, a nagy tömegek által fogyasztott borok minősége megromlott, annak nagy része van abban, hogy a kormány engedélyt adott az egyes uradalmaknak arra, hogy Budapesten és a vidéki városokban úgynevezett termelői borpincéket nyithassanak. Ezek a termelői borpincék nagyon kevés kivétellel igen fantasztikusan hirdetik áruikat, azonban az áru korántsem fedi azt a nevet, melyet annak adtak. Méltóztassanak csak egyszer kimenni akár a Ferencváros, akár a Józsefváros külső részébe, akár ki az Angyalföldre, minden utcában találnak egy uradalmi bormérést egy pincében, amely valamikor szenespince, búzaraktár vagy ócskavasraktár volt, azt kitakarították valahogy, penésszel megszórták egy kicsit, odaállítják a hordókat és egy szép napon jön a címfestő egy hatalmas táblával, amelyen olvasható hogy újkadar 60 fillér, ó-kadar 70 fillér, nemeskadar 1 pengő, csemegevörös 1.20 fillér, pedig mind egy tőkéről szűrték. (Farkas István: Egy hordóból! — Derültség.) Azt éppen nem mondhatnám, hogy egy hordóból. Miből állnak ezek a fantasztikus elnevezésű borok? Egészen gyenge alföldi borokból, amelyeket felizesítenek, felszeszeinek. Mert mi különbség van az ilyen kadarka és a nemeskadar közötti Az, hogy a kadarkába beletesznek sacharint, azután valami kis penészzamatot, besűrítik egy kis melasszal. (Derültség.) Ne tessék azt gondolni, hogy a levegőből beszélek, ez így van. Ezt a bort azután egyhónapi állás után kilökik és eladják mint ó-kadart. így vagyunk a fehérborral is. lessék csak megfigyelni a táblákat. Ki van írva, hogy furmint, muskotály, leányka, zöldszilváni, csemegeédes, pedig, mind egy borvidékről, egy szőlőtőről származó közönséges egyszerű becsületes magyar homoki bor, amelyet kellő manipulálás után ezek alatt a fantasztikus nevek alatt árusítanak. Miután ezeknek az úgynevezett termelői borpincéknek a tulajdonosai lényegesen kevesebb adót fizetnek, mint a vendéglősök, azonkívül lényegesen kevesebb vexaturának is vannak kitéve, ennek az a következménye, hogy a vendéglős kénytelen ugyanazt a tempót követni. Hiába akarna ő a vendégeinek jobb bort adni, hiába akarna, mondjuk, valamivel ízletesebb bort adni azért az árért, képtelen erre. Az arat, a minőséget ezek a borpincék szabják meg, amelyek ezt a savanyú csavickát feljavítva Furmint, Leányka és egyéb fantasztikus neveik alatt árusítják. Érdekes megállni egy-egy ilyen borház előtt esténként és megfigyelni, hogy amikor a fuvarosok (hazamennek, leszaladnak, palackszámra hozzák fel a bort, az utcán iszszák meg, a higiénia, a jóízlés stb. elkerülésével. Erre nem igen találunk példát külföldön. A párizsi fuvaros is, — hiszen a fuvarosok általában szeretik a bort — ahogy a francia mondja, (bemegy hatszor egy nap egy pofa borra, de nem ezekbe a sötét, bűzhödt pincékbe, hanem 'bemegy egy vendéglőbe és ott issza meg azt a bort szép tiszta asztal mellett, szép tiszta pohárból, nem pedig mocskos palackból, kint az utcán a kocsi mögött, mintha lopta volna. Erre példát sehol sem találunk és tha arról panaszkodunk, hogy a magyar bor hírneve romlik, akkor ne méltóztassanak elfelejteni, hogy azok a vállalkozók, akiknek a szőlőgazdasághoz semmi közük nincs, akik közönséges borkereskedők, de egy egyholdas birtokosnak a nevén bérelnek egy pincét és kimérnek egy esztendőben ebből a savanyú és megnemesített — mondjuk így — lőréből 400—500—600 hektolitert, ezek rontják meg itt Budapesten a bor minőségét, mert amint hátor voltam kifejteni, a szerencsétlen kocsmáros sem tehet egyebet, — hiszen őtőle is követelik, hogy annyiért adja a bort, mint az a kimérő — minthogy utána táncol és ezzel általában megromlik a bor minősége. Hiba még az is, hogy nálunk, nem tudom honnan származik az a rossz szokás, csak a szeszfoktartalomra vannak tekintettel és nem a zamatra is és ha e törvényjavaslat 11. §-ának (2) bekezdése úgy hajtatik végre, mint ahogy itt terveztetik, akkor az állapot még rosszabb lesz. Ez a szakasz tudniillik azt mondja, hogy a közfogyasztás céljára forgalomb áthozott boroknak szesztartalma 9 térfogat százaléknál kisebb nem lehet. Az Alföldön általában még igen jó kultúrájú szőlőterületeken is, mint amilyen például Kiskunfélegyháza és környéke, 7 malligand foknál alig terem erősebb bor. (Ellenmondások a jobboldalon. — Egy hang jobbfelől: Ez tévedés! — Görgey István: Nincs olyan bor Magyarországon!) Lehet, hogy összetévesz-