Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-74

546 Az országgyűlés képviselőházának ?%, Soltész t. képviselőtársam véleményében csak azért sem, mert Németországban annak ellenére, hogy a hitbizományi törvény lehetővé tette volna a hitbizományok csökkentését, például Poroszországban alig csökkent a hitbizományi birtokok száma, de meg főként azért sem, mert amíg az általam említett kartel, nagyipari, nagykereskedelmi latifundiumok megvannak, addig nem tartom helyesnek azt, hogy ehhez a végeredményben konzervatív vagyonhoz úgy nyúljunk hozzá,, hogy azt teljes mértékben eltöröljük. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Nem tartom ezt helyesnek, mert a javaslatnak terve és célja van ezzel a megmaradó hitbizománnyal és pedig azt várva tőle, hogy a nemzeti termelés érdekeit szolgálja és a nemzeti termelés érdekeit fogja szolgálni akkor, ha eleget tesz annak a követelménynek, amelyet a jövőben tőle várunk, ha eleget tud tenni annak, hogy lélekzethez jusson, ha adósságai egyrészétöi meg tud szabadulni a jövőben és akkor átalakul a minőségi termeléshez szükséges mintaüzemmé. Ha ennek a feladatnak a megmaradó hitbizományi vagyon nem tud eleget tenni, akkor arra a sorsra jut, amit egyesek szántak neki, az lesz a sorsa, hogy egy további lebontást nem fog elkerülhetni. A rendelkezésemre álló igen rövid idő alatt (Br. Berg Miksa: Meghosszabbítjuk!) egészen röviden foglalhatom össze azokat a kérdéseket, amelyeket érinteni kívántam. Sajnos, még ilyen rövid idő alatt sem mulaszthatom el azonban, hogy rá ne mutassak itt a hitbizományi törvényjavaslat tárgyalásánál egy olyan alkalmi eshetőségre, amelynek elszalasztása méltán váltaná ki a hazafias közvélemény rosszalását. Amikor azt látjuk, hogy szerte a világon mindenütt megbecsülik történelmi nagyjaikat, amikor látjuk azt, hogy méltó emlékekkel hódolnak a korszakalkotó államférfiaknak és hadvezéreknek, amikor tudunk arról, hogy milyen nagy nemzeti ajándékokat juttattak Hindenburgnak és másoknak, amikor látjuk a csodálatos tannenbergi emlékművet, akkor csak szégyenteljes érzéssel állhatunk meg honszerző Árpád pusztaszeri emlékművénél. Áll magányos és kietlen legelőterület közepén egy egyszerű, dísztelen homokkő-szobor, amelyet évről-évre sorvaszt és emészt az idő vasfoga. Áll magányosan, elhagyatva, szinte valamennyiünktől elfeledve. Mi büszkék vagyunk és méltán ezeréves történelmünkre, de nem gondolunk arra, hogy ezt a történelmet ott alapozták meg, ott kovácsolták Pusztaszeren. Nem gondolunk arra, hogy a mérhetetlen idők székéből, Ázsia irdatlan messzeségéből, évezredek ismeretlen történelméből idejőve a Kárpátok alá, először ott ütött tanyát a magyar és ott alakult át Európa első alkotmányos nemzetévé. Szomorú, ahogyan Pusztaszer ott áll és szomorú az, hogy hiába fordultak évek óta a magyar törvényhozáshoz, hogy ezt a területet vegye ki a hitbizományi kötöttségből, hiába kérték, hogy létesítsen ott méltó emlékművet, erre a méltó feleletet nem kaptuk meg. Kerftletemhez tulajdonképpen inem is tartozik ez az emlékmű, annál nyugodtabban beszélhetek tehát róla, mert nem hazabeszélek. Meg kívánom azonban állapítani, hogy a nemzeti öntudatnak milyen nagy szolgálatot tennénk akkor, ha ott egy méltó emlékmű volna, megállapíthatom, milyen nagy jelentősége volna annak, ha a honszerző Árpádnak egy méltó emlékműve állna ott. Még idegenforgalmi szempontból sem mellékes az, ülése 1935 december 13-án, pénteken. hogy a nemzetközi autóúttól 10 percnyire lévő Pusztaszeren egy méltó, a magyar múltra, a történelmi múltra és a magyar dicsőségre emlékeztető megfelelő emlék álljon. Tulajdonképpen ez a cél már régóta napvilágra került, a közvélemény ugyan nem tud róla, azonban Szeged város törvényhozása ez év január 30-án elfogadott egy javaslatot, amelyet a Pusztaszeri Árpád Egyesület terjesztett elő, amely a következőképpen szól és amely javaslatot azóta szinte valamennyi törvénynozás egy kivételével a magáévá tett. (Olvassa): »Megemlékezve arról, hogy ezer esztendő veszélyei között csak vitézsége tartotta fenn honszerető Árpád fejedelem nemzetét és megörökítésül vitéz nagybányai Horthy Miklós történelmi emlékű kormányzásának: elhatározza a törvényhozás, hogy az első nemzetgyűlés hülyén, Felsőpusztaszer községgel jogi kapcsolatban a telepítések sorrendjében a világháború legkiválóbb harcosaiból vitézi községet telepit azzal községi jogi kötelékben nemzeti emlékligetet létesít, levente-, cserkész- és diákverbenyek és táborozások helyéül és az ősi Szermonostor helyén templomot épít a honaiapítás és a magyar vitézi erények Örök emlékezetére.« Ez a javaslat, mint ahogy belőle ki tetszőleg is magától értetődő, lényegileg nem ide a hitbizományi javaslathoz tartozik, hanem a telepítési törvényjavaslathoz. Mégis itt foglalkozom ezzel a javaslattal azért, mert mint említettem, ez a terület a mintszenthányási hitbizomány, közelebbről őrgróf Pallavicini Aifonz Károly kezében van. De állítom, hogy nem ma radhat ott tovább, mert ez a terület nem lehet magánkézben, nem lehet hitbizományi birtok, ez a terület, ahol a magyar nép Európa eíső alkotmányos nemzetévé megalakult, es.ikis közbirtoklás tárgya, csakis a nemzet egészének tulajdona lehet. Erre meg is van a lehetőség annál inkább, mert amikor ezt a javaslatot tárgyalták Szeged helyettes polgármesterének elnöklete alatt, maga a mindszenthányási hit bizomány kiküldöttjei voltak azok, akik őszinte együttérzéssel hozzájárultak ehhez a javaslathoz. Éppen ezért egy módosító indítványt kívántam a javaslathoz beterjeszteni, amit át is adtam az igazságügyminiszter úrnak, amelynek révén a törvény paragrafus y i során a 2. § 9. pontjában pótlólag b'ztosítv^ volna, hogy ez a terület tényleg és feltétlenül a nemzet közös tulajdonává válhasson. Azonban az igazságügyminiszter ár megnyugtatott engem arról, hogy erre enélkül is mod és lehetőség van, én azért ezt a módosító indítványt nem tettem meg. Meg kell azonban tennem azt, hogy aggódó lélekkel kérjem az összkormányt, és kérjem annak mélységesen hazafias gondolkozású kormány elnökét, hogy a hitbizományi törvényjavaslat hatálybalépésekor hassanak oda, hogy ez a terület, a szeri emlékmű és az ahhoz tartozó 500 hold valóban a cinen jen, átmehessen a nemzet tulajdonába, köztulaj donba, és hogy ez a szeri emlékmű és annak 500 holdnyi területe a hitbizományi kötöttségből vétessék ki, mert ha kivétetik és szab adforgalmúvá válik, eljön majd az ideje annak, hogy az állam vagyoni helyzete lehetővé teszi, hogy ez a nemes magyar lélektől lelkedzett javaslat, amelyet a Pusztaszeri Árpád Egyesület annyi esztendeje szorgalmaz és amely a nemzeti közvélemény felfogását is híven tükrözi vissza, végre egyszer megvalósulhasson. Miután nem tartom ildomosnak, hogy ettől a témától, bár még állana rendelkezésemire idő, visszatérjek a hitbizományj avaslatnak