Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-70
Az országgyűlés képviselőházának 70. ülése 1935 december 5-én, csütörtökön. 429 pellációra és erre a cikkre reflektálni, ezt azért kell megtennem, mert ennek az ügynek olyan nagy külső applombot méltóztattak adni, hogy szükségét látom annak, hogy a Képviselőház naplójában ne maradjon válasz nélkül az, ami itt tegnap elhangzott. Mindenekelőtt leszögezem és ünnepélyesen kijelentem,, hogy ahhoz a cikkhez a legitimizmusnak és a legitizmusért harcoló Nemzeti Néppártnak semmi köze nincs, azzal azonosságot és egyetértést soha nem vállaltunk és nem vállalunk. Ezt hivatalosan kijelentette Sigray Antal ő nagymlétósága és a lapokban, újságokban azonnal kijelentette Griger Miklós, pártom elnöke, (vitéz Somogyváry Gyula: Hét szám megjelent és nem tiltakoztak! — Felkiáltások a jobboldalon: Hétszer megjelent! Ez már a nyolcadik! — Zaj.) Bocsánatot kérek, nem nyolc nap imulva, hanem mindenesetre sokkal rövidebb idő múlva tagadtuk meg ezt a lapot, ezt a cikket és annak Íróját, mint amennyi idő alatt önök Kenyeres-Kaufmannt megtagadták, (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Azt hiszem sürgősebb a dolog Kossuthtal és Petőfivel szemben, mint Kenyeres-Kauf mannái szemben! Lehet is egy kicsit gyorsabban sietni! A vicc rossz volt!) A pártvezetőség aznap, amikor tudomást szerzett ennek a cikknek megjelenéséről, az illető Deme László nevű urat felrendelte Budapestre (Felkiáltások a jobboldalon: Mi jogon rendelte fel!) és miután nem jelent meg aznap este, telefonon felszólította a konzekvenciák levonására, (vitéz Somogyváry Gyula: Akkor mégis volt valami kapcsolat Deme Lászlóval, ha fel lehet rendelni! — Antal István: Mi jogon rendelte fel, ha nem volt köze hozzá?!) Azon a jogon, hogy megjelentette ezt a közleményt. Azzal, hogy egy pártnak valamelyik tagja a pártvezetőség tudtán kívül, a párt vezetőségével való bármilyen érintkezés nélkül megjelentet valahol a saját pénzén egy közleményt, elmefuttatást, — nem tudom — egy ilyen cikket, azzal egy pártot diszkreditálni nem lehet, mert az a párt az első pillanatban megtagadta vele a közösséget, amint erről értesült. Éppen úgy, amint önöknek nem jutott eszükbe itt tegnap egy másik elhangzó interpelláció kapcsán Balaton hadnagy úrral (Malasits Géza: Azóta már fel is mentették!) azonosítani a magyar tisztikart, éppen úgy jogosan kérhetjük mi és elvárhatjuk önöktől, hogy minket, akik becsületesen harcolunk egy eszméért, ne azonosítsanak egy olyan valakivel, aki ezt az eszmét nem tudom miért, talán szándékosan, talán felkérésre diszkreditálni akarja. Ügy látszik, nem is az volt a tegnapi interpelláció főcélja, hogy a legitimistákon üssenek egyet. Az a megszervezett sajtókampány, amely ezt az egész interpellációt megelőzte, az ügynek egész céltudatos beállítása arra enged következtetni, hogy igen t. túloldali képviselőtársaim alibit akarnak szerezni egy sajtóreformhoz, vagy egy új sajtótörvényhez. (Antal István: Nem kell! — Zaj.) Az interpelláló képviselő úr elmondott beszédének utolsó szava igenis erre vonatkozott, igenis egész felépítésében, konklúziójában ezt követelte. Igen t. uraim, az pedig, hogy Kossuth Lajos emlékének védelme alatt, hogy a nemzeti hősök kultuszának jelszava alatt a magyar sajtó megrendszabályozását, a magyar sajtó jogainak megnyirbálását készítsék elő, csúnya játék, hogy ne mondjam, frivol játék a tömegek hiszékenységével. (Zaj a jobboldalon. — Rupert Rezső: Ügysem hisznek nekik a tömegek. Csak nem hiszik, hogy őszinte kultuszt űznek Kossuth nevével? — Zaj a jobb- és a baloldalon. — Rupert Rezső: Bár csak úgy lenne, hogy őszinte Kossuth-kultuszt űznének! — Peyer Károly: Majd felolvassuk, hogy Petőfi verseit hogyan tiltják be és nem szabad elszavalni.) Különösen felesleges ez akkor, amikor Lázár Andor igazságügyminiszter úr tegnapi felszólalásában ugyanezzel az üggyel kapcsolatban megállapította, hogy a mai törvények teljesen elegendők ahhoz, hogy az illetők, akik ilyet elkövetnek, büntetésüket elvegyék. (Zaj.) Ha tehát a sajtóról méltóztatnak a Kossuth-kultusszal kapcsolatosan megemlékezni, vagy beszélni, ne méltóztassék elfelejteni, hogy pontosan száz esztendővel ezelőtt, 1836-ban a rendek felállították az első sajtóbíróságot és törvényben kimondották, hogy a sajtószabadság nemzeti jog és alkotmányunk alappillére. (Úgy van! a jobboldalon.) T. Képviselőház! Ha Önök sajtóreformmal akarnak idejönni (Zaj.) Kossuth Lajos és a nemzeti hősök égisze alatt, akkor méltóztassanak olyan sajtóreformmal jönni (Zaj.), amely megvalósítja az esküdtszéket, a külön sajtóbíróságot, vagy legalább a gyorsított eljárást a sajtóügyekben. Ami Kozma belügyminiszter úr ő nagyméltóságának beszédét illeti, beszédének első részét, amelyben az eddigi eljárást ismerteti, — elmondja, hogy elkoboztatta azt a sajtóterméket (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Nem! A törvényszék!) s megállapítja, hogy az eljárást megindították, — igen helyeseljük, mindezt aláírjuk. Beszédének második részében azonban legnagyobb sajnálatomra és tisztelettel bár, de a leghatározottabban vitába kell szállanom. Azt mondja ugyanis a belügyminiszter úr, hogy a cikk mögött a Griger-féle legitimista néppárt áll és ezt arra alapítja, hogy Griger Miklós egy nyilatkozatában fanatizmusról és mártiromságról beszélt e mozgalommal kapcsolatban, egy másik nyilatkozatában pedig bejelentette, hogy minden eszközzel harcolni fognak. (Végváry József: A hivatalos lapban volt!) t T. Képviselőház! A belügyminiszter úrnak àzt a véleményét, hogy a cikk mögött a Griger-féle legitimista néppárt áll, méltóztassék megengedni, hogy tisztelettel visszautasítsam. Az előbb kijelentettem, hogy ez ettől a párttól távol áll, soha ilyen gondolat, soha ilyen intenció sem szerény személyemben, sem a párthoz tartozó urakban fel nem merült. (Zaj a jobboldalon.) Ami a fanatizmust és a mártiromságot illeti, nem tudom megérteni, hogy ezt Gömbös Gyula kormányának egyik tagja miért helyteleníti. Hiszen Gömbös Gyula számtalanszor hivatkozott arra, hogy ő fanatikus harcosa eszméjének és hogy ő a mártiromságig is hajlandó elmenni. Ne méltóztassék rossz néven venni, ha mi legalább is olyan jó harcosoknak tartjuk magunkat és ugyanolyan érzéssel akarunk küzdeni saját eszméinkért, mint ő teszi, (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Én csak a »minden eszközre« mondottam, nem a mártiromságra!) T. belügyminiszter úr! .Ami pedig a minden eszközzel való harcot illeti, méltóztassék tudomásul venni, hogy pártunk jelszava, pártunk zászlaja, pártunk lénye a legitimizmus, tehát a törvényesség. Mi soha más eszközre, mint törvényes eszközökre nem gondolunk (Helyeslés.) és még az ellenzéki oldalon sem ragadtatjuk el magunkat annyira, hogy drasztikus és brutális eszközök igénybevételéről be-