Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.

Ülésnapok - 1935-69

356 Az országgyűlés képviselőházának 69. ülése 1935 december hó U-én

} szerdán. nyos gátat fogunk vetni abban a tekintetben, hogy magát a minisztert is, illetőleg a vezetése alatt álló minisztériumot is kényszerítjük arra, hogy bizonyos határidőkön belül ezekre a határozatokra, javaslatokra, költségvetésiekre, avagy zárszámadásokra, vagy az orvosi rendtartásra, vagy azi orvosi gyakorlatra vonatkozó szabályzatra mondja meg a maga véleményét, mondja meg, hogy hozzájárul, vagy mondja meg, hogy nem járul hozzá. Ezt én tulajdonképpen a közigazgatásban nem is tartom ismeretlen dolognak, hiszen az 1930 : XVIII. te, amely a székesfőváros közigazgatásáról szól, 94. §-ában, a eœabályrendeletalkotásnál, kimondja azt, ami egyébként más törvényhatóságoknál is megvan, hogy amennyiben 90 napon belül nem válaszol a miniszter, abban az esetben hallgatólagosan jóváhagyottnak kell tekinteni. Méltóztassék megengedni, ez nem sérelem, sem az egyik, sem a másik oldalra nézve és mindenesetre megnyugtató momentumot jelent az orvosi társadalomra, de a minisztériumra nézve is. így nem történhetik a® meg, hogy indokolatlanul elfektetnek egyes felterjesztéseket és ezekre éveken keresztül sem nemleges, sem igenlő válasz nem érkezik és így el tudjuk érni, hogy a miniszter úr figyelme felhivatván arra a kérdésre, mégis határoznia kell. Hiszen nem a miniszteren szokott ez múlni, ez mindig az adminisztráción, a bürokráción múlik. A miniszter ügyköre annyira szétágazifk, hogy nem tud mindent figyelemmel kísérni, referensének kell ezt elvégeznie és éppen ezért alá kívánom támasztani a miniszter úrnak abbeli cselekvését, hogy módja legyen kényszeríteni az adminisztrációt, arra, hogy ez az autonómia, amelyet mi tulajdonképpen látszólagos autonómiának ne^ vezünk, igazi autonómia legyen, ami lehetővé teszi azután azt, hogy a miniszter úr ebben a kérdésben állást foglalhasson. Nem-is látok nehézséget ebben, mert hiszen erre már precedens van a magyar törvénytárban és^ ennek következtében a miniszter úr ezt az álláspontot nagyon könnyen magáévá teheti és azt hiszem, ha egy ilyen irányú előterjesztést tes®, az egész Ház készséggel fogja ezt honorálni, (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Már meg van szövegezve!) Köszönettel tudomásul veszem. T. Ház! Egy másik politikum, amelyre szintén rá kívánok mutatni, ami benne van ebben a '-törvényjavaslatban, amelyet nem említett ínég senki sem, az úgynevezett betegbiztosító intézeteknek, vagy anint röviden szoktuk nevezni, — mert hiszen a többiről nem beszélünk — az Oti.-nak politikuma. Egyik képviselőtársam, — már nem emlékszem rá, hogy ki, azt hiszem, Cseh-Szombathy t. barátom — kifogásolta és rámutatott arra, hogy lehetetlenség, hogy ez az intézmény bizonyos előnyöket élvezzen más intézményeikkel szemben, mert hiszen ha azt halljuk hogy a törvény alapján létrejött intézmények privilégiumokkal rendelkeznek a felvételnél és azután magánál a fegyelmi eljárásnál is, abban az esetben mindig azt kell mondanunk, hogy itt egy r különleges Oti. hatalmi kérdésndk elintézése vár a jövőre nézve megoldást. Ha én figyelemmel elolvasom. azt a szakaszt, amely az orvosi díjazásra vonatkozik, akkor azok a változtatások, amelyet azon állandóan eszközöltek, nemcsak ebben a törvényjavaslatban és nemcsalk' ennek a törvényjavaslatnak bizottsági tárgyalásai óta, hanem még a Keresztes-Fischer miniszter úr által benyújtott törvényjavaslatban is, annak bizottsági tárgyalása alkalmával is, mindig a körül forogtak, mindig az volt a vita, hogy mi módon lehetne körülbástyázni azt, hogy az Oti. a maga díjszabását külön állapíthassa meg. A miniszter úr nagy jóakaratot mutat az orvosi társadalom .iránt, ne engedje befolyásolni r magát ebben a^ tekintetben és ne engedje sajátmagának, akár pedig a kamarának a kezét megkötni, mert én nagyon jól tudom azt, hogy a mai fizetések és a mai dotációk mellett, ahogy a jelen pillanatban az orvosi kart dotálják ezeknél a betegségbiztosító intézeteknél, nem lehet fenntartani egy becsületes és tisztességes orvosi kart, mert as nem látja a maga jövőjét semmi módon sem biztosítva. (Egy hang a középen: Nyugdíja sincs!) Nyugdíja van egy bizonyos szerződéses megállapodás alapján, amelyet^ az Oti. az országos Orvosszövetség Nyugdíjintézetével kötött, azonban ez csak .a fizetése után van és bizony még ha 30—35 esztendeig szolgál is, csak silány nyugdíjra tehet szert, ami egyáltalán nem biztosítja jövőjét, és én itt hangsúlyozni kívánom, hogy különösen arra méltóztassék a miniszter úrnak figyelemmel lenni, hogy az Oti. ebben a kérdésben ne kösse .meg a kezét és a javaslatból a magángyakorlatra vonatkozó részből az Oti.-naJk jövő díjszabását megállapítandó kautélák hagyassanak ki és minősítsék a szerződéses orvosok ott végzett munkáját magángyakorlatnak. Ha arról beszélünk, hogy ebben a nyomorult csonka hazában, a mai rossz gazdasági viszonyok között mindenkinek áldozatot kell hoznia, akkor felemlítem azt az áldozatot, amelyet az Oti. szanálása ^alkalmával hozott az orvosi társadalom, amiről igazán nincs senkinek sem tudomása. Amikor a szanálás gondolata felmerült, néhai Vass .miniszter úr felszólította az akkori Orvosszövetséget és azon keresztül az Oti. orvosi karát, hogy hozzon maga önként áldozatot és akikor a kollektív, illetve a keretszerződés alapján a járulék-jövedelemnek 12 és fél százaiékában megállapított honoráriumának 1 százalékáról önként lemondott, azután jött a szanálás, amelynek címén úgy, mint bármelyik más tisztviselőréteget, még külön 30 százalékos fizetéscsökkentéssel sújtották. Ez tehát, méltóztassék megengedni, jogos kívánsága ma az orvosi karnak. Ha most az Oti.-t szanáltnak tekintjük, akkor méltóztassék visszaállítani legalább a 30 százalékot, ha már nem is beszélünk arról az 1 százalékról. Azt hiszem, így bizonyos mértékben ki volna elégítve az az orvosi kar. Helytelenül beszélnek — ezt egészen őszintén és becsületesen meg kell állapítanom — 50 —-60, meg 80 pengős fizetésekről. Igaz, vannak ilyenek, sőt vannak 30 pengős fizetések is, de ott, ahol ilyen fizetések vannak, abban a faluban esetleg csak 20—25 tagja van az Oti.-nak. Természetszerűleg ez a 30 pengős fizetés, minimális fizetés és bizonyos mértékben pluszdotációt jelent a községi orvosi és a körorvosi fizetés mellé, mert hiszen egy orvos lévén a faluban, rendesen a községi, illetve a körorvos köteles ellátni^ az Oti.-orvos tisztségét is. Ez tehát pluszdotációt jelent az illető részére az után a pluszmunka után, melyet az Oti, részére szolgáltat. De az igazi minimális fizetés nem ezekben a falukban van, hanem itt Budapesten, a székesfővárosban, továbbá vidéken a nagyobb ipari centrumokban, ott fizetik silányul az orvost. Ne méltóztassék jó és becsületes orvosi ellátást várni attól, akinek egy órán belül 20 Oti.-tagot kell megvizsgálnia. Méltóztassék elképzelni a miniszter úrnak ezt a nagy munkát, tessék