Képviselőházi napló, 1935. IV. kötet • 1935. november 12. - 1935. december 21.
Ülésnapok - 1935-67
300 Az országgyűlés képviselőházának 67. gyen szabad a mélyen t. belügyminiszter úr figyelmét felhívnom^ arra, hogy itt magában & fővárosban, a főváros közvetlen közelében és perifériáin vannak ma is olyan lakások, állami lakótelepek, amelyek közegészségügyileg használhatatlanok. Ott vannak azok a régi fabarakkok, amelyek a háború idején épültek rövid időre való használati gondoskodással, de az idő túlhaladta és túllépte őket. Annakidején arról volt szó, hogy ez az állapot legfeljebb néhány évig fog tartani, és ma már több, mint húsz éve ott állanak ezek a barakkok a Mária Valéria-telepen, a Zita-telepen, az Auguszta-telepen. Ezeken a lakótelepeken olyan szomorú helyzetben élnek és laknak az emberek, hogy az embernek a szíve fáj, ha látja őket összezsúfolva a levegőtlen faházakban. Rettenetes ez a helyzet. Tudom, hogy a mélyen t. miniszter úr is és a főváros is gondolkoznak azon, hogyan lehetne ezeken az állapotokon segíteni és hogyan lehetne ezt a kérdést megoldani, de azért legyen szabad azt mondanom, hogy az államhoz nem méltó, nem illik az, hogy ilyen lakótelepek az ő neve alatt figuráijanak és éljenek tovább. T. Képviselőház! Most méltóztassanak megengedni, hogy elmondjam, — szintén ennek az 1876-os törvénynek nyomán, amely intézkedik a tébolyda-ügyről, a kórházaitról, a gyógyintézetekről, a járványokról, a ragályokról, a gyógyfürdőkről és az ásványvizekről — hogy van egy nagyon kedves kuriózum is ebben a törvényben, amelyet kijegyeztem magamnak, és amely azt mondja (olvassa): »Közegészségügyi szolgálat a községeknél és városoknál. 149. §. Oly községekben, amelyek saját orvossal bírnak, közegészségügyi bizottság alakítandó. Tagjai: az orvos, az állatorvos, a gyógyszerész, a jegyzők, a lelkészek, a tanítók, továbbá a községben lakó legalább három értelmes és szakkedvelő egyén, akiket a képviselőtestület választ.« Ez nagyon kedves dolog. En magam is szakkedvelő vagyok, megállapíthatom magamról, az értelmességet másoknak kell megállapítaniuk. Mindenesetre érdekes, hogy abban az időben az 1876-os törvényhozás ilyen bizottságot alakított, amely ilyen külső szakértőket is bele akart venni a maga kebelébe három értelmes és szakkedvelő egyén képében, akik nem is tartoztak a képviselőtestülethez. Már most méltóztassanak megengedni, hogy rátérjek magára az orvosi kamaráról szóló törvényjavaslatra; annak nem minden részletére, hanem csak nagy vonásokban beszéljek a dologról, mert azt hiszem, hogy akik ezzel a kérdéssel komolyan foglalkoztak,. velem együtt megállapíthatják, hogy az orvosi kamara nem oldja meg a közegészségügy súlyos és nehéz kérdéseit. Az orvosi kamara alkalmas arra, hogy egyazon hivatásu, egyforma képesítésű és diplomájú emberek normáit meghatározza, de a közegészségügynek nehéz és nagy kérdéseit maga az orvosi kamara nem is hivatott megoldani; nem is állítják róla az illetékesek, hogy megoldja. En tehát magának az orvosi kamarának a főbb kérdéseivel óhajtok foglalkozni és hogy benne maradjak ebben az orvosi atmoszférában, foglalkozni fogok a születéssel és a halállal, t. i. az orvosi kamarába való belépés és kimúlás, a törlés mozzanatával. Mar több előttem szólott igen t. képviselőtársam szóvátette, s én is felemlítem, # hogy magába az orvosi kamarába való belépés kri tóriumai nagyon megsúlyosodtak a törvényülése 1935 november 29-én, pénteken. jaraslat 22. §-ának azzal a feltételével, amely azt mondja, hogy (olvassa): »Nem lehet felvenni az orvosi kamara tagjai sorába azt az orvost, aki ellen bűntett miatt, vagy az állami és társadalmi rend elleni, vagy a kir. törvényszék hatáskörébe tartozó nyereségvágyból elkövetett vagy hivatalvesztéssel vagy a viselt hivatal vagy állás elvesztésével büntetendő vétség miatt büntetőbírósági eljárás van folyamatban.« Nem kívánhatom a mélyen t. Ház tagjaitól, akik nagyrészt nem jogászok, de még jogászoktól sem kívánhatom, hogy rögtön átlássák ennek a szakasznak rendkívül súlyos voltát. De röviden legyen szabad mégis azt mondanom, hogy hasonló intézkedés eddigi ödszes törvényeinkben elő nem fordult. . . Mert mi az a büntetőbírósági eljárás? Méltóztassaunak elképzelni azt az esetet, ha valaki ellen egy feljelentést tesznek. Azt hiszem, hogy Surgóth Gyula igen t. képviselőtársam igazat fog nekem adni, hiszen egymással szemben is verekedtünk néha a régebbi időkben, de egymás mellett is sokat álltunk az igazságszolgáltatás kérdéseiben. (Györki Imre: Ö állt!) En nem ültem még, kérem. (Derültség.) A büntetőbírósági eljárás tehát két szakaszra osztva, a járásbírósági eljárásban annyit jelent, hogy ha tesznek egy feljelentést, a járásibíró nyomozás nélkül megidéz és kitűzi a tárgyalást, úgyhogy itt el van végezve minden. Ha tehát egy alaptalan feljelentést tesznek, akkor a büntetőbírósági eljárás a járásbírósági eljárásban már folyamatban van. A törvényszéki eljárásban az újabb törvények folytán van bizonyos fokú bűncselekményeknél a vádtanácsi eljárás, ahol van vádaláhelyezés. Ez büntetőbírósági eljárás. Van azután egy másik eljárás, ahol a vádirat után a bíróság munkája tulajdonképpen szintén a főtárgyalás kitűzésével kezdődik meg. Ezek olyan eseteik, hogy különösen kiélesedett helyzetekben egészen rendes ember is kerülhet olyan helyzetbe, hogy ellenfele, irigye, valami gonoszság folytán ellene feljelentést tesz, és neki még módja, alkalma sincs a védekezésre, máris büntetőbírósági eljárás alatt áll, s akkor megtörténhetik, hogy ezen az alapon nem veszik fel az orvosi kamarába. De ez csak egy elméleti kérdés. A gyakorlati kérdés szerintem az, amikor hőn óhajtjuk azt, hogy a túlzsúfolt Budapestről menjenek a vidékre az ügyvédek, (Fábián Béla: Az orvosok!) illetőleg ez esetben az orvosok. En mindenkinek a boldogulását kívánom, (Helyeslés.) tehát nem küldök senkit sem akarata ellenére a vidékre és nem adom oda a másét, rendesen csak a magaméból szeretek áldozni. Azt mondom, hogy gyakorlatilag ott válik ez a kérdés fontossá, amikor valaki átjegyezteti magát az egyik orvosi kamarából a másikba, mert egy orvos csak egyetlen orvosi kamarának lehet a tagja. Amikor tehát azt kérjük, hogy a vidéket lássuk el kellő számú orvossal, én a magam részéről nem tudom eléggé hangsúlyozni, — és ezt nemcsak most mondom, de mindig mondani fogom — hogy mint budapesti képviselő is az ország érdekében a legfontosabbnak a vidéknek orvosokkal való ellátását tartom. En mint magyar ember és mint budapesti képviselő a legfontosabbnak tartom, hogy a vidék kulturális és szociális tekintetben a fővároshoz igyekezzék nívóban közeledni. Nem azt akarom, hogy a fővárosi nívó leszálljon a vidéki nívóra, hanem azt akarom, hogy a vidék nívója emelkedjék és a vidék megkapja mindazokat a kulturális, higiénikus és szociáls berendezéseket, amelyeket ez a derék magyar